PMFC: Uzomának a német élvonalból is volt ajánlata

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 10:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC légiósa, Eke Uzoma iránt több németországi klub is érdeklődött a nyáron – erősítette meg a nigériai futballista. A 24 esztendős középpályás – aki korábban a Freiburgot és az 1860 Münchent is erősítette – arról is beszélt, hogy miért maradt a baranyai alakulatnál.

„Tényleg voltak ajánlataim, három klub is keresett Németországból. Neveket nem mondanék, de volt egy lehetőségem az első osztályból, kettő pedig a második ligából. A PMFC-hez azonban még élő szerződés köt, egyrészt ezért sem mehettem, másrészt az edzők, az egyesület és a szurkolók is nagyon marasztaltak, számomra pedig ez volt a legfontosabb. Nagyon szívesen kitöltöm itt a szerződésemből hátralévő időt, én nem tudok olyan egyszerűen elmenni onnan, ahol ennyire szeretnek" – idézi a bama.hu Eke Uzomát, aki arról is beszélt, mi a pécsiek célja ebben a szezonban.bama.hu Eke Uzomát, aki arról is beszélt, mi a pécsiek célja ebben a szezonban.

„Higgye el, teljesen mindegy, hol játszom, csak érezzem a bizalmat. Márpedig most érzem, és ez nagyon jólesik – folytatta Uzoma. – De nemcsak én vagyok boldog, hanem az egész csapat az, mindenki élvezi a bizalmat – ez a titok a mostani PMFC-nél! Ismét öröm itt futballozni, ezt nyugodtan mondhatom. Én mindig nyerni akarok. Ez az erősségem. És hogy mivel lennék elégedett? Talán azzal, ha kompakt maradna a csapat, ha minden meccsen mindent beleadna, és folyamatosan nyomná a gázt."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik