PAFC: Gallardo befejezi profi karrierjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.15. 10:32
Francisco Gallardo eldöntötte, hogy befejezi pályafutását: pénteken, a Puskás Akadémia–DVSC-Teva NB I-es összecsapáson búcsúzik a magyar közönségtől, egyúttal az aktív futballtól is.  

„Paco Gallardo azt mondta, hazai környezetben, a gyönyörű Pancho Arénában szeretne elbúcsúzni a futballtól, Magyarországtól, így a Debrecen elleni pénteki mérkőzés lesz karrierje utolsó tétmeccse – avatott be a részletekbe Benczés Miklós, akinél a spanyol futballista bemutatkozott az NB I-ben, és aki jelenleg is edzője Felcsúton. – Amikor annak idején Diósgyőrbe érkezett, nem tudtam, milyen ember, csak azt, hogy remek labdarúgó. Nem csalódtam benne, hiszen a pályán bizonyította, nem véletlenül játszott a spanyol első osztályban, de emberként is csak jót mondhatok róla. Óriási szíve van, játékostársait éppúgy megbecsüli, mint a szurkolókat, mindenkinek megadja a tiszteletet. A pályán profi, a magánéletben jó kedélyű, barátságos ember, aki az öltözőben szereti megviccelni a társait. Sajnálom, hogy nem fiatalabban került a magyar bajnokságba, de örülök, hogy vele dolgozhattam. Tavaly nem csak azért igazoltuk, hogy a futballjával segítsen: az akadémián rendszeresen tartott egyéni képzést a fiataloknak. Ha valakitől, tőle lehetett tanulni.”Benczés Miklós, akinél a spanyol futballista bemutatkozott az NB I-ben, és aki jelenleg is edzője Felcsúton. – Amikor annak idején Diósgyőrbe érkezett, nem tudtam, milyen ember, csak azt, hogy remek labdarúgó. Nem csalódtam benne, hiszen a pályán bizonyította, nem véletlenül játszott a spanyol első osztályban, de emberként is csak jót mondhatok róla. Óriási szíve van, játékostársait éppúgy megbecsüli, mint a szurkolókat, mindenkinek megadja a tiszteletet. A pályán profi, a magánéletben jó kedélyű, barátságos ember, aki az öltözőben szereti megviccelni a társait. Sajnálom, hogy nem fiatalabban került a magyar bajnokságba, de örülök, hogy vele dolgozhattam. Tavaly nem csak azért igazoltuk, hogy a futballjával segítsen: az akadémián rendszeresen tartott egyéni képzést a fiataloknak. Ha valakitől, tőle lehetett tanulni.”

Francisco Gallardónak tehát a Debrecen elleni találkozó lesz a hatvanadik, egyben utolsó fellépése az NB I-ben. Hogy mihez kezd pályafutása befejezése után, arra a közeljövőben választ kapunk, valószínűsíthető, hogy a Puskás Akadémiával és Benczés Miklós vezetőedzővel kapcsolatban marad, mi több, kapcsolatrendszerével sokat segíthet a magyar klubnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik