PAFC: „Magunknak is csalódást okoztunk, ennél több kell”

Vágólapra másolva!
2017.08.05. 17:05
null
Hegedüs Lajos szeme a labdán (Fotó: Földi Imre)
Hegedüs Lajos a labdarúgó NB I 2017–2018-as kiírásának első két fordulójában az újonc Puskás Akadémia kispadjára szorult, ám a Vasas ellen már őt jelölte a felcsútiak kapujába Pintér Attila. A 29 éves játékossal ennek kapcsán beszélgettünk, valamint szóba került a Puskás Akadémia szezonrajtja és a válogatottság is.

 

– Az NB I első két fordulójában Braniszlav Danilovics kapott lehetőséget Pintér Attilától, a harmadik körben azonban már ön állt a kapuban. Hogyan látja a helyzetét jelenleg a Puskás Akadémiánál?
– Nehéz erre mit mondani – fogalmazott a Nemzeti Sport Online-nak Hegedüs Lajos, a PAFC kapusa. – Én mindegyik edzésen próbálok olyan teljesítményt nyújtani, hogy a hétvégén védjek, aztán a mester eldönti, hogy kinek ad bizalmat a bajnokin. A kapusoké bizalmi poszt, a hibázás benne van a játékban, ezeket kell minimalizálnunk. Az idény elején Pintér Attila elmondta, mit vár tőlünk, kapusoktól. Mi próbálunk ezeknek a kritériumoknak megfelelni. Mind a ketten úgy készülünk, hogy védünk, csak a meccs előtti taktikai értekezleten derül ki, hogy aznap ki kap szerepet.

– A PAFC alaposon megerősödött a nyáron, tehát biztosan nem úgy tervezték, hogy három forduló után egy ponttal az utolsó helyen állnak.
– Természetesen nem így terveztük a rajtot. Sokat dolgoztunk a felkészülés alatt, a mester mindent elkövetett, hogy taktikailag összerakja a csapatot, de nincs könnyű helyzetben, hiszen sok új játékosa is van, őket neki is meg kell ismernie. A Ferencváros otthonában tudtuk, hogy nehéz lesz, de abban a meccsben több is volt, mint egy döntetlen. A Videoton elleni mérkőzésen jobb csapattal találkoztunk, ez a korai gólunk ellenére is megmutatkozott a pályán. A Vasas vendégeként már többet vártunk, úgy éreztük, kezdünk összerázódni, de ott csalódást okoztunk saját magunknak is a játékunkkal. Annál sokkal többet kell majd nyújtanunk.

– Rögtön remek lehetőséget nyújt erre a címvédő Bp. Honvéd elleni meccs.
– Igen, közhelyes, de itt tényleg mindenki megverhet mindenkit. A Honvéd egy kicsit felfelé lóg ki a mezőnyből, de hazai pályán most már muszáj lesz elkezdenünk gyűjteni a pontokat. Céljaink eléréséhez meg kell szereznünk az első győzelmünket.

– Bernd Storck a 2016-os Európa-bajnokság előtt kétszer is meghívta a válogatott bő keretébe. Milyen élményekkel gazdagodott a nemzeti csapatban?
– Kétszer is tagja voltam a távlati válogatottnak, még az Eb előtt. Óriási élmény volt, plusz motivációt adott a munkához. Ez visszajelzés, hogy valamit jól csinálok, valamint azt is jelenti, hogy még keményebben kell dolgoznom, hogy előrébb jussak. Jó lenne, ha újabb meghívó is érkezne, de ennél most sokkal fontosabb, hogy hétről hétre jól védjek.

– De a válogatottságról még nem mondott le, ugye?
– Kapusként közel a harminchoz nem tartom magam idős játékosnak, a rutinom is megvan, így még egyáltalán nem adtam fel a reményt, hogy egyszer bemutatkozhatok a válogatottban. Nagyon motivált vagyok, remélem, szép évek állnak még előttem. Majd akkor lehet feladni, ha az ember visszavonul, addig hétről hétre meg kell küzdenünk az álmainkért.

NB I, 2017–2018, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Balmazújváros–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Balmazújváros, Városi StadionPintér Csaba
20.00: Paks–Haladás Paks, Városi StadionVad II István
20.30: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP
18.00: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion Szabó Zsolt
20.00: Mezőkövesd–VideotonMezőkövesd, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
20.00: Újpest–VasasBudapest, Szusza Stadion (zárt kapuk mögött)
Solymosi Péter
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik