PAFC: majd’ minden jegy elkelt - telt ház lehet a Videoton ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 12:16
Már napokkal a mérkőzés előtt valamennyi belépő gazdára talált a Pancho Arénában rendezendő Puskás Akadémia–Videoton bajnoki meccsre – számolt be róla a székesfehérvári együttes hivatalos honlapja.

Komoly érdeklődős övezi a két Fejér megyei élvonalbeli csapat szombati összecsapását, egyben az első bajnoki mérkőzést, amelyet afelcsúti Pancho Arénában rendeznek. Alig egy hét alatt az összes belépő gazdára talált, kedd este óta már sem online, sem személyesen nem lehet jegyet vásárolni, így természetesen erre már a meccs napján sem lesz lehetőségük a szurkolóknak – írja a vidi.hu.vidi.hu.

A Videoton lesz tehát a házigazda Puskás Akadémiaelső vendégeaz új felcsúti stadionban, melynek befogadóképessége hivatalosan 3816 néző.

A felcsúti együttes honlapja ellenben arról számolt be, hogy a 14 éven aluliak, illetve azok, akik felmutatják felcsúti lakcímkártyájukat, még hozzájutnak néhány tucat ingyen belépőhöz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik