PAFC: a DVSC mellett még négy klub vinné a középpályást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 14:37
Korábban már beszámoltunk róla, hogy távozhat az NB I-be visszajutó Puskás Akadémiától Pekár László. Szóba került, hogy a felcsútiak elcserélnék őt a Debrecennel, viszont értesüléseink szerint további négy klubnál is szívesen látnák a középpályást.

Pekár László két éve szerződött a Nyíregyházától a Puskás Akadémiához, a most befejeződött szezonban 17 bajnokin öt gólt szerzett az NB II-ben, viszont a télen érkezett új vezetőedzőnél, Pintér Attilánál tavasszal már nem sok lehetőséget kapott, csak az idei első és a tavaszi utolsó fordulóban játszott.

A támadó középpályást a Transfermarkt adatai szerint 2018 nyaráig köti a szerződése Felcsútra, viszont több NB I-es klub is szívesen látná.

Mint már jeleztük, szóba került a neve egy lehetséges játékoscsere ügyében: a PAFC a debreceni Holman Dávidért cserébe ajánlaná fel Pekárt, Braniszlav Danilovics és Óvári Zsolt mellett.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint ugyanakkor a DVTK, a Haladás, a Paks és a Vasas is szívesen látná a 24 éves futballistát.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, ?), Lipcsei Ádám (Csákvár), Makrai Gábor (Diósgyőr, ?), Mészáros Dávid (Csákvár, ?), Branko Pauljevics (szerb, Mezőkövesd, ?), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?), Vaszicsku Gergő (Budafok), Zima Ádám (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC), Sós Bence (Debreceni VSC, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd), Windecker József (Újpest)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Braniszlav Danilovics (DVSC?), Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas), Óvári Zsolt (DVSC?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik