Paks: a mesterlövész szerint minden adott a sikerhez

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 10:48
A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks támadója, Simon Attila szerint a csapatnál minden adott a sikerhez, ám meg kell tanulniuk átlépni a saját árnyékukon.

„Meg kell tanulnunk feltenni a pontot az i-re. Debrecenben is közel álltunk a bravúros eredmény eléréséhez, de valami kicsi mindig hiányzik az igazi sikerhez – utalt a 2–2-re végződő bajnokira Simon Attila. – Akkor leszünk igazán jó csapat, ha az ehhez hasonló szituációkból győztesen tudunk kikerülni. Jó a játékosállományunk, motiváltak, elszántak vagyunk, jó a hangulat, gyakorlatilag minden megvan ahhoz, hogy sikeres csapattá váljunk. Ugyanakkor mindenkinek át kell lépnie a saját árnyékán, és még egy lapáttal rátenni. Ha ez sikerül, akkor az élmezőnyhöz fogunk tartozni.”Simon Attila. – Akkor leszünk igazán jó csapat, ha az ehhez hasonló szituációkból győztesen tudunk kikerülni. Jó a játékosállományunk, motiváltak, elszántak vagyunk, jó a hangulat, gyakorlatilag minden megvan ahhoz, hogy sikeres csapattá váljunk. Ugyanakkor mindenkinek át kell lépnie a saját árnyékán, és még egy lapáttal rátenni. Ha ez sikerül, akkor az élmezőnyhöz fogunk tartozni.”

„Természetesen örülök annak, hogy az élen állok, de most még nem szabad ennek nagy feneket keríteni – mondta a Paks Facebook-oldalának a góllövőlistát 11 találattal vezető csatár. – Még csak a bajnokság harmadánál járunk, és a végéig sok minden történhet. Természetesen megnézem, hogy az adott forduló meccsein ki szerzett még gólt, de különösebben nem foglalkozom vele. Már csak azért sem, mert az egyéni sikeremnél sokkal fontosabbnak tartom a csapat sikerét.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik