PAFC: a DVSC válogatott középpályása az új kiszemelt

Vágólapra másolva!
2016.01.06. 17:55
A Puskás Akadémia szerződtetné a DVSC-Teva háromszoros válogatott középpályását, Zsidai Lászlót – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A Puskás Akadémiának immár biztosan nem sikerül szerződtetnie a válogatott védekező középpályást, Elek Ákost (korábban jeleztük, hogy ő is kiszemelt volt Robert Jarni csapatánál), aki ma már Diósgyőrben edzett, így új jelölt után néztek a felcsútiak. Az egyik kiszemelt a 29 éves debreceni szűrő, Zsidai László. aki ma már Diósgyőrben edzett, így új jelölt után néztek a felcsútiak. Az egyik kiszemelt a 29 éves debreceni szűrő, Zsidai László.

A háromszoros válogatott, a nemzeti csapatban legutóbb 2014-ben szereplő Zsidai 2013-ban szerződött az MTK-tól Debrecenbe, ősszel 13 bajnokin lépett pályára a DVSC-ben, egy gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Holman Dávid (FTC), Zsidai László (DVSC)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik