Ritka, mint amikor a Diósgyőr megveri a Debrecent

Vágólapra másolva!
2017.09.09. 12:30
null
Legutóbb májusban találkoztak: Mezőkövesden a Loki 3–1-re megverte a DVTK-t (Fotó: Szabó Miklós)
A FIFA-játéknapok után ismét a klubfutballé a főszerep, lejátszották az eddigi egyetlen elhalasztott mérkőzést is – a labdarúgó NB I „kiegyenesedett” tabellával várja a 8. fordulót, jöjjenek a statisztikai érdekességek!

 

FERENCVÁROS–VASAS

♦ 167 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen találkozott eddig a két patinás fővárosi csapat. Jókora fölényben van a Ferencváros, 83 mérkőzést nyert meg, 44-et bukott el, 40 alkalommal döntetlen született.

♦ A Vasas veretlen legutóbbi három bajnoki mérkőzésén az FTC ellen, kétszer nyert, egyszer ikszelt. Döntetlen született a kupadöntőn is, ám az angyalföldiek azon tizenegyespárbajban alulmaradtak.

♦ A Groupama Arénában lejátszott legutóbbi két mérkőzést egyaránt a Vasas nyerte meg 2–1-re. A 2010-es években a Vasas mérlege pozitív az FTC vendégeként. Ha az angyalföldiek most is győzni tudnak, akkor beállítják leghosszabb ferencvárosi sikerszériájukat – egymás után három mérkőzést 1964–1966-ban és 1980–1981-ben nyertek meg az FTC pályaválasztása mellett (igaz, akkor a mérkőzések többségét „semleges” helyszínen, a Népstadionban játszották).

♦ Remélhetőleg lesz gól, mert az FTC–Vasas párosításban 1972 óta – ez a legutóbbi 38 mérkőzést jelenti – mindegyik bajnokin megzördültek a hálók.

♦ A Ferencváros hazai pályán 7 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van. Az FTC a 2017-es naptári évben egyetlen hazai bajnokiját veszítette el: pont a Vasas ellenit.

♦ A Vasas elveszítette legutóbbi két idegenbeli találkozóját: Újpesten 1–0-ra, Debrecenben 4–1-re kapott ki. Az angyalföldiek legutóbb 2015–2016 fordulóján szenvedtek egymás után kettőnél több vereséget vendégként, akkor meg sem álltak hat zakóig.

♦ Az FTC legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzése közül ötön kettő vagy kevesebb gól esett.

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A Diósgyőr egyik mumusával találkozik. Az élvonalban eddig 49 találkozót vívtak egymással, 32-szer a Debrecen győzött, a diósgyőriek csupán hétszer örülhettek, 10 mérkőzés maradt eldöntetlenül.

♦ A DVTK 2009. július 25. (1–0 Lippai Ákos tizenegyesből szerzett góljával) óta nem tudta legyőzni a DVSC-t. A debreceniek megnyerték a két csapat legutóbbi 7 találkozóját, és veretlenek a legutóbbi 15 összecsapáson. Ez a leghosszabb veretlenségi és győzelmi sorozat is a két csapat közös történelmében.

♦ A Debrecen pályaválasztóként megnyerte legutóbbi 8 mérkőzését a Diósgyőr ellen. Eddig az élvonalban 25 találkozót vívtak a Loki pályaválasztásával, a DVTK egyszer – 2008. november 8-án, 2–1-re – tudott csak győzni.

♦ A párharc történetében csak két alkalommal fordult elő, hogy a DVTK a Debrecen vendégeként egynél több gólt szerzett. 16 alkalommal képtelen volt betalálni a Loki kapujába.

♦ Bódog Tamás csapata a balmazújvárosi 4–0-s zakó óta hármas veretlenségi minisorozatot épített.

♦ A Debrecen a pocsék szezonrajtot követően megnyerte legutóbbi két mérkőzését: a Vasast és a Honvédot győzte le. Bármilyen meglepő is, a Loki 2015 decemberében–2016 februárjában tudott egymás után kettőnél több bajnoki mérkőzést megnyerni.

♦ A DVTK legutóbbi 21 idegenbeli bajnoki mérkőzéséből csupán 3 alkalommal tudott győzni.

♦ A Debrecen mérkőzésein esett eddig a legkevesebb gól a bajnokságban, az átlag 2.29.

MEZŐKÖVESD–BALMAZÚJVÁROS

♦ Élvonalbeli találkozón még sosem csaptak össze. Amikor legutóbb egy osztályban szerepeltek (a 2015–2016-os kiírásban, az NB II-ben), a Mezőkövesd hazai pályán 1–0-ra nyert, idegenben 1–1-es döntetlent játszott.

♦ A Balmazújváros legutóbb 2013. április 14-én szerzett pontot a Mezőkövesd otthonában (1–1, másodosztályú találkozón).

♦ Elvesztette a fonalat a jó szezonkezdet után a Mezőkövesd, ötös nyeretlenségi szériája a legrosszabb aktív sorozat az egész mezőnyt tekintve.

♦ Nem mintha a Balmazújváros annyival jobb formában lenne: az abszolút újonc elveszítette legutóbbi három bajnokiját, ez a leghosszabb aktív vereségsorozat az NB I-ben.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzésén kettő vagy több gólt kapott – és a legutóbbi kilencen nem tudta tisztán tartani kapuját.

ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Ez a nyolcadik összecsapás a két csapat között, az Újpest veretlen az eddigieken: kétszer győzött öt döntetlen mellett.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett eddig négyszer találkoztak, mind a négyszer döntetlenre végződött a mérkőzés (3–3, 1–1, 2–2, 2–2).

♦ A lila-fehérek megőrizték veretlenségüket legutóbbi négy hazai bajnokijukon. Pályaválasztóként legutóbb május 13-án, a Videotontól szenvedtek vereséget (0–3).

♦ A 2017-es évben – amióta visszaköltözhetett a Szusza Ferenc Stadionba – így is negatív az Újpest hazai mérlege: csupán 2 győzelem, 3 vereség és 5 döntetlen. Az előző két hazai bajnokijukat zárt kapuk mögött rendezték a lila-fehérek, és most szombaton is üres lelátók előtt fogadják ellenfelüket.

♦ Az idényt nagyon rosszul kezdő Puskás Akadémia FC megnyerte legutóbbi két bajnoki mérkőzését. Az élvonalban legutóbb 2014 végén nyertek meg a felcsútiak egymás után három meccset (1–0 a Haladás, a DVTK és a PMFC ellen).

♦ Rövid NB I-es története során a PAFC a fővárosi csapatok közül eddig csak a Vasast és az MTK-t tudta legyőzni vendégként.

VIDEOTON FC–SZOMBATHELYI HALADÁS

♦ Eddig 77 első osztályú mérkőzést vívtak. A Videoton 40-et, a Haladás 22-t nyert meg, 15 találkozó döntetlenre végződött.

♦ A Videoton pályaválasztása mellett a házigazda a legutóbbi 12 találkozóból 11-et megnyert. A 2004 óta tartó remek Vidi-sorozatot egyszer, 2015 júliusában szakította meg a Haladás, amikor 1–0-ra győzött. A szombathelyiek az NB I-ben csupán ötször nyertek eddig a Vidi otthonában.

♦ A Haladás története egyik legsúlyosabb vereségét a Videoton otthonában szenvedte el, 2015 tavaszán „belenézett” egy 7–0-ba. Ennél csak a Gamma (9:1) és az Újpesti Dózsa (8–0) mért nagyobb csapást élvonalbeli történelme során a szombathelyi csapatra.

♦ A paksi mérkőzése megnyerésével három pont előnnyel a tabella élére ugró Videoton az NB I legjobb formában levő csapata, előző 4 bajnokiját megnyerte és 7 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van.

♦ A Videoton legutóbbi 15 bajnokijából csupán egyszer szenvedett vereséget, igaz, azon a meccsen a Bp. Honvéd ellen elúszott az aranyérem.

♦ Hazai pályán 8 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van a Videoton, legutóbb április 8-án, a Vasastól kapott ki (1–2). Ez a Vidi egyetlen veresége az előző 19 hazai bajnokiján.

♦ Az edzőt váltó Haladás formáját nem lehet éppen jónak minősíteni. Legutóbbi két bajnokiját elveszítette a Hali, előző 10 NB I-es mérkőzésén a mérlege 2–1–7.

♦ Idegenben még rosszabb a szombathelyiek szériája: kivétel nélkül elveszítették legutóbbi hat idegenbeli mérkőzésüket, a legutóbbi hármon gólt sem tudtak szerezni, nyeretlenek a legutóbbi 7 vendégjátékukon. A Haladás látogatóként március 16. óta nem tudott győzni – akkor a Vasas otthonában nyert 3–2-re.

PAKSI FC–BP. HONVÉD

♦ Jó a Honvéd mérlege a Paks ellen: 24 mérkőzésből a mostani pályaválasztó csak 4 alkalommal diadalmaskodott 11 döntetlen és 9 kispesti siker mellett.

♦ A Paks hazai pályán négyes veretlenségi sorozatban van a Honvéd ellen, a fővárosiak legutóbb 2013 márciusában tudtak győzni a tolnai városban.

♦ A bajnoki szünet előtti, Debrecen elleni 1–3 a kispestiek 11 mérkőzéses veretlenségi sorozatát szakította meg. Két egymást követő bajnokit 2016 áprilisa óta nem veszített el a Honvéd.

♦ Idegenben jó szériában van a címvédő, legutóbbi négy bajnoki mérkőzését megnyerte, ezeken 14 gólt szerzett. Legutóbb április 22-én kaptak ki vendégként a kispestiek.

♦ A Paksi FC rossz sorozatban van, legutóbbi három bajnokiját elvesztette, az előző kettőn kikapott. Már több mint egy hónapja nyeretlen Csertői Aurél csapata. Legutóbbi 9 bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg a Paks.

NB I, 2017–2018, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Ferencváros–Vasas
(TV: M4 Sport)

Budapest, Groupama Aréna
Bognár Tamás
18.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTKDebrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
18.00: Mezőkövesd–BalmazújvárosMezőkövesd, Városi Stadion
Farkas Ádám
20.30: Újpest FC–Puskás Akadémia
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
SZEPTEMBER 10., VASÁRNAP
17.00: Videoton FC–Haladás
Felcsút, Pancho Aréna
Szőts Gergely
17.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Paks, Városi Stadion
Pintér Csaba
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 7 5 2 16– 6 +10 17
2. Budapest Honvéd 7 4 2 1 13– 9 +4 14
3. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 12–10 +2 12
4. Vasas FC 7 3 1 3 8– 9 –1 10
5. Ferencvárosi TC 7 2 4 1 12– 7 +5 10
6. Újpest FC 7 2 4 1 10– 9 +1 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9– 7 +2 8
8. Puskás Akadémia FC 7 2 2 3 11–12 –1 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 1 4 8–15 –7 7
10. Szombathelyi Haladás 7 2 5 5–15 –10 6
11. Paksi FC 7 1 3 3 10–14 –4 6
12. Balmazújváros 7 1 2 4 9–10 –1 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik