„Neymarnak és Messinek is lenne olyan momentuma, mint Devecserinek”

Vágólapra másolva!
2015.03.02. 15:56
null
Mindenkitől elpattanhat a labda...
A Nemzeti Sport Online olvasói már megszokhatták, hogy a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően összefoglaljuk a hétvége legemlékezetesebb, legszebb vagy éppen legmulatságosabb jeleneteit, kiemelkedő teljesítményeit, rekordjait. Az aktuális eseményekhez kötődve pedig igyekszünk feleleveníteni a múltat is, felidézni korábbi korszakokat, egyéniségeket. Következzen is a 18. forduló – ahogy mi láttuk.

„TELE VAGYUNK MÓKÁS JELENETEKKEL”

A fenti, mottónak is beillő mondat az MTVA riportere, P. Fülöp Gábor szájából hangzott el a Haladás–DVTK (1–1) meccsen, de a teljes fordulóban láthattunk semleges szurkolóként megmosolyogtató, az adott csapat edzője számára viszont idegtépő jeleneteket.

Az említett meccsen ezek közé tartoztak a Devecseri Szilárdtól elpattanó labdák, P. Fülöp szavaival élve épületes megoldások (találó elnevezés, ha már a Rohonci úti pályát úgy is lakóépületek veszik körbe), de említhetjük Gosztonyi András távoli löketét, melyből végül bedobás lett. Aztán a szombathelyi szurkolók bizonyára jól szórakoztak azon, amikor a 12. percben a DVTK brazilja, Alves a társába, Husicba vágta a labdát egy felszabadítási kísérletnél (hasonlót a pécsi védőktől is láttunk Újpesten).

GOSZTONYI ANDRÁS LÖVÉSE


Rózsa Dániel álompassza Barczi Dávidnak viszont a DVTK-drukkerek tetszését nyerhette el, de nem sokáig örülhettek neki, ugyanis a középpályás, akinek télen hetekig kérdéses volt a diósgyőri jövője, hosszan tolta meg a labdát (talán a göröngyös talaj is hozzájárult ehhez), így kimaradt a ziccer. Tomiszlav Szivics vezetőedző alighanem Barczinak címezte meccs utáni megjegyzését, hogy vannak, akik állandóan lehetőséget kérnek, aztán amikor megkapják, elszórakozzák a helyzeteiket.

Ha már a nagy helyzetek elpuskázásánál tartunk, akkor említsük meg a paksi Báló Tamást, aki az MTK ellen üres kapura lőhetett, csak éppen nem találta el a labdát.

BÁLÓ TAMÁS LÖVÉSE

Ugyancsak az MTK–Paks (3–1) meccs közvetítése alatt láthattuk, ahogy Torghelle Sándor beállt Torghelle Sándor helyére. Sanyi csak egy van, tartja a szurkolói mondás, de lehet, hogy kettő? (Frissítés: az alábbi kép a TrollFoci saját szüleménye, a tévés közvetítésben nem ebben a formában jelent meg a csere – Sanyi tényleg csak egy van...)

Mindenki Torghelle! (Forrás: facebook.com/TrollFoci)
Mindenki Torghelle! (Forrás: facebook.com/TrollFoci)

A Dunaújváros–Ferencváros (0–1) találkozón pedig egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a Fradi két fizioterapeutája nem kapott helyet a kispadon, nekik egy régi fapad jutott.

Érdekes jelenetekben alighanem Kecskeméten sem volt hiány, de a KTE–Lombard (3–2) találkozón az volt a legérdekesebb, hogyan lehetett egyáltalán ilyen sártengerben futballozni? Így is ez a meccs hozta az legtöbb gólt, mi lett volna, ha még a pálya is alkalmas a játékra? Lehet, hogy lemaradtunk az évszázad mérkőzéséről?

Ilyen volt a játékra alkalmas pálya Kecskeméten (Fotó: facebook.com/Kecskeméti TE)
Ilyen volt a játékra alkalmas pálya Kecskeméten (Fotó: facebook.com/Kecskeméti TE)

MINDENKI „MESSIZIK” – ARANYKÖPÉSEK

És akkor folytassuk az összeállítást a pályák állapotával, illetve ahhoz kötődő nyilatkozatokkal, aranyköpésekkel.

„Az egész felkészülésünk arról szólt, hogy begyakoroljuk a pontos, lapos passzokat, de ezen a talajon nem tudtuk játszani a játékunkat, s csak a második félidőre tudtunk váltani. Nem lehetett mit csinálni, fel kellett ívelni a labdát. Maga a mérkőzés nem volt jó, szörnyű volt a pálya" – nyilatkozta a szombathelyi meccs után a hazai csapat mestere, Szentes Lázár.

Úgy látszik, a szakember, aki már nem először dolgozik Szombathelyen, elfelejtette, hogy ilyenkor, kora tavasszal általában nem olyan könnyű a Rohonci úti gyepen futballozni. Kár, hogy nem szóltak neki, mert akkor eleve felkészülhettek volna ívelésekből is…

Más kérdés, hogy nem csak az NB I-ben vannak szörnyű pályák. Szombaton az Augsburg mestere, Markus Weinzierl is hasonlóan fogalmazott a Dárdai Páléktól Berlinben elszenvedett vereség után, sőt egyenesen katasztrofálisnak nevezte a gyepet (kíváncsiak vagyunk, mit szólna Szombathelyen vagy Kecskeméten).

Ugyanakkor Szentes Lázár nyilatkozatához kötődött egy másik is, ami nálunk kiérdemelte a hét aranyköpése címet. Az MTVA szakértője, Pölöskei Zsolt kérdésre válaszolva a következőket mondta: „Messi és Neymar a világ legjobb játékosai, jobb a reakcióidejük, technikásabbak is, de ezen a pályán nekik is lenne egy-két olyan momentumuk, mint Devecserinek, láttuk, hogy akármit csinálnak, elpattan a labda."

DEVECSERI ÉS AZ ELPATTANÓ LABDÁK

Egyébként ezen a héten divat volt Messivel példálózni:

„Büntetőt is hibáztunk, de ez a futball velejárója, még Lionel Messi is elpuskázott egyet a minap” – mondta a DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér Tisza Felcsúton kihagyott tizenegyese kapcsán.

„Lehetne itt Messi és Ronaldo is, ha nem lenne mögötte csapat” – hangsúlyozta az egység fontosságát a KTE szakvezetője, Bekő Balázs.

Végül hadd idézzünk még egy szókimondó szakembert, a paksi Csertői Aurélt: „Marha sz.r állapotban vagyunk.”

A FORDULÓ HŐSE, SZÉPSÉGDÍJAS JELENETEK

Szörnyű pályák ide, vicces jelenetek oda, azért futballt is láthattunk a hétvégén. A legtávolabbi találatot jegyző Pölöskei Zsolt 30 méteres szabadrúgásgólja a Paks ellen már közelíti ezt a kategóriát (még ha Molnár Péter kapus hibája is kellett hozzá).

A legszebb gólt azonban így sem ő szerezte, Nyilasi Tibor a Sport Tv Harmadik félidő című műsorában ugyanis a pécsi Rácz Ferenc találatára voksolt. A 39. NB I-es meccsén a második gólját jegyző pécsi támadó balról, 18 méterről irgalmatlan erővel vette célba a hosszút, a labda a lécet és a jobb oldali kapufát is érintve csapódott a vonal mögé. Nem volt csúnya, az biztos!

ÚJPEST–PMFC

Ugyanezt mondhatjuk a szombathelyi jobbhátvéd, Schimmer Szabolcs gólpasszáról (nálunk ez lett a hét gólpassza), aki a DVTK-térfél közepéről ívelt a vendégvédők mögé az egyenlítő találatot jegyző Németh Márióhoz. Az U-válogatott támadó 2013 októbere után lőtt ismét gólt az élvonalban, legutóbb is épp a Diósgyőr ellen talált be, és akkor is döntetlenre végeztek a csapatok (2–2).

HALADÁS–DVTK

A legnagyobb kapusbravúr címét hármas holtversenyben megosztva ítéltük oda a Bebeto fejesét a levegőben úszva kiütő Szűcs Lajosnak (Lombard), az Újpesten Nemanja Andrics balra tartó labdáját jobb kézzel hárító Vukasin Polekszicsnek (PMFC) és a Gera Zoltán emelésébe belekapó Nagy Gergőnek (Dunaújváros).

Utóbbi lehetőséget a legszebb, gólt nem eredményező helyzetnek is megválasztottuk. Gera két csel után emelt, Nagy a lécre tolta, majd a kipattanót Böde lőtte a jobb oldali kapufára.

A hét embere a KTE Lombard elleni sikerében két góllal főszerepet vállaló szenegáli Bebeto. A hét NB I-es újonca pedig a DVTK télen szerződtetett középpályása, az Elek Ákos pótlására érkező, a Haladás ellen első bajnokiján rögtön gólt szerző Milos Krsztics.

A forduló hőse a debreceni Lázár Pál lett, aki a Puskás Akadémia szabadrúgásánál fejjel blokkolta Tischler Patrik elemi erejű lövését. A védő eszméletlenül esett össze, le is kellett cserélni, csapata viszont nem kapott gólt, és 1–0-ra meg is nyerte a találkozót. „Azt sem tudtam, hogy NB I-es meccset játszunk. A bent lévők magyarázták el, hogy Felcsúton van a Loki, és kint a pályán zajlik a bajnoki meccs” – nyilatkozta később az esetről.

NEM CSAK AZ ANGOL BÍRÓK KEVERIK ÖSSZE A JÁTÉKOSOKAT, HA LAPOT KELL ADNIUK – A HÉT BÍRÓI TÉVEDÉSE

A hétvégén nemcsak Angliában, hanem szerte a világon nagy visszhangot váltott ki, hogy a Manchester United–Sunderland Premier League-mérkőzés (2–0) 64. percében Roger East játékvezető a gólhelyzetben lévő Radamel Falcaóval szemben látványosan szabálytalankodó John O'Shea helyett Wes Brownnak mutatta fel a piros lapot. Mentségére szóljon, hogy Brown is ott volt az esetnél, segített is a kolumbiai csatár földre vitelében, de a fő bűnös O’Shea volt, őt kellett volna kiállítani.

Nálunk is volt egy hasonló eset a hétvégén, igaz, itt a sárga lapot mutatta fel az igazi „tettes” helyett másnak a bíró – emiatt viszont elmaradt egy jogos kiállítás. A Győr–Videoton mérkőzés 79. percében Priskin Tamás lódult meg, a mögötte futó Szofian Sakla összeakasztotta a lábát.

Farkas Ádám játékvezető lefújta a szabálytalanságot, s már nyúlt is a zsebéhez a lapért. Azt hittük, hogy Saklának mutatja fel a sárga kártyát, s – mivel a marokkói védő az első félidőben már kapott egyet – kiállítja a játékost, ehelyett azonban némi vita után Fejes András kapta a sárgát, aki ott volt az esetnél, de hozzá sem ért Priskinhez. Több mint tíz percet játszhatott volna emberelőnyben az egygólos hátrányban lévő ETO, ám elmaradt a kiállítás – a győrieknek azonban így is sikerült egyenlíteniük.

Győri ETO–Videoton

JUHÁSZ A FEJESKIRÁLY, DE MÁR NIKOLICS SEM „FEJETLENÜL” SZERZI GÓLJAIT

A Győri ETO–Videoton mérkőzésen a vendég fehérváriak mind a két góljukat fejjel szerezték. A Vidi így már hét fejes gólnál tart a szezonban, ezzel feljött a második helyre a Diósgyőr (9) mögé, a Debrecennel (7) holtversenyben áll.

A Vidi második találatát Juhász Roland szerezte, akinek ez volt a 2014–2015-ös bajnokságban az ötödik fejes gólja, ezzel a vonatkozó lista első helyére ugrott, megelőzve a fejjel négy gólt szerző diósgyőri Georges Griffithst. A góllövőlistát 17 találattal vezető Nikolics Nemanja az ősszel valamennyi gólját lábbal szerezte (tizenhármat jobbal, hármat ballal). Vasárnap – ebben az idényben először – fejjel volt eredményes.

SOKKOLÓ ÚJPESTI RAJT – VAGY CSAK A SZOKÁSOS SZEZONKEZDET?

Nem így képzelték el az újpestiek a február végi szezonrajtot. Hosszú idő után úgy vágott neki a csapat a tavaszi idénynek, hogy nem a kiesés ellen kell harcolnia vagy a középmezőny második felében kullognia, hanem lehet(ett volna) indítani egy offenzívát a dobogós helyek valamelyikének megszerzéséért – erre a lila-fehérek rögtön kikaptak az addig sereghajtó PMFC-től…

Nem csodálkozhatunk a szurkolók reakcióján (a szövetségtől és a játékvezetőktől kezdve a belga tulajdonoson át Kim Ojóig mondenkit szidtak), szemlátomást sokkolta őket, hogy kedvenceik a jónak minősített felkészülés után ilyen gyenge produkcióval álltak elő a verhetetlen alakulatnak éppen nem nevezhető pécsiek ellen. Pedig hozzászokhattak már a hasonló szezonkezdethez...

Tavaly ilyenkor a Honvéd otthonában kapott ki 3–2-re az Újpest, előtte a Pakstól elszenvedett 6–0-s hazai vereséggel indított, azt megelőzően a Siófokkal játszott kudarccal felérő döntetlent a Szusza Ferenc Stadionban. Legutóbb négy évvel ezelőtt, 2011-ben kezdte győzelemmel a tavaszt: akkor 0–2-ről fordítva, az élvonalban debütáló – de azóta egészségügyi okok miatt a pályafutását befejező – Lázár Bence duplájával legyőzte a Kaposvárt.

A legutóbbi hat szezonban négy vereség, egy döntetlen és egy győzelem a mérlege az Újpestnek a tavaszi rajton. Ráadásul a hat meccsből ötöt odahaza játszott le...

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK
A hét balhéja I. Az NB I-ben hétvégén bemutatkozó, 36-szoros válogatott (ő az első, aki ennyi magyar válogatott meccsel a háta mögött debütál a honi élvonalban) diósgyőri Koman Vladimirt kifütyülte korábbi csapata a Haladás szurkolótábora, ami után az NSO Tv-nek elmondta, ilyen fogadtatás után ő sem tiszteli a szombathelyieket.
A hét balhéja II. Roderick Duchatelet tulajdonos ellen tüntettek az újpesti szurkolók a PMFC elleni mérkőzés alatt. Az Újpest FC múlt héten csütörtökön kiadott közleményében jelezte, hogy ha az MLSZ fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontások miatt ismét megbírságolja a klubot, akkor bezárja saját stadionját. Nos, ha Roderick Duchatelet állja szavát, akkor kiírhatja a pályázatot a lakatra – vagy elkérheti azt a lakatot, amit a lila-fehér szurkolók egyáltalán nem tettek szájukra a mérkőzés közben.
Adminisztrációs hiba I.Asmir Suljic – bár a kezdőbe jelölték – nem játszott az Újpestben a PMFC elleni bajnokin, mert lejárt a játékengedélye. Kovács Zoltán sportigazgató az NSO-nak elmondta, az egyik munkatársuk hibázott.
„Adminisztrációs” hiba II. A KTE-nél a hétvégén közölték, hogy a korábbi hivatalos bejelentés ellenére mégsem szerződtetik a debreceni Nagy Zoltánt, mert már játszott néhány percet a DVSC-ben és szerepelt kölcsönben a Nyíregyházán is, így harmadik klubban a szabályok értelmében nem léphet pályára. A kecskemétiek keresték a kiskapukat, de nem találták...
A DVSC kilences veretlenségi sorozatban menetel, ez az egész NB I legjobb aktív szériája.
A hét cseréje. Miriuta igen bátran nyúlt a meccsbe, kettőt cserélt a szünet előtt. Nem ez volt az első eset, hogy Miriuta nagyon korán cserélt: a Győri ETO-Paks meccsen a 28. percben lekapta a pályáról Leandro Martínezt, beküldve helyére Nemanja Andricsot. Miroslav Stevanovic lecserélését a sajtótájékoztatón azzal indokolta, hogy a szélsőn látta, nagyon rossz napot fogott ki. Stevanovic nem volt túl boldog, pacsi nélkül elment Miriuta mellett.
A hét kölcsönjátékosa. Hidvégi a Fradi kölcsönjátékosaként készítette elő a Fradi első gólját jelenlegi csapata, a Dunaújváros ellen.
Hova tűnt? Hiába volt Busai Attila a felkészülési időszakban nyolc találattal házi gólkirály, egy percet sem kapott az első bajnokin!
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető Nézőszámok
Február 27., péntek
19.00 MTK Budapest–Paksi FC 3–1 Andó-Szabó Sándor
350
Február 28., szombat
14.00 Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 1–1 Szabó Zsolt
2130
16.00 Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva 0–1 Pintér Csaba
1781
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd 2–0 Bognár Tamás
2248
16.00 Kecskeméti TE–Lombard Pápa 3–2 Erdős József
1015
18.30 Újpest FC–Pécsi MFC 0–2 Fábián Mihály
1684
Március 1., vasárnap
16.30 Győri ETO FC–Videoton 2–2 Farkas Ádám
3737
18.30 Dunaújváros PASE–Ferencváros 0–1
Solymosi Péter
3227
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik