Paks: új csatár kell; skót és horvát csapattal is játszanak

Vágólapra másolva!
2015.06.12. 16:53
Legfeljebb két játékos eladása és három új játékos, elsősorban egy csatár szerződtetése az NB I-es szezonra készülő Paks célja. A paksiak felkészülési programjában egyelőre hat mérkőzés szerepel.

„Három új emberre lenne szükségünk, egy védőre, egy középpályásra és egy csatárra, utóbbira lenne a legnagyobb – idézi a paksi klub honlapja Csertői Aurél vezetőedzőt, aki együtt tartaná a keretét. – Ha kettőnél többen nem távoznak, akkor az még az állandóságot jelenti. Ugyanakkor minden csapat életében jó, ha van egy kis frissítés, van néhány új arc, ők új impulzusokat is generálnak. Efelé tendálunk.

A vezetőedzőt arról is kérdezték, milyen célokkal vághat neki a Paks az új, 12 csapatos élvonalnak.

„A tizenkét klub közül szinte mindegyik jobb anyagi hátterű, mint mi. A szűkítés miatt kissé felborult játékospiacon ők kedvezőbb tárgyalási pozícióban vannak, és így sok jó játékost tudtak eddig is és fognak ezután is megszerezni maguknak – mondta Csertői. – Ugyanakkor ha mi együtt tudunk maradni, és még sikerül is egy-két új játékost igazolni, akkor az állandóságot jelent Pakson, ami stabilitást adhat nekünk. Utóbbi pedig azt hozhatja magával, hogy képesek leszünk hasonló eredményt elérni az előttünk álló bajnokságban, mint legutóbb. Mondjuk könnyebb volt megszerezni az ötödik helyet, mint megtartani, de nem szeretnénk lejjebb adni.”

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 22.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 25., Telki: Paksi FC–Apollon Limassol (ciprusi)
Június 27.: Bp. Honvéd–Paksi FC
Július 1., Eszék: NK Osijek–Paksi FC
Július 4., Koprivnica: Slaven Belupo (horvát)–Paksi FC
Július 8.: Paksi FC–SZTK (II.)
Július 11., Telki: Paksi FC–Dundee FC (skót)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik