Puskás Akadémia: válogatott védő igazolt Felcsútra

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 15:42
null
Forró Gyula és Takács Mihály főigazgató (Fotó: puskasakademia.hu/Takács József)
A Puskás Akadémia labdarúgócsapata két és fél éves szerződést kötött az Újpestről távozó Forró Gyulával.

 

„Úgy gondolom, jól tudom segíteni a támadásokat beadásokkal, jó passzokkal. Mindenképpen azon leszek, hogy jó erőben legyek. Az első számú célunk természetesen a bennmaradás kiharcolása, de mivel nagyon szoros a mezőny, ezért úgy gondolom az ötödik-nyolcadik helyezés között bármelyik meglehet. Szeretnék bizonyítani, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak, és ismét felhívjam magamra Storck úr figyelmét. Elég sűrű volt a hét első fele, felpörögtek az események, rohangáltam ide-oda, de kedd délután sikerült egyet edzeni a csapattal, már nagyon várom a következő tréninget. Minden körülmény adva van ahhoz, hogy magasabb célokat tudjunk kitűzni, a többi már csak rajtunk múlik" – összegzett a puskasakademia.hu-nak Forró Gyula.

A 27 éves balhátvéd 2014 nyarán igazolt Újpestre, ahol első szezonjában alapembernek számított, a mostani idényben viszont csak négy mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben. Forró 2014. november 14-én a finnek elleni hazai, 1–0-ra megnyert Eb-selejtezőn mutatkozott be a felnőttválogatottban (Dárdai Pál kapitánysága alatt), amelyben még két meccsen kapott szerepet.

„Jó személyiség, kitűnő példakép a fiataljaink számára. Sok sikert kívánunk a munkához, szurkolunk neki, hogy klubcsapatában nyújtott teljesítményével visszaküzdje magát a nyári Eb-re utazó válogatott keretébe” – idézi Takács Mihály főigazgatót a Puskás Akadémia honlapja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Forró Gyula
(Újpest), Zsidai László (DVSC)
Kölcsönbe érkezők: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Filip Pajovics (Videoton)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Holman Dávid (FTC)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Pintér Bence (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Videoton, onnan Mezőkövesd, kölcsönbe?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter
Kiszemeltek:

Távozók: Forró Gyula (Puskás Akadémia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók: Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kecskés Ákos

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik