Öt emlékezetes Vidi–Fradi – folyatódik-e a 13 hónapos hazai sikerszéria?

Vágólapra másolva!
2018.05.05. 12:00
null
A bajnoki címről is dönthet a Fradi és a Vidi mai összecsapása (Fotó: Nemzeti Sport)
„Aranyrangadó” következik a labdarúgó NB I-ben, hiszen a második helyen álló Videoton FC az éllovas Ferencvárost fogadja a 29. forduló csúcsmérkőzésén, és már matematikailag is biztos, hogy e két klub között dől el az elsőség. Visszatekintünk a két csapat egymás elleni legemlékezetesebb csatáira, de persze történelmi háttér és statisztikák segítségével „végigvesszük” a többi találkozót is. Stadionavató és kiesési „rangadó” jön Diósgyőrben, a Honvéd és a Debrecen pedig a 3. hely szempontjából vív fontos mérkőzést egymással.

VIDEOTON FC–FERENCVÁROS

Az időbeli sorrendet fordítsuk meg, és kezdjünk a Videoton–Ferencváros csúcsrangadóval. A két élcsapat között egy pont a különbség a listavezető FTC javára, az már egy fordulóval ezelőtt matematikailag biztos volt, hogy csak e két klub közül kerülhet ki az NB I 2017–2018-as idényének bajnoka. Eddig 94 élvonalbeli mérkőzést játszott egymással a két csapat. Az örökmérleg a házigazda Videoton szempontjából 25 győzelem, 26 döntetlen és 43 vereség. Idézzünk fel öt emlékezetes találkozót a múltból!

1. ARANYRANGADÓ 1976-BÓL

A két csapat talán legemlékezetesebb találkozója az 1976-os „bajnoki döntő” volt az Üllő úton. Az 1968 óta a bajnoki címre hiába áhítozó Ferencváros a Videotonnal futott versenyt az elsőségért, az egyik kispadon Dalnoki Jenő, a másikon Kovács Ferenc ült. A Vidi Szalmásy Tamás góljával megszerezte a vezetést, és sokáig tartotta is, annak ellenére, hogy Müncz György játékvezető labdaelrúgásért kiállította Májer Lajost a 65. percben – a fehérváriak meg voltak győződve arról, hogy a nagyhírű bíró „elfújta” a rangadót.

A június 11-i Nemzeti Sport meg is jegyezte, hogy bár Májer kiállítása „betű szerint” helyes döntés volt, ezen a mérkőzésen sem ő volt az egyetlen, akit labdaelrúgásért ki lehetett volna állítani, azaz Müncz nem alkalmazta következetesen a szabályt. Pusztai László a 79. percben egalizált, és az 1–1 azt jelentette, hogy a Ferencváros kezében maradt az irányítás az aranycsatában. Az utolsó fordulót a Ferencváros kétpontos előnnyel kezdte, nyert is Zalaegerszegen, így a Videoton szegedi sikere már nem osztott, nem szorzott. Évtizedekkel később a Ferencváros akkori játékosa, Juhász István és a Videoton akkori mestere, Kovács Ferenc is azt állította, a ZTE–FTC találkozó bundameccs volt.

2. FEHÉRVÁRI GÓLÖZÖN AZ ÜLLŐI ÚTON

A Videoton 1976-ban lemaradt a bajnoki címről, de 2011-ben megnyerte története első aranyérmét. A Mezey György irányította Vidi márciusban az Üllői úton megrendítő erejű, 5–0-s csapást mért a Fradira, ezzel kilenc pontra növelte előnyét a tabella élén, s a Paksot és a Ferencvárost megelőzve öt pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot. A Vidi a szezon 30 fordulójából csak ötöt nem zárt éllovasként, a 7. és a 30. forduló között végig az élen állt. Ez a Videoton legnagyobb különbségű bajnoki sikere a Ferencváros ellen.

3. NAGY FORDÍTÁS – NÉGY PERC ALATT

Az 1992–1993-as bajnokságban úgy tűnt, hogy a Fradi hamar döntésre viszi a Vidi elleni mérkőzést, lévén Lipcsei Péter és Balogh Gábor találatával 20 perc elteltével 2–0-ra vezetett a Sóstói Stadionban – az első találat félpályás szóló végén született meg. A Ferencváros két gólja négy percen belül esett, de a Videoton ezt tromfolni tudta: a házigazda az 58. és a 62. perc között három gólt pakolt be, megfordítva a mérkőzést.

4. MESTERNÉGYES, DE MESTERHÁRMAS

A két csapat 50. bajnoki mérkőzése izgalmakat nem hozott, Fischer Pál-parádét viszont igen: a Fradi centere négy góllal tömte ki a fehérváriakat, a zöld-fehérek 4–0-ra győztek 1990-ben. Legalábbis azt hitte, hogy mind a négy gól az övé, mert az első (egy megpattanó beadás) végül László öngóljaként került be a jegyzőkönyvbe. Fischer később meg is jegyezte, hogy a külföldi tudósítók nem ilyen szőrösszívűek, és minden bizonnyal megadták volna neki a gólt – mindenesetre a csatár így is 10-es osztályzatot kapott lapunktól, hiszen messze kiemelkedett a mezőnyből.

5. A LEGELSŐ

A két csapat először 1968. április 14-én találkozott élvonalbeli bajnokin. A márciusban hét mérkőzést játszó, fáradt Ferencváros ellen majdnem meglepetést szerzett az újonc, ám Branikovits László találata a zöld-fehérek javára döntött. Az 1:0 ellenére az FTC legendás edzője, Lakat Károly annyit jegyzett meg, hogy amióta a csapat kispadján ül, a Fradi még nem játszott ennyire rosszul. Amikor napokkal később bővebben is értékelte a mérkőzést, még keményebb volt: „A Videoton elleni rossz teljesítményünkre nincs magyarázat. Ha egy magasugró 220 cm átvitelére képes, akkor egyszer sem ugorhat 160 cm-t, mert az szégyen” – füstölgött.

♦ A Ferencváros hetes veretlenségi sorozatban van, ez a leghosszabb aktív jó széria a mezőnyben.

♦ A Videoton még nem veszített pályaválasztóként ebben az idényben, és csak háromszor hullajtott pontokat 14 mérkőzésből. A Videoton kapta hazai pályán a legkevesebb gólt, csupán nyolcat. A fehérváriak legutóbbi nyolc hazai bajnokijuk mindegyikét megnyerték, a legutóbbi hármon gólt sem kaptak – és 2017. április 8. óta, azaz csaknem 13 hónapja nem veszítettek a Pancho Arénában. Akkor a Vasas győzött 2–1-re a Videoton ellen.

♦ A Videoton legutóbbi 47 hazai bajnoki mérkőzése mindegyikén szerzett legalább egy gólt. Legutóbb, 2015 júliusában a Haladás tudta lenullázni a Vidit.

♦ A Ferencváros nyeretlen legutóbbi 3 idegenbeli bajnokiján. A Diósgyőrtől kikapott, Újpesten és Debrecenben ikszelt.

♦ Az FTC legutóbb 2015. augusztus 8-án győzte le a pályaválasztó Videotont bajnoki mérkőzésen, 3–1-re nyert ekkor. Azóta négy bajnokiból hármat a Vidi nyert meg.

♦ 1994 és 2010 között a Videoton egyik hazai mérkőzését sem tudta megnyerni a Ferencváros ellen.

♦ Danko Lazovics és Marko Scsepovics 24-et vállalt magára a Videoton eddigi 56 találatából, a másik oldalon Varga Roland és Böde Dániel 29-et jegyez az FTC 60 találatából.

♦ A Videoton hazai mérlege (11–3–0) a második legjobb a mezőnyben, ahogy a Ferencváros idegenbeli mutatója (5–5–3) is a második legjobb.

HARC AZ ARANYÉREMÉRT
FORDULÓ FERENCVÁROS VIDEOTON
29. Videoton (i) Ferencváros (o)
30. Vasas (o) Haladás (o)
31. Bp. Honvéd (i) Vasas (i)
32. DVTK (o) Bp. Honvéd (o)
33. Balmazújváros (i) DVTK (i)

BP. HONVÉD–DEBRECENI VSC

♦ 88 első osztályú bajnoki mérkőzést vívtak eddig egymással, a Honvéd 37-et, a Debrecen 29-et nyert meg, 22 döntetlenre végződött.

♦ A szezon előtt a Loki hetes nyeretlenségi sorozatban volt a Honvéd ellen, ám ebben az idényben mindkét bajnokin diadalmaskodott a kispestiek felett – sőt, a Magyar Kupától is búcsúztatta a fővárosiakat.

♦ A Loki a kétezres évek előtt csak kétszer tudott nyerni a Honvéd vendégeként, azóta viszont már nyolcszor is.

♦ A Honvédé az 5. legjobb hazai mérleg a mezőnyben (6 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség), ám a kispestiek gólkülönbsége negatív, és ők kapták pályaválasztóként a legtöbb gólt, 25-öt.

♦ A Debrecené a harmadik legjobb idegenbeli mutató (5 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség), és a Videoton után a Loki szerezte a legtöbb gólt vendégként (22) ebben a szezonban.

♦ A Debrecen legutóbbi 10 bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, és 3 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van.

♦ A Loki legutóbbi 7 bajnoki mérkőzése mindegyikén kapott gólt, legutóbb március 3-án, a Puskás Akadémia ellen tudta megőrizni hálója épségét (0–0).

VASAS FC–PAKSI FC

♦ Ez a 21. NB I-es mérkőzésük egymás ellen, talán kicsit meglepő, de a Paks sokkal jobban áll – 13 találkozót nyert meg ezek közül. A Vasas hatszor diadalmaskodott, a párharc csupán egy döntetlent hozott eddig.

♦ A Vasas mind a hat, Paks elleni bajnoki győzelmét pályaválasztóként aratta.

♦ A Vasas mérlege pályaválasztóként nem túl fényes, csak a 9. legjobb az NB I-ben (5 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség). A Paks 7. az idegenbeli rangsorban (4–4–5).

♦ Az angyalföldi csapat nem tudott győzni legutóbbi 3 hazai bajnokiján, és a legutóbbi nyolcból csak egyet nyert meg.

♦ A Paks veretlen maradt legutóbbi 3 idegenbeli mérkőzésén.

♦ Az NB I összes csapata közül 28 forduló után csak a Vasas jár 50-nél több kapott gólnál: Michael Oenning csapata már 53 találatot kasszírozott. A védelemnek össze kell szednie magát a hátralevő öt körben, mert 60-nál több kapott góllal nem gyakran sikerül megmenekülni a kieséstől egy csapatnak…

BALMAZÚJVÁROS–ÚJPEST FC

♦ Az eddigi két NB I-es mérkőzésükből egyet az Újpest nyert meg, egy döntetlenre végződött. Két és fél héttel ezelőtt a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén találkoztak a Szusza Ferenc Stadionban, és az újpestiek 2–1-re győztek.

♦ A Balmazújváros hazai mérlege nem nevezhető túl jónak (3 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség). Az Újpest idegenben az 5. legjobb mérleggel bír (5–4–5), csak a Ferencváros és a Debrecen kapott kevesebb gólt a liláknál vendégként.

♦ A Balmazújváros hazai pályán hatos veretlenségi sorozatban van, igaz, a hat meccsből négyszer döntetlent játszott. Mindenesetre 2017. október 28. óta (Balmaz–Kispest 0–3) nem talált legyőzőre saját stadionjában az abszolút újonc.

♦ Az Újpest legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén nem szerzett gólt, így értelemszerűen nyeretlen is ezeken.

♦ A mezőny összes csapatából az Újpest játszotta a legtöbb döntetlent, 11-et.

♦ E két csapat mérkőzésein esik a legkevesebb gól az élvonalban. Az Újpest találkozóin csupán 2.50, a Balmazújváros mérkőzésein 2.54 a gólátlag. Összehasonlításul: a legtöbb találat a Honvéd és a Vasas meccsein esik, 3.14 a gólátlag.

♦ Eddig az Újpest 11 bajnoki mérkőzése végződött 0 vagy 1 góllal ebben az idényben.

DIÓSGYŐRI VTK–MEZŐKÖVESD

♦ A két borsodi csapat eddig 7 élvonalbeli mérkőzést játszott, az örökmérleg a házigazda DVTK szempontjából 3–3–1. A Mezőkövesd még sosem tudott győzni a Diósgyőr vendégeként.

♦ Végre hazatér a DVTK, hiszen megnyílik az új stadion – a diósgyőriek 2016 novembere óta nem játszhattak saját pályájukon, a menesztett Bódog Tamás például nem vezette egyszer sem valóban hazai környezetben a piros-fehéreket. A dvtk.eu számításai szerint az elmúlt másfél év „hazai” mérkőzéseire nagyjából 4660 kilométert utazott a Diósgyőr – ez Miskolc és a kazahsztáni Karagandi közti távolságot fedi le.

♦ A Diósgyőr elveszítette legutóbbi négy bajnoki mérkőzését és legutóbbi öt tétmeccsét, ráadásul hetes nyeretlenségi szériában van az NB I-ben. A DVTK a legrosszabb formában levő élvonalbeli csapat – több mint két hónapja nem szerzett három pontot bajnoki mérkőzésen.

♦ Hetesnél hosszabb bajnoki nyeretlenségi sorozata ebben az idényben eddig csak a Mezőkövesdnek (14), a Vasasnak (9) és a Balmazújvárosnak (8) volt.

♦ Nem mintha a Mezőkövesd szárnyalna, a matyóföldiek ötös nyeretlenségi sorozatot „halmoztak fel.”

♦ A DVTK ebben az idényben csak egyszer nem kapott gólt pályaválasztóként – nem egy „egészséges” mutató.

♦ Hazai pályán csak a 10. legjobb mutató a Diósgyőré (5 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség), a Mezőkövesd a 6. legjobb csapat idegenben (4–5–5). Érdekesség, hogy a Mezőkövesd sokáig pocsékul szerepelt vendégként, de legutóbbi 6 idegenbeli mérkőzésén 11 pontot szerzett, és csak egyszer veszített. Ráadásul a kövesdiek Kispesten, Újpesten és Debrecenben tudtak nyerni – nem kis bravúr.

HALADÁS–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Eddig 9 NB I-es mérkőzést játszottak, ötször a Haladás győzött 2 döntetlen és 2 felcsúti siker mellett.

♦ A Haladás pályaválasztóként megnyerte az első három PAFC elleni mérkőzését, hogy aztán „belenézzen” tavaly augusztusban egy 1–5-ös pofonba.

♦ Pintér Attila csapata veretlen legutóbbi 5 mérkőzésén, ez a második leghosszabb aktív jó sorozat a mezőnyben. Tavaly augusztus-szeptemberben a PAFC-nak volt már egy ötös veretlenségi sorozata, azt akkor nem sikerült hatossá „bővíteni” – most újból itt a lehetőség.

♦ Ha most sem kap ki a Puskás Akadémia, akkor élvonalbeli klubrekordját dönti meg, hiszen ötösnél hosszabb veretlenségi szériája még egyik NB I-es idényben sem volt a klubnak.

♦ A Haladás veretlen legutóbbi 5 hazai bajnoki mérkőzésén, hármat megnyert, kettőn ikszelt.

♦ A Haladásé a 6. legjobb hazai mérleg az NB I-ben (6 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség), a Puskás Akadémia a 8. legjobb mutatóval bír idegenben (4–4–6).

♦ A Puskás Akadémiánál (25) csak a Balmazújváros (26) és a Vasas (34) kapott eddig több gólt idegenben.

NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Budapest Honvéd–Debreceni VSC Budapest,
Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
17.00: Vasas FC–Paksi FC
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Vad II István
17.00: Balmazújváros–Újpest FC
Balmazújváros,
Városi Stadion
Solymosi Péter
17.00: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd
(Tv: M4 Sport)
Miskolc, Diósgyőr,
DVTK Stadion
Erdős József
17.00: Haladás–Puskás Akadémia
Szombathely,
Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
19.30: Videoton FC–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Felcsút,
Pancho Aréna
Bognár Tamás
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 17 8 3 60–26 +34 59
2. Videoton FC 28 17 7 4 56–26 +30 58
3. Újpest FC 28 10 11 7 36–34 +2 41
4. Budapest Honvéd 28 11 7 10 43–45 –2 40
5. Paksi FC 28 10 9 9 41–43 –2 39
6. Debreceni VSC 28 10 7 11 46–38 +8 37
7. Puskás Akadémia FC 28 9 9 10 35–40 –5 36
8. Szombathelyi Haladás 28 9 4 15 30–43 –13 31
9. Diósgyőri VTK 28 8 6 14 40–45 –5 30
10. Vasas FC 28 8 6 14 35–53 –18 30
11. Balmazújváros 28 6 10 12 30–41 –11 28
12. Mezőkövesd Zsóry FC 28 6 10 12 31–49 –18 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik