Puskás Akadémia: „Sokat erősödött télen a keretünk”

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 18:54
Robert Jarni vezetőedző szerint sokat erősödött a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia kerete a télen, minőségi játékosok érkeztek és minőségi felkészülésen van túl a gárda.

„A legfontosabb, hogy sokat erősödött télen a keretünk. Minden posztra tudtunk igazolni, ahol erre szükségünk volt. Az egész felkészülés nagyon jól működött, a komolyabb sérülések elkerültek bennünket. Mindenki maximálisan odatette magát, készen állunk a megmérettetésre. Alig várjuk már, hogy szombat délután legyen, és a játékvezető megfújja a sípját” – idézi Robert Jarnit a klub hivatalos honlapja.

„Úgy látom, hogy nagyon jó hatással voltak az újonnan érkezők a csapatra. Minőségi játékosokkal erősödtünk. Minden posztra két közel azonos képességű játékosunk van. A versenyhelyzetnek is köszönhető, hogy egy jobb minőségű felkészülést tudhatunk magunk mögött.Tény és való, hogy a felkészülési meccsek eredményei kedvezőek számunkra. Folyamatosan fejlődött a társaság, és mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt tudtunk nyújtani.”

„Természetesen nem szálltunk el magunktól, helyén kezeljük az eredményeket. Valószínűleg megjósolhatatlan, hogy milyen eredménnyel zárul a szombati találkozó. Mind a két csapat mögött kitűnő felkészülés áll. Mindent el fogunk követni azért, hogy végig kontrolláljuk a mérkőzést és megnyerjük azt. Akik kilátogatnak szombaton a stadionba, mindenképpen egy egységes és agresszív csapatot fognak látni, ezt megígérhetem” – tette hozzá a Puskás Akadémia vezetőedzője.Robert Jarnit a klub hivatalos honlapja.

„Úgy látom, hogy nagyon jó hatással voltak az újonnan érkezők a csapatra. Minőségi játékosokkal erősödtünk. Minden posztra két közel azonos képességű játékosunk van. A versenyhelyzetnek is köszönhető, hogy egy jobb minőségű felkészülést tudhatunk magunk mögött.Tény és való, hogy a felkészülési meccsek eredményei kedvezőek számunkra. Folyamatosan fejlődött a társaság, és mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt tudtunk nyújtani.”

„Természetesen nem szálltunk el magunktól, helyén kezeljük az eredményeket. Valószínűleg megjósolhatatlan, hogy milyen eredménnyel zárul a szombati találkozó. Mind a két csapat mögött kitűnő felkészülés áll. Mindent el fogunk követni azért, hogy végig kontrolláljuk a mérkőzést és megnyerjük azt. Akik kilátogatnak szombaton a stadionba, mindenképpen egy egységes és agresszív csapatot fognak látni, ezt megígérhetem” – tette hozzá a Puskás Akadémia vezetőedzője.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Forró Gyula (Újpest), Dmitro Ljopa (ukrán, Metaliszt Harkiv – Ukrajna), Karol Mészáros (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Zsidai László (DVSC)
Kölcsönbe érkezők: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Vjacseszlav Csurko (ukrajnai, Sahtar Doneck – Ukrajna), Filip Pajovics (szerb, Videoton FC)
Kölcsönből visszatérők:Vaszicsku Gergő (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Erdei András, Lipcsei Ádám, Péter Bence, Tóth Balázs
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Hudák Martin (Békéscsaba), Lencse László (Újpest), Pintér Bence (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár), Tischler Patrik (Videoton FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Videoton FC, onnan Mezőkövesd, kölcsönbe)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK
15.30
Honvéd–Haladás
15.30 MTK–Paks – elhalasztották
15.30 Békéscsaba–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
15.30 DVSC–Vasas
18.00Újpest–Videoton (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41– 8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. Debreceni VSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12

 

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik