Puskás-Suzuki-kupa: a döntővel nyitja meg kapuit a Pancho Aréna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 12:41
Az idei Puskás-Suzuki-kupa csúcseseményeként a rangos utánpótlástorna döntőjével húsvéthétfőn nyitja meg kapuit a Puskás Akadémia új stadionja, a Pancho Aréna.

A hetedik alkalommal kiírt U17-es viadal sorsolását hétfő délelőtt tartották meg, a házigazda Puskás Akadémiát, valamint a címvédő Real Madridot kiemelték a szervezők, előbbi mellé a görög Panathinaikosz és az először induló horvát Dinamo Zagreb került, míg utóbbihoz a Budapest Honvéd és az ausztrál Melbourne Football Institute csatlakozott.

Az eseményen részt vett Jesper Olsen 43-szoros dán válogatott, a Manchester United korábbi játékosa, aki az ausztrál csapatot készítette fel a tornára.

„Nagyszerű érzés visszatérni Magyarországra, körülbelül harminc évvel ezelőtt jártam itt legutóbb. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen kiváló tornán léphetünk pályára, nagyszerű csapatok társaságában” – mondta Olsen, aki 1985-ben játszott az UEFA-kupában a Videoton elleni párharcban is.

A dán sztár röviden kitért az MU mostani szezonjára is: David Moyest remek szakembernek tartja, és úgy érzi, csak idő kell ahhoz, hogy a gárda újra sikeres legyen.

A csoportmérkőzéseket nagypéntektől húsvétvasárnapig Felcsúton, a Puskás Akadémia pályáin rendezik, akárcsak az 5. és a 3. helyért kiírt összecsapásokat. A helyosztókra és fináléra húsvéthétfőn kerül sor, utóbbira a Pancho Arénában. Az ünnepélyes megnyitó 18 órakor veszi kezdetét, a finálét pedig 19 órától rendezik. A részt vevő csapatok a stadionavatót megelőzően közösen emlékeznek Puskás Ferencre, majd az akadémia központi kollégiumi épülete előtt leleplezik a legendás futballista egész alakos szobrát, amelyet Domonkos Béla készített. A teljes esti programot élőben sugározza majd a Duna World, illetve a Sport 2.

A jeles eseményre olyan világsztárok érkeznek majd Magyarországra, mint a horvát Davor Suker, az 1998-as franciaországi világbajnokság gólkirálya, Lothar Matthäus aranylabdás német futballista, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, valamint Ángel María Villar, a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke. Ott lesz a Pancho Aréna megnyitóján az Aranycsapat két élő, legendás alakja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is.

Érdekesség, hogy a Puskás Akadémia csapatában várhatóan pályára lép a 15 éves Tajti Mátyás is, akit a Real Madrid szeretne szerződtetni, ezért külön figyelik majd teljesítményét a tornán.

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA
A-csoport:

Puskás Akadémia
Panathinaikosz (görög)
Dinamo Zagreb (horvát)
B-csoport:
Real Madrid (spanyol)
Budapest Honvéd
Melbourne Football Institute (ausztrál)

A torna programja:
április 18., péntek:

Puskás Akadémia–Panathinaikosz 12.00
Real Madrid–Budapest Honvéd 14.15
április 19., szombat:
Real Madrid–Melbourne Football Institute 12.00
Puskás Akadémia–Dinamo Zagreb 14.15
április 20., vasárnap:
Panathinaikosz–Dinamo Zagreb 14.00
Budapest Honvéd–Melbourne Football Institute 16.15
április 21., hétfő:
az 5. helyért: 11.00
a 3. helyért: 13.15
döntő: Pancho Aréna 19 óra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik