Öt év leglassabb startja után taposna bele a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 14:36
null
Az FTC négy forduló után ugyan még veretlen, de csak hat pontot gyűjtött (Fotó: Földi Imre)
Az előző köröktől eltérően a labdarúgó NB I 5. fordulóját egy nap alatt megrendezik. A „kéz a kézben” élen álló csapatok közül a bajnoki címvédő Bp. Honvéd az Újpestet fogadja, míg a Videoton FC a DVSC-t. Közben a Puskás Akadémia Debrecenben, a DVTK vendégeként próbálhatja megszerezni első győzelmét a bajnokságban. Statisztikai érdekességek az 5. forduló elé!

 

BP. HONVÉD–ÚJPEST FC

♦ A forduló messze legnagyobb hagyományú mérkőzését már 204 alkalommal rendezték meg a magyar élvonalban, az örökmérleg a házigazda kispestiek szempontjából 56 győzelem, 47 döntetlen és 101 vereség.

♦ A Honvéd csak az Újpesttől (101) és a Ferencvárostól (110) szenvedett el száznál több élvonalbeli vereséget.

♦ 204 bajnoki ide, 204 bajnoki oda, ez lesz az első alkalom, hogy egy Honvéd–Újpest meccsre augusztus 12-én kerül sor.

♦ A két csapat legutóbbi tíz egymás elleni bajnoki mérkőzéséből hat döntetlenre végződött. A „maradék” négyből kettőt a kispestiek, kettőt az újpestiek nyertek meg.

♦ A legutóbbi 20 évben a Honvéd pályaválasztásával lejátszott találkozók közül az Újpest kétszer annyit nyert meg, mint a házigazda. 2005 és 2011 tavasza között a kispestiek egyszer sem tudták legyőzni hazai pályán a lilákat.

♦ Csaknem 30 éve, 1988. április 2. óta nem végződött 0–0-ra az Újpest kispesti vendégjátéka. Összességében sem gyakori a gól nélküli döntetlen, a 204 meccsből csak 10 fejeződött be így.

♦ Továbbra is tart a bajnoki címvédő veretlenségi sorozata, a Bp. Honvéd a legutóbbi 9 bajnokiján nem kapott ki. Tízes veretlenségi szériát legutóbb 2013-ban tudtak végrehajtani a kispestiek.

♦ Hazai pályán a Honvéd már 14 bajnokin veretlen, tizenkettőt megnyert, a legutóbbi kettőt döntetlenre adta. Előző vereségét a Bozsik József Stadionban a Videotontól szenvedte el, 2016. szeptember 24-én.

♦ Ha már veretlenség: az Újpest is négyes miniszériában van, legutóbb az előző idény utolsó fordulójában kapott ki – a Ferencváros elleni derbin. Idegenben viszont az utóbbi 4 mérkőzésén nem tudott nyerni Nebojsa Vignjevics csapata – a sorozat április 22., a mezőkövesdi 3–1-es siker óta tart.

♦ A kispestiek olasz támadója, Davide Lanzafame eddig a 2017–2018-as idény összes tétmérkőzésén betalált, 6 találkozón 6 gól és 2 gólpassz a mérlege.

♦ A Honvéd 2016. október 22. óta nem veszített el olyan bajnokit, amelyen gólt szerzett.

♦ A Bp. Honvéd 31 bajnoki gólt szerzett a 2017-es évben, ebből 20-at Eppel Márton és Davide Lanzafame. A duó mindkét tagja betalált a kispestiek legutóbbi három NB I-es mérkőzésén.

VASAS FC–MEZŐKÖVESD

♦ Csak három NB I-es mérkőzést vívtak eddig, kettőt a Vasas nyert meg, egy döntetlen lett, vagyis a Mezőkövesd még nyeretlen, a gólkülönbség pedig 7–1 az angyalföldieknek. A Magyar Kupa előző kiírásában épp a Vasas búcsúztatta a matyóföldieket (2–0, 5–0).

♦ A Mezőkövesd a legutóbbi 10 bajnoki mérkőzéséből 8-on két vagy több gólt kapott, és február 18. óta nem hozott le kapott gól nélkül meccset. A „nullázás” nélküli sorozat 17 bajnoki találkozó óta tart.

♦ Amióta a Vasas 2017-ben, stadionja újjáépítése miatt „albérletbe” kényszerült, finoman fogalmazva sem remekel pályaválasztóként. 2017-ben 9 meccset vívott így az angyalföldi csapat, de csak kettőt nyert meg, a mérlege pocsék, 2 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség. Hasonlítsuk ezt össze a 2016 őszi szerepléssel az Illovszky Rudolf Stadionban: 6 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség.

♦ A Mezőkövesd az előző 12 idegenbeli bajnokijából csak egyet tudott megnyerni – a bajnokság nyitó fordulójában, Debrecenben nyert 2–1-re.

♦ A 2017–2018-as kiírásban eddig a Mezőkövesd meccsein esett a legtöbb gól, az átlag 3.75.

FERENCVÁROS–PAKSI FC

♦ Ez a 19. élvonalbeli mérkőzése egymás ellen a két zöld-fehér csapatnak. 8 alkalommal a Ferencváros, 4-szer a Paks győzött, 6 mérkőzés döntetlenre végződött.

♦ A legutóbbi két találkozót a Paks nyerte meg, amely a legutóbbi hármon veretlen – a tolnaiak 2016. április 6. óta nem kaptak ki a Fraditól.

♦ A Ferencváros kilencszer fogadta eddig bajnokin a paksiakat, az első nyolcon veretlen maradt (4 győzelem, 4 döntetlen), majd 2016 novemberében belefutott egy 2–1-es vereségbe.

♦ Az FTC veretlen a legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésén, és csak egyet veszített el az utóbbi tízből. Hazai pályán majdnem ugyanez a helyzet: a magyar rekordbajnok ötös veretlenségi sorozatban van, és csak egyet bukott el az előző 11 bajnokijából, a Vasas tréfálta meg.

♦ A Paks az utóbbi öt idegenbeli bajnokijából négyet elveszített, úgy, hogy ezeken 12 gólt szedett be összesen – ezt a rossz adatsort a Vasas elleni 3–0-s siker töri meg. Viszont Csertői Aurél csapata a legutóbbi három idegenbeli bajnokiján nyolc gólt szerzett, tehát a gólképességgel nincs baj.

♦ Az FTC négy forduló után ugyan még veretlen, de csak hat pontot gyűjtött. A 2012–2013-as szezon óta nem fordult elő, hogy négy kör után ennyire kevés pontja legyen a Ferencvárosnak – akkor öt volt.

♦ Az egykori paksi kedvencből lett ferencvárosi kedvenc, Böde Dániel eddig 4 gólt szerzett bajnoki mérkőzésen volt együttese ellen. Paksi játékosként kétszer talált be a ferencvárosi kapuba.

♦ Az első élvonalbeli FTC–Paks meccset 2009 augusztusában játszották (1–1 az Üllői úton). Az akkor pályára lépő futballisták közül most már csak Szabó János és Böde Dániel kaphat bevetési parancsot – és persze Böde sem a 2009-es csapatában.

DIÓSGYŐRI VTK–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Eddigi 7 NB I-es mérkőzésükön még nem játszottak döntetlent: 4 alkalommal a DVTK nyert, háromszor a Puskás Akadémia.

♦ Diósgyőrben rögtön győzelemmel kezdett a PAFC, hogy aztán alulmaradjon a következő három látogatása alkalmával. Az eddigi négy, a DVTK pályaválasztásával lejátszott mérkőzésükön 15 találat esett, ami nem rossz (3.75-ös) gólátlag!

♦ A Puskás Akadémia elveszítette az előző 3 mérkőzését, a legutóbbi 4 találkozóján pedig nyeretlen. Pintér Attila, a PAFC vezetőedzője még sosem kezdett ennyire rosszul idényt az élvonalban.

♦ Ez lesz a DVTK első meccse a 2017–2018-as idényben pályaválasztóként – 119 kilométerre saját pályájától. A diósgyőriek nem tudtak nyerni a legutóbbi két – Mezőkövesden megrendezett – hazai mérkőzésükön, így április 29. óta nem szereztek három pontot házigazdaként.

♦ A Puskás Akadémia május 21. óta nem hozott le kapott gól nélkül bajnoki mérkőzést, akkor a Cegléddel végzett 0–0-ra. Legutóbbi hat bajnokijukon 12 gólt kaptak a felcsútiak.

♦ Játékosként Pintér Attila 1996 tavaszán futballozott a Diósgyőrben, Verebes József hívta Miskolcra. Az akkor az NB II-ben szereplő DVTK drámai osztályozót vívott a Videotonnal (amely akkor épp Fehérvár '96 Parmalat FC néven szerepelt) a feljutásért: Pintér betalált a székesfehérvári, 2–1-re elveszített meccsen, és játszott a hosszabbítás után 2–2-re végződő visszavágón is. Ezzel a találkozóval zárult „Pinyő” aktív profi játékos-pályafutása.

SZOMBATHELYI HALADÁS–BALMAZÚJVÁROS

♦ A Szombathelyi Haladás az előző nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg – hatot pedig elveszített. Mészöly Géza számára különösen aggasztó lehet csapata gólképtelensége. A Haladás a 2017–2018-as idény 4 meccsén csupán egyszer talált be, és a legutóbbi 6 mérkőzéséből egyszer sem szerzett egynél több gólt.

♦ A Haladás 2017-ben 18 bajnokit játszott, és ezeken csupán 21 gólt szerzett. A 18-ból 7 mérkőzésen gólképtelen maradt a Hali.

♦ Pályaválasztóként legutóbb kikapott a Haladás (a DVTK-tól, 3–0-ra), viszont 2015 tavasza óta nem volt példa arra, hogy egymás után két hazai találkozóját is elveszítse.

♦ A Balmazújváros április 16. óta nem maradt alul vendégként vívott bajnokin, akkor a Dorogtól kapott ki 2–0-ra. Az idényeken és osztályokon átívelő idegenbeli veretlenségi sorozat 6 mérkőzés óta tart.

♦ A bajnokságban a Haladás mérkőzésein átlagban 2 gól esett – ennél kevesebb csak a DVSC (1.5) és a Vasas (1.5) találkozóin. A Balmazújváros esetében 2.75 a gólátlag.

VIDEOTON FC–DEBRECENI VSC

♦ 71 élvonalbeli bajnokin a mérleg 27 Videoton-siker, 14 iksz és 30 DVSC-győzelem.

♦ A Videoton megnyerte a legutóbbi négy hazai mérkőzését a DVSC ellen – az eredménysor 1–0, 1–0, 5–1 és 3–2. A Loki legutóbb 2014. október 19-én győzött a fehérváriak otthonában (1–2).

♦ Minden bajnokit beszámítva a Videoton megnyerte a legutóbbi 7 mérkőzését a Debrecen ellen – hat meccs ezek közül egygólos Vidi-sikert hozott, egy pedig 5–1-es kiütést.

♦ A 2014 őszén győztes Debrecenből már csak két játékos (Aleksandar Jovanovic és Tisza Tibor) tartozik most is a DVSC kötelékébe.

♦ A Debrecen még mindig nyeretlen, 2 döntetlen és 2 vereség a mérlege. Legutóbb 2016 végén volt ilyen hosszú rossz szériája a Lokinak, az akkor hét mérkőzésen keresztül tartott.

♦ A Videoton ezzel szemben veretlen még a szezonban, legutóbbi 12 bajnokijából csak egyet veszített el. Pályaválasztóként 6 találkozó óta veretlen, az NB I-ben az előző 17 alkalomból csupán egyet bukott el. A „tréfamester” az előző évadban a nagycsapatok ellen idegenben remekelő Vasas volt (1–2, április 8-án).

♦ Az NB I egyik (ha nem a…) leghosszabb aktív sorozata a Videotoné: a székesfehérváriak a legutóbbi 35 hazai mérkőzésük mindegyikén szereztek gólt. Legutóbb – 2015. július 25-én, több mint két éve – a Haladás úszta meg, amely nyert is 1–0-ra.

♦ A Videoton eddigi 8 góljából 7 légiós nevéhez fűződik ebben a bajnoki idényben. Danko Lazovics 3, Marko Scsepovics 2, Anel Hadzic és Ezekiel Henty egyaránt egy alkalommal talált be. A „kakukktojás” gól Fejes Andrásé.


NB I, 2017–2018, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00 Honvéd–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
18.00 Vasas–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
18.00 Ferencváros–PaksBudapest, Groupama Aréna Erdős József
18.00 DVTK–Puskás AkadémiaDebrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
18.00 Haladás–BalmazújvárosSopron, Városi StadionSzabó Zsolt
20.30 Videoton–DVSC (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK


AZ ÁLLÁS
1. Bp. Honvéd
4 2 2 8–4 +4 8
Videoton FC
4 2 2 8–4 +4 8
3. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 7–6 +1 7
4. Vasas FC 4 2 2 3–3 0 6
5. Mezőkövesd Zsóry FC 4 2 2 5–10 –5 6
6. Ferencvárosi TC 4 1 3 8–3 +5 6
7. Újpest FC 4 1 3 7–6 +1 6
8. Balmazújváros 4 1 2 1 7–4 +3 5
9. Paksi FC 4 1 2 1 7–6 +1 5
10. Szombathelyi Haladás 4 1 3 1–7 –6 3
11. Debreceni VSC 4 2 2 2–4 –2 2
12. Puskás Akadémia FC 4 1 3 2–8 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik