NFL: „Bogesszel nagy Pittsburgh-szurkolók vagyunk”; pálinkát is főz a Fradi kapusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.22. 16:45
null
Holczer Ádám bízik a Pittsburgh Steelers továbbjutásában. Forrás: fradi.hu
Finoman szólva sem lehet azt állítani, hogy a labdarúgó NB I-es bajnokság címvédőjének régi-új igazolása, Holczer Ádám a futballon kívül semmi mással nem foglalkozik. Az alábbi villámbeszélgetés során például két hobbiját is elárulta. Az egyik igazán aktuális, hiszen kiemelt figyelemmel követi az NFL-t, ráadásul a konferenciadöntőben ma pályára lépő Pittsburgh rajongója.

Az utánpótlásban eltöltött időszakkal együtt csaknem tíz éven keresztül volt a Ferencváros kapusa Holczer Ádám, aki ezen a télen – hét év eltelte után – az NB II-es Soroksárból tért vissza a zöld-fehérekhez. A 198 centiméter magas kapus természetesen örül, hogy ismét ott védhet, ahol elkezdte pályafutását.

„Ezért dolgoztam hosszú éveken keresztül, boldog vagyok, hogy visszatérhettem – árulta el az NSO-nak a 28 éves labdarúgó a BKV Előre elleni, 5–0-s győzelemmel véget ért hétközi felkészülési mérkőzés után. – A Fradi kapujában állni mindig remek érzés, bár őszintén szóval a BKV elleni meccsen nagyon hideg volt, ráadásul dolgom sem akadt, mert a srácok megoldották a védekezést, úgyhogy vártam már a mérkőzés végét.”

Holczer nemcsak a labdarúgást szereti, hanem a tengerentúlról már Európába is begyűrűzött tojáslabdás sportért, vagyis az amerikai futballért is rajong, így természetesen neki is okoznak „álmatlan éjszakákat” az NFL rájátszásának mérkőzései.

„Eddig tetszik a playoff, mert a Steelers még életben van, vasárnap jöhet a konferenciadöntő a Patriots ellen. Nagyon várjuk már Bogesszel (a Fradi új igazolása, Bognár István – a szerző), mert mindketten nagy Pittsburgh-szurkolók vagyunk. Az esélyek? Jó formában vannak, úgyhogy ötven százalékot adok nekik a Super Bowlba jutásra. Semleges szemmel nézve kicsit laposabb a rájátszás, mint szokott, sok volt a sima párharc. Reméljük, az utolsó három meccs szorosabb és élvezhetőbb lesz.”

Adódik a kérdés, hogy vajon Bognárral közösen próbálják meg kiszurkolni vasárnapról hétfőre virradóra a Pittsburgh győzelmét?

„Még nem került szóba, hogy együtt nézzük, de akár még az is előfordulhat. Azért aludnunk is kellene valamennyit, mert másnap indulunk a spanyolországi edzőtáborba, úgyhogy meglátjuk, sikerül-e végignézni a meccset.

És ez még nem minden! Mármint az érdekességekből, amit Holczer Ádám labdarúgáson kívüli életéről tudni érdemes.

„Van egy kisebb szőlőnk présházzal. Az öcsémmel, az édesapámmal és a barátainkkal szoktunk ott tevékenykedni. Az eredmény általában egy őszi szüret, aztán a terméstől függően készül a pálinka és a fehérbor változó mennyiségben. Hogy finomak-e? Én nyilván elfogult vagyok, de szerintem a pálinkánk egész jó. A borunkon még finomítanunk kell, vagy legalább a hordókat lecserélnünk.”

Holczernek és Bognárnak már csak néhány órát kell várnia az izgalmakig, hiszen 0.40-kor kezdődik a New England Patriots és a Pittsburgh Steelers összecsapása, amelyet az NSO-n élő szöveges tudósítással követhetnek figyelemmel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik