Real: Roberto Carlos fiának Böde és Torghelle a kedvence

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.23. 10:27
Roberto Carlos magyar fia, Cristofer a Borsnak beszélt édesapjával közös időtöltéseiről, arról, hogy mire tanítja őt a korábbi kiváló balhátvéd, kitért az el Clásicóra és a hazai kedvenceire is.

A Real Madrid fiókcsapatában nevelkedő Cristofer a Borsnak elmondta, a labdarúgás a kedvenc közös programja édesapjával, aki, ha ideje engedi, kilátogat fia mérkőzéseire is. Roberto Carlos szerénységre tanítja fiát, na meg persze a szabadrúgásokra is.

„Szerénységre tanított, és arra, hogy soha ne adjak fel semmit. A focipályán pedig megmutatta, hogyan tegyem le a szabadrúgáshoz a labdát, és milyen erővel lőjem meg. De szögleteket, cseleket és passzokat is gyakorol velem”
– mondta a 11 éves fiú a Borsnak. Cristofer egyébként vízilabdázik is, de a fociban szeretne a csúcsra jutni, és Aranylabdát nyerni, teszi hozzá a lap.

Cristofer szemében édesapja a legnagyobb sztár, egyben a példaképe is, de Cristiano Ronaldót is kedveli. A szombat 13 órakor kezdődő Real Madrid–Barcelona rangadóra is tippelt, véleménye szerint a királyi gárda 2–1-re nyer.

A 11 éves fiú a hazai kedvenceiről is ejtett néhány szót, elmondása szerint a Ferencvárossal, a Vasassal és a Zalaegerszeggel szimpatizál, kedvenc hazai játékosai pedig Böde Dániel, Remili Mohamed és Torghelle Sándor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik