NS: Elek Ákos távozik Kínából; Doll két éve a Fradinál – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.01. 01:01
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Elek Ákos kínai kínjai: a Csangcsun Jataj középpályása ugyan sok játéklehetőséget és még több pénzt kapott, de a családja nem tudta megszokni az ázsiai életet, úgyhogy úgy döntött, visszatér Európába. Sőt mint Galambos Dánielnek elárulta, speciel Magyarországra jönne, mondván télen már kockázatos fejest ugrani holmi légióskodásba, főleg most, hogy erre az ominózus nyári futballtornára is szeretne eljutni, ha már tevékeny részt vállalt a kijutásban.
Elek Ákos kínai kínjai: a Csangcsun Jataj középpályása ugyan sok játéklehetőséget és még több pénzt kapott, de a családja nem tudta megszokni az ázsiai életet, úgyhogy úgy döntött, visszatér Európába. Sőt mint Galambos Dánielnek elárulta, speciel Magyarországra jönne, mondván télen már kockázatos fejest ugrani holmi légióskodásba, főleg most, hogy erre az ominózus nyári futballtornára is szeretne eljutni, ha már tevékeny részt vállalt a kijutásban.

Thomas Doll épp két éve érkezett a Ferencvároshoz, Borbola Bence elemzésében pedig ízekre szedi, mármint képletesen értve: hogyan formálta a maga képére a keretet, hogyan változtatta meg a csapat stílusát, és hogyan bökdöste addig Böde Dánielt, míg százkilónyi gólveszély kerekedett belőle. Ja, és még ott vannak a taktikai húzások is.

• Ha már az elemzéseknél tartunk, lapunk állandó szakértője, Bognár György is jelentkezik heti rendes rovatával: a Ficakban ezúttal a gólvágók kapnak helyet Diagne-tól Kantáig és Radótól Bödéig, valamint Tischlertől Lencséig.

• Tischlert emlegettük, akinek a neve hallatán Balajcza Szabolcsnak általában felszalad a szemöldöke, mert kettejük legutóbbi felcsúti találkozásakor a Puskás Akadémia csatára egy elegáns négyest gurított az újpesti kapusnak – más kérdés, hogy akkor így is a lilák nyertek 5–4-re. A nemes felek a két csapat keddi bajnokija előtt udvariasan körbedicsérik egymást – aztán majd meglátjuk, mi lesz a pályán.

• „Szeretem, ha sokat várnak tőlem, mert csak attól remélik, akitől jöhet is” – mondja Kovács István, a Videoton csatára, és ez egy elég jó mondás. Ráadásul Schleinig Ádámnak még azt is elárulta, hogy míg a hideglelős emlékezetű Bernard Casoni alatt 13 emberből állt a csapat, most 24-ből, és ez nagyon nem mindegy.

• Csillag Péter kollégánk megannyi emlékezetes dolgozat szerzőjeként most az orosz–török futballviszonyban is rendet vág, ami számára ujjgyakorlat, ezek ott az ENSZ-ben meg csak vitatkoznak...

• Arrivederci, Roma! – ha így megy tovább, lassan ez lesz Rudi García jelmondata, de mint Szeli Mátyás írásából kiderül, nem eszik olyan forrón a kását, ahogyan a macska kerülgeti: az AS Roma vezetőedzője felé a közelmúlt vergődése ellenére töretlen a bizalom.

Kobe Bryant levelét megírta, Fazekas Zoltán meg a visszavonuló kosaras történetével tett ugyanígy, társasági rovatunkban pedig még a legenda pályafutásának legszebb pillanatait is képekben idézzük meg.

• Még mondják, hogy a sajtónak nincs hatalma: miután egy hónapja hasábjainkon zördült össze Ocskay Gábor Volán-főnök és Rob Pallin vezetőedző, hirtelen minden kisimult a kilenc novemberi mérkőzéséből nyolcat megnyerő Fehérvár körül, de mint a tréner Szűcs Andrásnak elmondta, hatottak azért más tényezők is az előrelépés irányába, nemcsak a Nemzeti Sportban tett nyilatkozatok.

• Klein Ron mérlegre tette Andy Murrayt, mármint képletesen értve: a brit bizonyos tekintetben már Roger Federer előtt jár.

• Önök beleölnének súlyos milliókat a hobbijukba, hogy a világ legjobbjai közé küzdjék fel magukat? Szabián Norbert megtette, és az UTE sportlövője (aki minden nap munka után megy el lőni, a saját zsebből, súlyos euróezrekért vásárolt felszereléssel, a szintén maga által vett táblára és ruhában) ilyen körülmények között jutott ki az olimpiára, és végül még a Facebook-kényszernek is engedett. Pircs Anikó interjúja.

Michelisz Norbert ismét a WTCC privát világbajnoka lett, és arról is mesélt Tóth Anitának, mi mindent tanult a szezon során. Arra viszont még nem akart válaszolni, hogy marad-e a Zengő Motorsportnál. Szakírónk azért megtippelte a dolgot.

Gyurta Dánielnek is csak Rio számít, amivel vannak így egy páran a magyar úszók közül, viszont mint mondja, nyert már olimpiát, tudja hogyan kell – addig meg lendületből letolja a rövid pályás Európa-bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik