Nosztalgia: amikor Lipcsei és Vincze Ottó bevarrta a Kövesd kapujába…

Vágólapra másolva!
2017.04.29. 13:06
Öt kör van már csak hátra a labdarúgó NB I-ből, a 29. forduló mérkőzéseit rendezik szombaton. A dobogós helyeken álló, tehát a bajnoki címre hajtó csapatok (Bp. Honvéd, Videoton, Vasas) a tabella hátsó felében tanyázó, azaz a kiesés ellen harcoló együttesekkel (Gyirmót, Debrecen, Diósgyőr) játszanak. A fővárosban három meccset rendeznek, ráadásul egy időben – nehogy véletlenül valamelyik „elvetemült” szurkoló Budapesten egymás után két NB I-es meccset is meg tudjon nézni: a Honvéd a Gyirmótot, a Fradi a Mezőkövesdet fogadja, míg a Szusza Ferenc Stadionban a két „döntetlenkirály”, az Újpest és az MTK találkozik. Lássuk a forduló érdekességeit!



Lipcsei Péter 2008 tavaszán duplázott a Mezőkövesd ellen
(Fotó: NS-archív)
Lipcsei Péter 2008 tavaszán duplázott a Mezőkövesd ellen (Fotó: NS-archív)

FERENCVÁROSMEZŐKÖVESD, 18.00

Előrehozott kupadöntő? Akár ezt is írhatnánk, hiszen a Ferencváros és a Mezőkövesd is ott van a Magyar Kupa elődöntőjében, és onnan már csak egy lépés a finálé. Az elődöntős párharcok első felvonása után azonban csökkent az esély arra, hogy ez a két csapat játssza egymás ellen a döntőt. A Fradi ugyan gyakorlatilag már finalista, hiszen szerdán 8–0-ra legyőzte a Budafokot, a Mezőkövesd viszont az első meccsen 2–0-ra kikapott a Vasas vendégeként, így messzebb került a továbbjutástól. A május 17-i kupavisszavágón azonban még bármi megtörténhet, még az is lehet, hogy a Mezőkövesd–Vasas MK-meccs után azt állapítjuk meg, hogy április 29-én „előrehozott kupadöntőt játszott egymással a Ferencváros és a Mezőkövesd”…

♦ Legutóbb még arról írtunk, hogy a Ferencváros sorozatban öt tétmérkőzésen maradt nyeretlen. Az utóbbi napokban viszont győzelmi szériába kezdett, a múlt szombaton bajnokin Gyirmóton nyert, majd szerdán, Magyar Kupa-meccsen kiütötte NB III-as Budafokot.

♦ A Debrecen legyőzése és a Videoton elleni bravúros döntetlen után két vereségbe szaladt bele a Mezőkövesd, előbb odahaza bajnokin kikapott az Újpesttől (1–3), majd a Vasas vendégeként 2–0-ra elvesztette az MK-elődöntős párharc első mérkőzését.

Előző öt hazai bajnokijából csupán egyet nyert meg a Ferencváros, háromszor ikszelt, egyszer kikapott – a megszerezhető 15 pontból hatot gyűjtött be. Amióta a Groupama Aránában játssza az otthoni mérkőzéseit, ilyen rossz sorozata nem volt. A 2013–2014-es idényben volt ennél gyengébb periódusa az FTC-nek, akkor egymás után hat hazai bajnokin maradt nyeretlen az együttes (három iksz, három zakó), a lehetséges 18 pontból hármat „kapart össze”. Igaz, pályaválasztóként akkor „albérletben” játszott, a Puskás Ferenc Stadionban rendezte a hazai meccseit.

A Mezőkövesd látogatóként 2016. október 15. óta nem nyert bajnoki mérkőzést. A Debrecen, az Újpest és – két héttel ezelőtt – a Videoton vendégeként ikszelt, míg a Honvéd, a Paks, a Haladás és az MTK otthonában kikapott, tehát hét idegenbeli bajnoki óta nyeretlen.

A Ferencváros és a Mezőkövesd bajnoki párharcának története a 2007–2008-as idényig nyúlik vissza, amikor mind a ketten az NB II Keleti csoportjában szerepeltek, s mind a két mérkőzésüket a Fradi nyerte meg 3–0-ra. Az őszi (2007. október 6-i) találkozón, az Üllői úton Deme Imre, Vincze Ottó és Bartha László szerezte a zöld-fehérek góljait, míg a tavaszi mezőkövesdi meccsen Lipcsei Péter duplázott (valamint Toplenszki Szabolcs öngólt vétett), míg Dragóner Attila és Lisztes Krisztián sárga lapot kapott. Nem is volt rossz kerete annak a Fradinak, amely abban az idényben a Kecskemét és a Szolnok mögött bronzérmes lett az NB II Keleti csoportjában.

♦ Az NB I-ben eddig négyszer találkozott a Ferencváros a Mezőkövesddel, és csupán egyszer győzött, 2014. május 3-án Busai Attila találatával 1–0-ra nyert Mezőkövesden. 2013 októberében a Puskás Ferenc Stadionban 1–1-re végeztek, a most folyó bajnokság őszi szezonjában előbb a Groupama Arénában 2–2-t játszottak, majd Mezőkövesden 2–0-ra a hazaiak győztek. A Ferencváros tehát az NB I-ben pályaválasztóként még nem verte meg a Kövesdet.

ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST, 18.00 (M4 SPORT)

Két olyan csapat van az NB I-ben, amely az előző négy fordulóban nem szenvedett vereséget: az Újpest és az MTK Budapest. Szombaton ez a két együttes egymás ellen lép pályára. A lila-fehérek az utóbbi négy bajnokijukon összesen nyolc pontot gyűjtöttek (két győzelem, két döntetlen), a kék-fehérek hat pontot szereztek, előbb nyertek, majd egymás után háromszor ikszeltek.

♦ A múlt héten a Vasas megtörte a Szusza Ferenc Stadion hazai „átkát” (erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat), és az Újpest szurkolói abban bíznak, hogy kedvenceik is megszerzik az első bajnoki sikerüket a februárban átadott, felújított létesítményben. Tavasszal Magyar Kupa-mérkőzést már nyert a Megyeri úton az Újpest (a Zalaegerszeget verte meg 2–0-ra), bajnokin viszont még nem sikerült győznie: először 1–0-ra kikapott az FTC-től, majd döntetlent játszotta Honvéddal (1–1), a Pakssal (1–1) és a Gyirmóttal (2–2). Közben a kupában kikapott a Vasastól (1–2), tehát hazai pályán öt tétmérkőzés (négy bajnoki) óta nyeretlen.

♦ Az MTK ebben az idényben idegenben szerényen teljesít, csupán egyszer győzött (február 25-én a DVTK-t verte meg Mezőkövesden 3–2-re), hétszer ikszelt, ötször kikapott. Az NB I-ben vendégként a kék-fehérek szerezték a legkevesebb gólt, nyolcat. Előző két idegenbeli fellépésükön gólképtelenek maradtak, Gyirmóton 1–0-ra kikaptak, Debrecenben 0–0-t játszottak. Vendégként 197 játékperce nem szereztek gólt.

♦ A bajnokságban az Újpest játszotta a legtöbb döntetlent, 12-t, szorosan a nyomában van a 11-szer ikszelő MTK és Paks. Éppen ezért nem lenne meglepő, ha a szombati Újpest–MTK mérkőzés döntetlennel zárulna…

♦ S ha már a döntetlent említettük… A két csapat egymás elleni előző öt bajnokija közül négy ikszre végződött, egyet az MTK nyert meg. Az Újpest legutóbb 2015. május 16-án verte meg az MTK-t, Litauszki Róbert szabadrúgásból szerzett találatával nyert 1–0-ra.

LITAUSZKI RÓBERT GYŐZTES TALÁLATA A 2015-ÖS ÚJPEST–MTK BAJNOKIN


DIÓSGYŐRI VTK–VASAS FC, 18.00

♦ A DVTK a múlt héten 1–0-ra nyert a Paksi FC otthonában, és azzal büszkélkedhet, hogy ebben az idényben egyedüli csapatként sikerült győznie Pakson.

Az NB I-ben a Vasas az egyetlen gárda, amely a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert. A többiek legfeljebb kétszer, vagy még kevesebbszer győztek az előző négy fordulóban.

Az edzőváltás óta lejátszott öt bajnokiján összesen tíz pontot szerzett a DVTK (három győzelem, egy döntetlen, egy vereség). Előző két hazai meccsét megnyerte, mezőkövesdi albérletében az Újpestet 3–1-re, a Honvédot 2–0-ra győzte le. Most ismét fővárosi csapatot lát vendégül…

Látogatóként a Vasas szerezte eddig a legtöbb pontot, 23-at. Az angyalföldiek hétszer győztek, kétszer ikszeltek, ötször vereséget szenvedtek. Előző két idegenbeli fellépésükön nyertek, a Videotont és a Ferencvárost is 2–1-re verték meg.

♦ Hol van már a tavalyi hó?… A 2015–2016-os idényben a DVTK mind a háromszor legyőzte a Vasast (otthon 2–1-re, idegenben előbb 1–0-ra, majd 3–1-re), a mostani kiírásban viszont a borsodiaknak még nem sikerült megverniük az angyalföldieket: Diósgyőrben 1–1-re végeztek a felek, a Fáy utcában 3–0-ra a Vasas diadalmaskodott.

BP. HONVÉD–GYIRMÓT FC GYŐR, 18.00

A listavezető fogadja a sereghajtót – így lehet a legegyszerűbben jellemezni a Honvéd–Gyirmót bajnoki mérkőzést. A kispestiek (50) harminccal több pontot gyűjtöttek, mint a kisalföldiek (20), viszont abban hasonlítanak egymásra, hogy az előző három bajnokijából a Honvéd és a Gyirmót is egyaránt kettőt elveszített.

♦ A múlt héten a Bp. Honvéd 1–0-ra kikapott a Vasas vendégeként, ám mert első számú üldözője, a Videoton FC is botlott (ikszelt az MTK-val), ezért a kispestiek a tabellán megőrizték az első helyüket – igaz, már nincs pontelőnyük, csak a több győzelmük miatt listavezetők.

Előző hét hazai bajnokiját megnyerte a Honvéd, a tavaszi szezonban csak Magyar Kupa-meccset vesztett el a Bozsik József Stadionban, március 1-jén 2–0-ra kikapott az FTC-től. Bajnokin legutóbb a Videoton győzött Kispesten, 2016. szeptember 24-én (2–1-re).

♦ Amíg a Honvéd szárnyal hazai pályán, addig a Gyirmót látogatóként szerényen teljesít, idegenben csupán egy NB I-es meccset nyert meg: 2016. szeptember 24-én a Haladás vendégeként 1–0-ra győzött (pont aznap, amikor a Honvéd legutóbb bajnokit vesztett odahaza). A tavaszi fordulókban viszont igen nehéz legyűrni a látogatóba érkező gyirmótiakat, a Vasasnak (1–1), a Mezőkövesdnek (1–1) és az Újpestnek (2–2) sem sikerült, csak Debrecenben kapott ki a kisalföldi együttes (2–1-re).

Előző nyolc idegenbeli bajnokiján mindig kapott legalább egy gólt a Gyirmót. Az ősszel vendégként háromszor úszta meg kapott gól nélkül a csapat (Honvéd 0–0, Paks 0–0, Haladás 0–1).

A két csapat eddigi két egymás elleni bajnokiján csak a fővárosiak szereztek gólt: Kispesten 0–0-t játszottak, míg Gyirmóton Prosser, Holender, Kamber és Hidi találatával 4–0-ra győzött a Honvéd.

A gyirmótiak vezetőedzője, Urbányi István – ahogy mondani szokták – ezer szállal kötődik a Bp. Honvédhoz. A szakember játékosként az NB II-es SBTC-ből igazolt át a Honvédhoz, és 21 évesen, 1988. május 14-én a kispestiek színeiben mutatkozott be az élvonalban a Rába ETO otthonában 4–2-re elvesztett meccsen (Kovács Kálmán helyett lépett csereként pályára). A Honvéd labdarúgójaként kétszer nyert bajnokságot, egyszer Magyar Kupát, 97 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, és 1990 őszén kispesti játékosként szerepelt kétszer a magyar A-válogatottban. Urbányinak lejárt a hárommeccses eltiltása, így korábbi csapata ellen már leülhet a kispadra.

Változás: betegség miatt nem az eredetileg kijelölt Karakó Ferenc, hanem Szőts Gergely vezeti a Bp. Honvéd–Gyirmót mérkőzést.

SZOMBATHELYI HALADÁS–PAKSI FC, 18.00

♦ A rapszodikusan szereplő Haladás az előző négy mérkőzéséből csupán egyet nyert meg: Sopronban 2–0-ra legyőzte a DVTK-t. Pályaválasztóként a szombathelyiek tavaszi sormintája a következő: vereség (Újpest), győzelem (Mezőkövesd), vereség (Honvéd), győzelem (Diósgyőr). A vasiak nem a széria folytatásában bíznak, hiszen akkor most vereség következne…

♦ Elég volt két rosszul sikerült mérkőzés, és a legjobb passzban lévő csapatból a legrosszabb formában lévő együttessé vált a Paks. A tolnaiak sorozatban kilenc bajnokin voltak veretlenek, ezzel érdemelték ki a „legjobb formában lévő csapat” titulust. Aztán kikaptak Kispesten, majd odahaza a DVTK-tól, s mivel rajtuk kívül nincs még egy olyan gárda a magyar élvonalban, amely az előző két bajnokiját elvesztette volna, ezért pillanatnyilag ők vannak a leggyengébb formában.

♦ Nemcsak a két vereség miatt lehetnek bosszúsak a paksiak, hanem azért is, mert az előző két meccsükön nem szereztek gólt, 191 játékperce gólképtelenek. A tolnai csapat játékosai közül legutóbb Hajdú Ádám volt eredményes, aki a Fradi ellen 3–1-re megnyert mérkőzés 79. percében talált be a kapuba.

Ebben a kiírásban másodszor fordult elő, hogy a Paks egymás után két bajnokit elvesztett. A mostanit megelőző sikertelen időszakban a Haladástól és a Vasastól kapott ki a csapat, még az ősszel, a 7. és a 8. fordulóban. A paksiak ezen a héten a Haladással, a jövő héten a Vasassal mérkőznek meg…

A Haladás az ősszel házigazdaként 3–1-re legyőzte a Paksot, majd vendégként 2–1-re kikapott tőle. A paksi Koltai Tamás és az ősszel még a szombathelyieknél futballozó Gaál Bálint mind a két mérkőzésen gólt szerzett.

♦ A forduló egyetlen olyan meccse lesz ez, amelyen két magyar edző csapata csap össze: a Haladást Mészöly Géza, a Paksot Csertői Aurél irányítja.

VIDEOTON FCDEBRECENI VSC, 20.30 (M4 SPORT)

♦ A bajnoki címre törő Videoton FC nincs igazán jó formában, sőt… Legutóbbi öt meccséből csupán egyet nyert meg, a Gyirmótot győzte le. Igaz, csak egyszer kapott ki (a Vasastól), háromszor ikszelt. Hat pontot gyűjtött be a lehetséges 15-ből.

♦ A DVSC a múlt héten 4–2-re legyőzte a Haladást. Ebben a bajnokságban másodszor játszott olyan meccset, amelyen hat gól esett, először augusztus 21-én, amikor 5–1-re kikapott a Videoton vendégeként Felcsúton. Most is a fehérváriakhoz látogat… Az ősszel egyébként nemcsak idegenben, hanem otthon is alulmaradt a Videotonnal szemben (0–1). A Loki legutóbb 2014 októberében verte meg a Vidit, Székesfehérváron nyert 2–1-re. Azóta az NB I-ben hatszor találkoztak egymással, s mind a hatszor a Videoton győzött.

Nem tudta megnyerni az előző két otthoni meccsét a Videoton, előbb kikapott a Vasastól, majd ikszelt a Mezőkövesddel. Ebben az idényben korábban egyszer fordult elő, hogy egymás után két hazai bajnokin nyeretlen maradt, az őszi szezon elején Felcsúton elvérzett a DVTK-val és a Vasassal szemben, mind a kétszer 2–1-re kapott ki.

Legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából négyet elvesztett a DVSC (Haladás, Újpest, Honvéd, Mezőkövesd), csak egyet nyert meg, a Szusza Ferenc Stadionban 3–2-re legyőzte a Vasast.

♦ A két hazai nyeretlen meccs ellenére is folytatta sorozatát a Videoton, 2015 augusztusa óta mindegyik otthoni bajnokiján szerzett gólt – ez már harminc hazai fellépést jelent.

NB I, 2016–2017, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 29., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Ferencváros–Mezőkövesd
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
18.00: Újpest FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
18.00: Diósgyőri VTK–VasasMezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
18.00: Bp. Honvéd–Gyirmót FC GyőrBudapest, Bozsik József Stadion
Szőts Gergely
18.00: Haladás–Paksi FC
Sopron, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
20.30: Videoton FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 28 15 5 8 41–26 +15 50
2. Videoton FC 28 14 8 6 53–24 +29 50
3. Vasas FC 28 14 5 9 44–31 +13 47
4. Ferencvárosi TC 28 11 9 8 45–38 +7 42
5. Szombathelyi Haladás 28 11 6 11 36–38 –2 39
6. Újpest FC 28 9 12 7 44–42 +2 39
7. Paksi FC 28 9 11 8 32–31 +1 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 31–41 –10 35
9. Debreceni VSC 28 9 7 12 34–37 –3 34
10. MTK Budapest 28 7 11 10 21–29 –8 32
11. Diósgyőri VTK 28 9 4 15 33–51 –18 31
12. Gyirmót FC Győr 28 4 8 16 17–43 –26 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik