Női futball: az FTC-től és az MTK-tól érkezett játékos Győrbe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.24. 18:42
null
Tiffany Cameron (szemben) a Ferencvárosnál eltöltött egy év után Győrbe igazolt (Fotó: Földi Imre)
Válogatott játékosokkal erősített az NB I előző kiírásában ötödik helyen végző ETO FC Győr női labdarúgócsapata: Németh Loretta az MTK-tól, míg a jamaicai Tiffany Cameron a Ferencvárostól igazolt a Rába-parti klubhoz.

A jamaicai válogatott Tiffany Cameron tavaly nyáron szerződött Magyarországra, s 19 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett az FTC-ben – ezek közül kettőt az MTK elleni bajnoki döntőben. Az ETO honlapja megjegyzi, a 29 éves labdarúgó Marozsán Dzsenifer testvére, Marozsán Dávid segítségével került Győrbe, ahol két idényre szóló megállapodást írt alá.

A magyar válogatottnál is számításba vett Németh Loretta négy év után tért vissza az ETO-hoz. A 25 esztendős futballista 2017-ben távozott nevelőklubjától, majd Cipruson és az MTK-nál is két-két évet játszott.

A győri együttes Menczeles Iván vezetésével július 5-én kezdi meg a felkészülést az új évadra, s a tervek között összesen négy új játékos szerződtetése szerepel – Cameron és Németh volt az első két érkező. Győrben egyébként az év elején sem tétlenkedtek, hiszen Szőcs Réka, Rácz Zsófia, Süle Dóra, Kovács Laura, Nagy Fanni és Oláh Adrienn személyében hat válogatott labdarúgót csábítottak a Rába partjára.

Németh előző klubjával, a bajnoki ezüstérmes MTK-val kapcsolatos minapi hír, hogy – Sipos Lilla után – megszerezte az NB I-ből kieső Kelen SC válogatott kerettag kapusát, Erős Evelint.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik