Paks: Könyves Norbert hivatalosan is aláírt három évre

Vágólapra másolva!
2013.01.11. 12:38
Mint ismert, Könyves Norbert a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paksnál kezdte meg a felkészülést, és amit már mindenki tényként kezelt, most hivatalosan is bejelentették: a Vajdaságból származó támadó csütörtökön aláírta három évre szóló szerződését.

A júniusban huszonnegyedik születésnapját ünneplő csatár három esztendőre írt alá az MVM Paks-hoz – adta hírül a klub hivatalos oldala.

„Valóban, az ősszel jól szerepelt az MTK, és az előkelő második helyen áll. Négy szép évet töltöttem náluk, sokat köszönhetek nekik, amit soha nem is fogok elfelejteni. Ugyanakkor lejárt a szerződésem, és arra gondoltam, hogy új impulzusokra van szükségem, tehát másik csapatot keresek. Illetve volt még egy indokom, és ez a biztonság. A kedvesem terhes, és így arra is gondolnom kell, hogy stabil legyen a hátterünk. Ebből a szempontból pedig a Paks nagyon megbízható. De abban is biztos vagyok, hogy a két együttes között ez a távolság csökkenni fog, és nem azért, mert az MTK esik vissza" – beszélt a váltás okáról Könyves Norbert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik