Puskás Akadémia: magyar válogatott is lehet Corbu Marius

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 08:52
null
Corbu Marius (kékben) a Kisvárda ellen játszotta a második NB I-es meccsét, először volt kezdő a bajnokságban (Fotó: Dömötör Csaba)
Ugyan szerepelt már a román korosztályos válogatottakban, de ettől függetlenül még magyar válogatott is lehet a Puskás Akadémia 18 éves futballistája, Corbu Marius, aki gyors, robbanékony játékával felhívta magára a figyelmet.


Minden rosszban van valami jó – ezzel alighanem a Puskás Akadémia szakmai vezetői is egyetértenek. A koronavírus-járvány miatt sokan karanténba kényszerültek a keretből, ezért Hornyák Zsolt vezetőedző kénytelen volt az utánpótláscsapatokban szereplő fiatalokhoz nyúlni. Bár a rutintalan játékosokkal teletűzdelt együttes elbukott az Európa-ligában (3–0-ra alulmaradt a svéd Hammarby otthonában), a bajnokságban két mérkőzésen hat pontot szerezve (3–0-s siker a Kisvárda és 3–2-es az Újpest ellen) vezeti a tabellát.

A lejátszott bajnokik alapján megállapítható, hogy a védők adják a gárda stabilitását, a középpályások az erőt, a fiatalok pedig a lendületet. Reflektorfénybe került két tizennyolc éves játékos is, Komáromi György és Corbu Marius olykor megoldhatatlan feladat elé állította az újpesti és a kisvárdai hátvédeket. Az eddig két gólt szerző Komáromi Györgyről ismert, hogy öt évvel ezelőtt Szolnokról került Felcsútra, ahogyan az is, hogy tagja a magyar utánpótlás-válogatottnak, Corbu Mariusról ugyanakkor keveset tud a közvélemény.

A fiatal labdarúgó mesés környezetben, a Keleti-Kárpátok bércei között fekvő Magyarcsügésről származik. Román hangzású neve ellenére székely-csángó, római katolikus családból származik. Neve, a Corbu magyarul hollót jelent. Nagyapjával a mai napig is magyarul beszél, különben pedig magyar és román állampolgár.

„Ötödikes korában került a csíkszeredai akadémiára – tudtuk meg az FK Csíkszereda sajtóreferensétől, Szép Zoltántól.  – Szerény, szorgalmas, tisztelettudó futballistáról van szó. Talán túlzottan is az, úgy hiszem, hasznára válna egy kis székelyes csibészség. Nálunk korán kitűnt a tehetségével, átlagon felüli cselezőkészségével, gyorsaságával, robbanékonyságával, és sokat fejlődött Bajkó Barna és Dusinszki Zoltán edzők kezei alatt. Nem csoda, hogy a román szövetség illetékesei is felfigyeltek rá, meghívták az U18-as, majd az U19-es válogatottba. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne futballozhatna a magyar válogatottban, hiszen az érvényben lévő nemzetközi szabályok szerint egyszer válthat országot. Büszkék vagyunk Mariusra, ahogyan Tamás Nándorra is, reméljük, hogy mindketten meghatározó labdarúgói lesznek a Puskás Akadémiának.”    

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik