NS: kupaspecialisták egymás ellen; exkluzív White-interjú – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 23:06
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

•Két kupaspecialista szakember, Pintér Attila és Nebojsa Vignjevics ül a kispadokon szerdán a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. A PAFC szakvezetője játékosként háromszor, trénerként négyszer járt már a fináléban, de rutinos edző szerb kollégája is, ő rögtön az újpesti bemutatkozó idényében kupaaranyhoz segítette a lila-fehéreket. Mindkét együttes rögös úton jutott el a Groupama Arénába. Hogy kiket kellett legyűrniük az előcsatározások során, s milyen szakmai érvek szólnak az egyik, illetve a másik gárda mellett, elolvashatják elemzésünkben.
•Két kupaspecialista szakember, Pintér Attila és Nebojsa Vignjevics ül a kispadokon szerdán a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében.
A PAFC szakvezetője játékosként háromszor, trénerként négyszer járt már a fináléban, de rutinos edző szerb kollégája is, ő rögtön az újpesti bemutatkozó idényében kupaaranyhoz segítette a lila-fehéreket. Mindkét együttes rögös úton jutott el a Groupama Arénába. Hogy kiket kellett legyűrniük az előcsatározások során, s milyen szakmai érvek szólnak az egyik, illetve a másik gárda mellett, elolvashatják elemzésünkben.

Története negyedik bajnoki címét szerezte meg a román élvonalban a kolozsvári futballcsapat. A klub korábbi többségi tulajdonosa Pászkány Árpád volt, aki a harmadik vonalból a Bajnokok Ligájáig repítette a CFR gárdáját. Időközben azonban eladta a csapatot, amely távozása óta most először ért célba, mégpedig a hajdani sztárklub, a Steaua utódegyüttesét, az FCSB-t megelőzve. Hogy mi a siker titka, arról is írt beszámolójában kolozsvári tudósítónk.

Exkluzív interjút adott lapunknak a hatszoros világbajnoki döntős sznúkeres, Jimmy White. Az 56 éves játékos a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezett magyar sznúkergála egyik díszvendége volt. Az angol topjátékos lelkesen beszélt a szervezésről és a közönség hozzáértéséről, és nem tagadta, nagyon élvezte a budapesti szereplést. Hogy mi a véleménye a 11 éves reménységről, Révész Bulcsúról, miként élte meg a hat elvesztett vb-döntőt, s milyen árat fizetett a nem éppen sportszerű életmódjáért, arról is őszintén nyilatkozott.

Elköszönt olvasóitól Kihívás című mellékletünk Pufisarok rovatának szerzője, Vincze András. A futballrovat vezetője záró írásában felidézte, miért is kezdett annak idén előbb nordic walkingozni, majd kocogni, végül pedig futni, s hogyan váltotta valóra álmát, azaz miként teljesített a Nemzeti Sport egyik csapatának tagjaként 64 kilométert az Ultrabalaton keretében. Felidézte az UB-val kapcsolatos emlékeit másik három kollégánk, Kovács Gergely és Csillag Péter is, Pietsch Tibor pedig kalapot emelt felesége teljesítménye előtt, aki egy családi dráma kapcsán kezdett annak idején futni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik