„De Gea is hasonló gólt kapott”; Böde párját ritkítja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 13:11
null
Böde Dániel megállíthatatlan volt Diósgyőrben (Fotó: Török Attila)<br />
A labdarúgó NB I 12. fordulóját követő visszapillantónk fókuszában a DVTK elleni triplájával több csúcsot is átíró, ferencvárosi Böde Dániel áll, de szó lesz még többek között a góllövőlistát holtversenyben vezető paksi Hahn János fogadalmáról, a mezőkövesdi kapus, Dombó Dávid David de Geát idéző hibájáról és persze a forduló meglepetéséről is, a Vidi kisvárdai botlásáról, no meg Sassá csukafejeséről!

A FORDULÓ LEGJOBBJA A REKORDOKAT DÖNTŐ BÖDE DÁNIEL

A DVTK ellen triplázó Böde Dániel teljesítménye önmagáért beszél: a ferencvárosi támadó a három gólja mellett gólpasszt adott csapattársának, Sztefan Szpirovszkinak, amivel alaposan kivette részét együttese 4–1-es diadalából a Diósgyőr otthonában. Ezzel nyolcas osztályzatot érdemelt ki a teljesítményéért a Nemzeti Sporttól, és a forduló legjobbjának bizonyult.

A Fradi 32 esztendős támadója önbizalomtól duzzadva játszott, jól tartotta meg a felpasszolt labdákat is. Csupán negyedik alkalommal kezdett a bajnoki idényben, jelenleg négy gólnál tart.

Böde a Ferencváros színeiben összesen 86 gólt szerzett már az NB I-ben, a hétvégi triplájával megelőzte a 84 gólos Fenyvesi Mátét, ezzel a klub történetének 10. legeredményesebb NB I-es gólszerzője lett. Továbbá minden tétmeccset figyelembe véve is a 10. helyen áll a Ferencváros góllövő-örökrangsorában 109 találattal.

Böde mindemellett azt is elmondhatja magáról, hogy 2012 óta, amióta a Ferencvárosban futballozik, mindegyik edzőjénél sikerült tripláznia: 2013 áprilisában, Ricardo Moniz idejében a Siófoknak, majd Thomas Dollnál 2014-ben a Kecskemétnek, idén márciusban pedig a Balmazújvárosnak lőtt három gólt bajnoki meccsen, most pedig Szerhij Rebrovnak is megmutatta, hogy még mindig képes három gólt vágni egy bajnoki meccsen. Ráadásul most úgy szerzett három gólt, hogy nem is játszotta végig a 90 percet (a 66. percben lecserélték), ilyen korábban még nem fordult elő vele az NB I-es pályafutása során.

Az NB I-ben egyébként a szombati volt a hatodik triplája, hiszen a ferencvárosi időszaka előtt a Paksban kétszer összejött neki ez, az NB I jelenlegi mezőnyében más nem mondhatja el ezt magáról. A jelenleg a Honvédban szereplő Tischler Patrik korábban négy alkalommal szerzett legalább három gólt egy bajnoki meccsen (egyszer négyet is). A Mezőkövesdben játszó korábbi gólkirály, André Alves és az MTK-ban futballozó Lencse László egyaránt három-három triplát jegyzett korábban, míg a szintén MTK-s Kanta József kettőt. Azért érdemes őket kiemelni, mert Böde mellett ők is az NB I legeredményesebb játékosai közé tartoznak a még aktív futballisták közül. Böde vezeti a listát 122 NB I-es góllal, 2. Kanta 105 találattal, őt követi Alves 87-tel, majd következik Torghelle Sándor 68-cal (MTK, neki még nem volt triplája), aztán Lencse László (65), Halmosi Péter (Haladás, 57 gól, 0 tripla), Varga Roland (FTC, 55 gól, két tripla), Szakály Péter (Puskás Akadémia, 54 gól, 0 tripla) és Tischler Patrik (53).

A JELENLEG IS AZ NB I-BEN JÁTSZÓ LEGEREDMÉNYESEBB GÓLSZERZŐK*
NB I-es gólszámtriplák száma
Böde Dániel (FTC)1226
Kanta József (MTK)1052
André Alves (brazil, Mezőkövesd)873
Torghelle Sándor (MTK)680
Lencse László (MTK)653
Halmosi Péter (Haladás)570
Varga Roland (FTC)552
Szakály Péter (PAFC)540
Tischler Patrik (Bp. Honvéd)534
Bartha László (Paksi FC)
520

*A játékosok neve után a jelenlegi klubjukat tüntettük fel.

A FORDULÓ ÖRÖME – SIGÉR DÁVID A MEGÉRDEMELT ELSŐ HELYRŐL

A támadófutballért szeretik a szurkolók a Ferencvárost Sigér Dávid szerint, akit a bajnoki cím mellett a kupagyőzelem is ösztönöz. Az ukrán Szerhij Rebrov irányítása alatt először kezdett egyszerre Böde Dániel és Davide Lanzafame – a DVTK ellen két támadóval felálló Ferencváros pedig az első félidőben szerzett három góllal hamar eldöntötte a meccset, és a 4–1-es győzelemmel újabb lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé.

A magabiztos győzelemben nyilván szerepet játszott, hogy csatáraink remekül megértették egymást, lássuk be, a közönség is az ilyen meccsekre vevő – mondta Sigér Dávid, a zöld-fehérek középpályása. – A Fradit elsősorban a támadófutballért, a sokgólos meccsekért szeretik a szurkolók, és ha két vérbeli támadó kap helyet a kezdőben, nagyobb az esély az ilyen találkozókra. Szerencsére a középpályán is kiegyensúlyozottak maradtunk. Az első félidőben éreztem, hogy Sztefan Szpirovszkival együtt olykor többet kellett futnunk a pálya közepén, de a félidőben a vezetőedzőnk a többieknek is elmondta,hogy ne tőlünk várják, hogy kompenzáljuk az esetleges hibákat, mert kizárható, hogy kilencven perc alatt mindig odaérünk mindenhova. Ezt követően javítottuk az apróbb hibákat, rendeztük a sorokat. Örülök az újabb győzelemnek, és az eddigi teljesítményünk alapján kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten állunk az első helyen.”

A csapatra szerdán a Sárvár elleni idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzés vár, szombaton pedig az MTK Budapest elleni hazai rangadó következik.

„Az előző idényben a Balmazújváros játékosaként eljátszottam a gondolattal, milyen lenne kupa- döntőt játszani, de sajnos az elődöntőben kiestünk az Újpest ellen – folytatta a 27 esztendős futballista. – Akkor nem jött össze, de amikor nyáron aláírtam a Fradihoz, magától értetődőnek tűnt, hogy a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is meg akarjuk nyerni. Ehhez lépésről lépésre kell haladnunk, a következő akadályt szerdán ugorhatjuk át. Ami pedig a szombati rangadót illeti: mivel az első körben négy egyre legyőztük a kék-fehéreket, biztosan fűti őket a visszavágás vágya. Két támadófutballt játszó csapat lép pályára, úgyhogy kifejezetten izgalmas összecsapásra számítok – és természetesen Fradi-győzelemre.”

A FORDULÓ BAKIJA – DOMBÓ DÁVID OLYAN GÓLT KAPOTT, MINT DE GEA

Dombó Dávid rontott a Paks elleni bajnokin, a mezőkövesdi kapus szerint azonban ez benne van a játékban. A paksi Hahn János lőtt, s mindenki azt hitte, hogy Dombó Dávid magához öleli a labdát. Nem ez történt. A Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry szombati bajnokin (2–1) a vendégek kapusa hibázott, így a zöld-fehér csapat szerzett vezetést.

„Nem pattant meg a labda Hahn János lövése után, a védő lábai között lőtte el, én pedig kissé eldőltem balra – emlékezett vissza a játékhelyzetre Dombó Dávid. – Sajnos nem tudtam már visszanyúlni a labdáért, átcsúszott a gólvonalon. Igen, hibáztam, ez nem is kérdés, hiszen középen kellett volna tartanom a súlypontomat, akkor védtem volna.

A Dombó által emlegetett De Gea-hiba (0.50-nél)

A társakkal beszéltük, hogy a spanyol David de Gea is hasonló gólt kapott a portugálok elleni világbajnoki csoportmérkőzésen, ez a fajta hiba benne van a játékban. Ettől függetlenül meg kellett volna fognom a labdát. Ami a meccset illeti: ha nem a kilencvenegyedik percben, hanem öt perccel hamarabb szépítünk, akkor talán egyenlítettünk volna, hiszen nagy nyomást helyeztünk a paksi kapura. Ettől a vereségtől függetlenül azonban jól szerepelünk, hiszen csak három pontra vagyunk a dobogótól.”

A FORDULÓ FOGADALMA A GÓLLÖVŐLISTÁT VEZETŐ HAHN JÁNOSÉ

Több mint egyharmada lepergett az NB I-nek, a paksi Hahn János pedig (négyes holtversenyben) a góllövőlista élén áll hat találattal.

Nem akármilyen teljesítmény ez, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a huszonhárom esztendős csatár eddigi rekordja hét gól az élvonalban.

„A hét gólt idén alighanem túlszárnyalom – mondta a paksi játékos. – Az idény előtt tíz gól elérését tűztem ki magam elé, de úgy vagyok vele, ha azt teljesítem, emelem a tétet. Persze óriási távlatokban egyelőre nem gondolkodom, egyelőre annak örülök, hogy ott vagyok a góllövőlista elején.”

A paksi futballista a hét végén, a Mezőkövesd ellen hazai pályán 2–1-re megnyert bajnokin a mérkőzés első gólját szerezte, igaz, a találathoz nem kevés szerencse is kellett, mert Dombó Dávid kapus igencsak benézte a lövést.

„A futballhoz a szerencse is hozzátartozik. A mérkőzés elején volt két-három hibám, próbáltam nem foglalkozni vele. Később szerencsés gólt lőttem, percekkel később ott volt az újabb sansz, azt a lehetőséget sajnos elhamarkodtam. A lényeg, hogy nyertünk. A gólomnál láttam, hogy a rövid sarok helyett középre tart a labda, ám valahogyan átcsorgott a kapus lábai, kezei között. Nyomban láttam, hogy átgurul a gólvonalon, bíztam benne, az alapvonali játékvezető is jól látja az esetet.”

A Paksra nehéz sorozat vár, a hét végén a Vidit fogadja, majd a Honvédot, s a csapat utazik Újpestre, mielőtt érkezne a Ferencváros. „Nem akármilyen sorozat. Egyelőre a Vidi elleni mérkőzésre figyelünk, szeretnénk meg- szorongatni, legyőzni a fehérváriakat. Ha ismét gólt szereznék, az csak ráadás lenne.”

A FORDULÓ TANULSÁGA ÉS MEGLEPETÉSE – VIDI-BOTLÁS KISVÁRDÁN

Nesze neked, papírforma!

A Mol Vidi csütörtökön nagyszerűen futballozva 2–0-s győzelmet aratott Szalonikiben a PAOK ellen, és nemcsak első (három) pontját szerezte meg az Európa-ligában, hanem nagyot lépett afelé is, hogy valós esélye maradjon a továbbjutás kiharcolására. Ahhoz, hogy tökéletes hetet zárjon a fehérvári együttes, már csak a vasárnapi bajnokiját kellett volna megnyernie, amelyre azért is jó esély kínálkozott, mert nincs olyan mutató, amelyben ne járna a Kisvárda előtt. És ez még véletlenül sem az újonc lebecsülése – egyszerűen tény.

A két csapat első körös meccsét a Mol Vidi simán, 4–0-ra nyerte meg Felcsúton – igaz, az ellenféltől Vári Barnabást már a 12. percben kiállította a játékvezető –, a címvédőnek nagyságrendekkel erősebb a játékoskerete, mint vetélytársának, a Kisvárda a legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítette, és akkor azt a lelki többletet még nem is említettük, amelynek a görögországi sikert követően ott kellett lennie valamennyi fehérvári labdarúgóban.

Erre mi történt? A Mol Vidi kétszer is megszerezte a vezetést, ám ahelyett, hogy lezárta volna a mérkőzést, kétszer is egyenlíteni hagyta ellenfelét. A végeredmény 2–2 lett, és bár meglehetősen messze még a bajnokság vége, Kovács István és társai is tudják, hogy a Kisvárdán hagyott két pont már biztosan nem jön vissza.

„Csakúgy, mint a Chelsea elleni mérkőzésünk után, ezúttal is három nappal egy Európa-liga-párharcot követően játszottunk bajnokit, csakhogy míg az előbbi meccsen az MTK egyértelműen jobban futballozott nálunk, Kisvárdán kétszer is vezettünk, azaz meg kellett volna szereznünk a három pontot – mondta csapata hétfői edzése után Kovács István. – Sajnáljuk, hogy nem éltünk a lehetőséggel, ugyanakkor gratulálni kell az ellenfélnek, hiszen sokat fejlődött a bajnokság eleje óta. Egyértelmű, ez a két pont már nem jön vissza, ráadásul nem először értünk el a vártnál gyengébb eredményt. Meglehet, többen is arra számítottak, hogy az újonc otthonában csak mi nyerhetünk, ám tudomásul kell venni, a futballnak nem a statisztika a lényege. Persze nagy hibát követnénk el, ha letargiába esnénk, hiszen szerdán Magyar Kupa-mérkőzés vár ránk. A sorozat előző két kiírása nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, még egyszer nem akarunk hasonlóan járni, mint tavaly a Vác, valamint egy évvel azelőtt a Budafok ellen.”

Kevesen számítottak rá, hogy a Mol Vidi nem bír majd a Kisvárdával, ugyanakkor látni kell: nem egyszerű több fronton is helytállni. A csapat a tizenegy bajnokijából (az Újpest elleni találkozót november 21-re halasztották) csak ötöt nyert meg, és hat pontvesztése közül öt is azután következett be, hogy néhány nappal előtte nemzetközi meccsen lépett pályára. A bolgár Ludogorec vendégeként játszott gól nélküli döntetlent három nappal később a Paksi FC elleni 1–1, a Malmőben elért 1–1-et szintén három napra rá a DVSC elleni 1–1 követte. Amikor az AEK otthonában 1–1 lett a végeredmény, öt nappal később a Ferencváros elleni rangadó 2–2-re végződött, a Chelsea elleni 0–1 után pedig három nappal az MTK Budapesttől elszenvedett 3–0-s vereség jött. A PAOK (2–0) és a Kisvárda (2–2) elleni fellépés között nem telt el hetvenkét óra, és csakis a Puskás Akadémiával (1–2) szemben veszített úgy pontokat Marko Nikolics együttese, hogy az adott héten csak egy megméretése volt.

„A nemzetközi mérkőzéseinknek biztosan van szerepük a bajnoki pontvesztésekben, ám nem kifogásokat keresünk, hanem megoldásokat – folytatta a fehérváriak kilencszeres válogatott középpályása. – Egész nyáron azért küzdöttünk, hogy sorozatban játszhassuk a meccseket, senkivel sem cserélnénk, ráadásul, ahogy a vezetőedzőnk, Marko Nikolics is mondta: a saját bajnokságunkból táplálkozunk. Nyilván nem ugyanaz negyvenezer néző előtt futballozni Londonban, mint mondjuk Kisvárdán, de az a feladatunk, hogy az adott mérkőzésen – legyen az nemzetközi vagy bajnoki –, mindent elkövessünk a győzelemért. Amikor valamit elérsz, nem lehetsz elégedett, nem ragadhatsz meg a komfortzónádban, mert sorozatban jönnek a feladatok. Nemcsak élvezni akarjuk a nemzetközi szereplést, hanem egyfelől megpróbáljuk a továbbjutást is kiharcolni, másrészt szem előtt tartjuk azt is, ha a hazai bajnokságban nem az elvárásaink szerint gyűjtjük a pontokat, jövőre nem biztos, hogy lesz lehetőségünk hasonló szintet képviselő ellenfelekkel összemérni a tudásunkat.”

A FORDULÓ BEVETŐDÉSE – CSUKAFEJES BRAZIL MÓDRA

Megszerezte első gólját – mármint a nyáron szerződtetett kisvárdai légióskontingensét. A 12. fordulóig kellett várni, hogy az élvonal abszolút újoncának új szerzeményei közül betaláljon valaki, aki nem volt más, mint Jefferson Gomes de Oliveira, vagyis Sassá.

„Nagyon vártam már ezt a pillanatot, csatárként természetesen nyomasztott, hogy eddig nem tudtam kapuba találni – mondta a 30 éves brazil támadó. – Örülök, hogy a bajnoki címvédő ellen szereztem meg az első gólomat, de remélem, a következőre nem kell ilyen sokáig várnom. Rados Proticstól érkezett a remek beadás, láttam az esélyt, hogy meg tudom előzni a vendégek védőjét, Fiola Attilát. Sikerült, és bevetődve fejeltem a kapuba.”

A korábban a portugál Vitóriában is légióskodó támadó különös gólörömeiről is ismertté vált. Most viszont elmaradt a műsorszám. Adva van a kérdés: ennyire váratlanul érte, hogy végre gólt szerzett?

„Készültem egy mutatvánnyal, de jöttek a társak, és az egész csapat a nyakamban kötött ki, így elmaradt – mosolygott az egyébként is mindig jókedvű Sassá. – Ezért csak annyi maradt, hogy hálát adtam a Jóistennek, amiért hozzásegített a gólhoz. Akadtak még lehetőségeim, a második félidőben volt egy lövésem, amely csak centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot. Ha az beakad, meg is nyerhettük volna a mérkőzést.”

Eddig három olyan bajnokija volt a Kisvárdának, amelyen a három brazil légiós (Felipe kapus, Anderson Pico és Sassá), valamint a brazil-magyar Lucas is tagja volt a kezdőcsapatnak, és ezeket (MTK Budapest 1–0, Haladás 4–1, Mol Vidi 2–2) rendre megnyerte vagy legalábbis győzelemmel felérő döntetlent ért el.

„Jól megértjük egymást, a pályán kívül is jóban vagyunk, így talán hozzá tudunk tenni a csapat teljesítményéhez – magyarázta Sassá. – Az is fontos, hogy mindannyian pozitív gondolkodásúak vagyunk, bátran játszunk, nem félünk a nagynevű ellenfelektől sem. Anderson Picóval különösen jól megértem magam, ezen a meccsen ugyanazon az oldalon játszottunk, és remekül együttműködtünk, de Lucasszal ugyancsak ismerjük egymás gondolatát is.”

NB I, 2018–2019, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 27., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Újpest 1–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionIványi Zoltán
3093
DVSC–Puskás Akadémia 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
2814
DVTK–Ferencváros 1–4Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
7768
Haladás–Honvéd 0–1
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
3176
Paks–Mezőkövesd 2–1
Paks, Városi StadionErdős József
800
OKTÓBER 28., VASÁRNAP
Kisvárda–Mol Vidi 2–2
Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
2232
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1283125–10+1527
2. Budapest Honvéd1272315–8+723
3. MTK Budapest1263318–16+221
4. Debreceni VSC1255218–15+320
5. Mol Vidi FC1154220–12+819
6. Paksi FC1254319–14+519
7. Mezőkövesd Zsóry FC1253419–15+418
8. Újpest FC1144310–9+116
9. Puskás Akadémia FC1232712–18–611
10. Kisvárda1223712–25–139
11. Diósgyőri VTK121389–22–136
12. Szombathelyi Haladás1212911–24–135
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi–Újpest összecsapást november 21-én rendezik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik