PMFC: a fővárosból igazoltak középpályást a baranyaiak

2012.06.11. 17:20
Címkék
Két hete a Nemzeti Sport Online számolt be elsőként arról, hogy Supka Attilát több játékosa, köztük a pécsi születésű Horváth Adrián is követheti a Honvédtól a PMFC-hez. Az NSO információi szerint a baranyai klub ma hároméves szerződést kötött a védekező középpályással.

„Horváth Adrián ma hároméves megállapodást kötött a Pécsi MFC-vel. Nagyon szimpatikusak voltak a klub célkitűzései, a pécsi közeg, és mivel a baranyaiak ajánlata is megfelelő volt, így szerződést kötöttünk a klubvezetőkkel" – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t a 24 éves játékos menedzsere, Keserű László.

A játékosügynök hozzátette, a szerződésben szerepet játszott Supka Attila vezetőedző személye és Horváth pécsi kötődése is, hiszen a futballista a baranyai megyeszékhelyen született, és 2009-ben a Pécs melletti Kozármislenytől igazolt a Honvédhoz, a fővárosi klubnál azonban most lejárt a szerződése.

A kapus, Sánta András után Horváth a második futballista, aki követte edzőjét, Supka Attilát Kispestről Pécsre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre – lejár a kölcsönszerződése), Fodor Ferenc (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Horváth Adrián (Bp. Honvéd), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – lejár a kölcsönszerződése), Pintér Attila (Kozármisleny, – lejár a kölcsönszerződése), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Sánta András (Bp. Honvéd)

Távozik/távozhat: Samuel Ato (ghánai, ?), Frőhlich Roland (MTK Budapest – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (?), Pintér Attila (?), Vladimir Markovic (boszniai, ?), Marko Marovics (szerb, ?), Goran Paracki (horvát, ?), Regedei Csaba (?), Marko Scsepanovics (szerb, ?), Strublics József (?), Nenad Todorovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?)

Kiszemeltek: Gévay Zsolt (Paks), Miroszlav Grumics (Kaposvár), Mohl Dávid (KTE)
Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
25 perce

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
50 perce

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
1 órája

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik