PAFC: a jubiláló Czvitkovics fiatal társait figyelmezteti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.15. 10:25
Az NB I negyedik fordulójának nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia ma 19 órakor a listavezető Paksot fogadja, minden bizonnyal Czvitkovics Péterrel a soraiban. Az MTK-val és a Debrecennek két-két bajnoki címet szerző 30 éves középpályásnak a pénteki lesz a 300. bajnokija.

„Nagyon fiatalon, tizenöt és fél évesen mutatkoztam be az NB I-ben, emlékszem, csereként álltam be a Dunaújváros ellen. Volt kire felnéznem, elég Illés Béla vagy Kenesei Krisztián nevét említeni – mondta Czvitkovics Péter a Nemzeti Sportnak. – Bár sok szerepet érthetően nem kaptam, én is bajnoki címet ünnepelhettem. Utána viszont törés következett – Egervári Sándor vezetőedző távozott, Henk ten Cate érkezett. A holland szakember az egyik legjobb edző, akivel valaha dolgoztam, ezt annak ellenére mondom, hogy nem játszottam nála. Azt hittem magamról, én vagyok a legjobb futballista, én már mindent tudok erről a játékról, nekem ne mondja meg senki, hogy mit hogyan csináljak. Az edző próbált beszélni a fejemmel, hogy kapjak észbe, de nem hallgattam rá. Bolond voltam..."Czvitkovics Péter a Nemzeti Sportnak. – Bár sok szerepet érthetően nem kaptam, én is bajnoki címet ünnepelhettem. Utána viszont törés következett – Egervári Sándor vezetőedző távozott, Henk ten Cate érkezett. A holland szakember az egyik legjobb edző, akivel valaha dolgoztam, ezt annak ellenére mondom, hogy nem játszottam nála. Azt hittem magamról, én vagyok a legjobb futballista, én már mindent tudok erről a játékról, nekem ne mondja meg senki, hogy mit hogyan csináljak. Az edző próbált beszélni a fejemmel, hogy kapjak észbe, de nem hallgattam rá. Bolond voltam..."

„Aztán Lőrincz Emil érkezett a csapathoz, aki azzal kezdte, egyáltalán nem érdekli, hogy én vagyok a kis kedvenc az MTK-nál, ha nem állok be a sorba, ha nem rúgok bele mindenkibe az edzésen, nem számít rám. Fél évig nem is futballoztam... – folytatta a tízszeres válogatott középpályás, aki szeretné, ha fiatal csapattársai okulnának a hibájából. – Aztán valamiért észbe kaptam, Lőrincz Emil mellett a jelenleg az edzőképzést vezető Szalai László is sokat segített. Nehéz időszak volt, ezért is meséltem el a Puskás Akadémiánál szereplő fiataloknak a történetemet, hogy az én káromon tanuljanak, ne kövessék el azt a hibát, hogy néhány NB I-es mérkőzéssel a hátuk mögött elszállnak maguktól."

Czvitkovics azóta megjárta Debrecent, ahol szép sikereket ért el, illetve légióskodott Belgiumban, de egy szezon után visszatért a Lokihoz. A Puskáshoz 2013 nyarán került, de nem elégedett a jelenlegi helyzetével.

„A Puskásnál eleinte furcsa volt, hogy miután addig rendre a bajnoki címért küzdő csapatban szerepeltem, most meg a bennmaradásért kellett harcolnom – mondta Czvitkovics Péter. – Az előző szezon elég rosszul sikerült, mert bár Diósgyőrben nyertünk 3–2-re, utána hét mérkőzésen nem sikerült, s végül csak a tizennegyedik helyen végeztünk. A jelenlegi helyzetemmel egyáltalán nem vagyok elégedett, egyszer csereként léptem pályára, kétszer kezdőként, viszont a félidőben lecserélt Benczés Miklós vezetőedző. Remélem, változik a helyzet, s én is jobban teljesítek, hiszen sokkal többet várok el magamtól. Ideje lenne elindulnunk felfelé a tabellán – bízom benne, az én segítségemmel..."

LABDARÚGÓ NB I, 4. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 15., péntek
19.00
Puskás Akadémia–MVM Paksi FC (Duna) Erdős József
Augusztus 16., szombat
16.30
Nyíregyháza Spartacus–Videoton FC (M1)Solymosi Péter
18.30
Dunaújváros PASE–Lombard PápaFábián Mihály
18.30MTK Budapest–Budapest Honvéd (Sport1)
Kassai Viktor
20.30
Újpest FC–Debreceni VSC (Sport1)Iványi Zoltán
Augusztus 17., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Ferencváros (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC ( Sport2)Vad II István
20.30
Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE (Sport2)Bognár Tamás
Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek