„Nem gittegylet akarunk lenni” – összefogtak a futballedzők

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2017.03.30. 22:07
null
Csank János lett a magyar labdarúgóedzők egyesületének elnöke (Fotó: NS-archív)
Hivatalosan is megalakult a Magyar Labdarúgóedzők Szakmai és Érdekvédelmi Egyesülete, miután a cégbíróság a közelmúltban bejegyezte az új testületet, amelynek célja, hogy összefogja az edzői társadalmat, lobbizzon a trénerek érdekében, javítsa presztízsüket, segítse képzésüket és szükség esetén jogi tanácsadást adjon.

2002-ben hasonló céllal már életre kelt a Magyar Labdarúgóedzők Testülete nevet viselő szervezet, ez a kezdeményezés azonban hamarosan elhalt, a Magyar Labdarúgó-szövetségen (MLSZ) belül létező szakmai bizottság más céllal működik, ezért a magyar edzők szükségét érezték annak, hogy érdekvédelmi egyesületbe tömörüljenek. A tervek szerint hamarosan szervezetté átalakuló, Csank János által elnökölt új érdekvédelmi csoport fő célja, hogy összefogja az edzői társadalmat, lobbizzon a trénerek érdekében, javítsa presztízsüket, segítse képzésüket és szükség esetén jogi tanácsadást adjon.

Híres Gábor, az egyesület alapítója és ügyvezetője
Híres Gábor, az egyesület alapítója és ügyvezetője

„A magyar labdarúgásban minden szereplőnek van érdekvédelmi szervezete, az edzőknek azonban eddig nem volt – fejtegette a Nemzeti Sport Online-nak Híres Gábor, az egyesület alapítója és ügyvezetője. – 6800 aktív tréner van Magyarországon, meghatározó tényezői vagyunk a magyar futballnak, ezért itt volt az ideje annak, hogy szövetségbe tömörüljünk. Nem gittegylet akarunk lenni, érdemi lépéseket kívánunk tenni a trénerek érdekében, ezért minden edzőt várunk, aki a jövőben nem Don Quijoteként akarja megvívni saját harcát a sokszor gyatra körülmények, a ránk negatívan ható szabályok és az esetleges játékvezetői tévedések ellen. Legfontosabb feladataink az edzői társadalom összefogása, a trénerek presztízsének növelése, a lobbizás, a képzés, a jogi és egyéb tanácsadás. Amint megerősödünk, megkeressük az Európában már szinte mindenütt működő edzői érdekvédelmi szervezeteket, mivel szeretnénk a tapasztalataikból merítkezni.”

Az új egyesület – amely többek között már tagjai között tudhatja Bognár Györgyöt, Kiss Lászlót, Prukner Lászlót, Supka Attilát és Pajkos Jánost is – informális találkozók után megtartotta első elnökségi ülését, sőt közel az első kézzelfogható eredmény is.

„Az MLSZ-szel történő tárgyalások eredményeként reális esély van rá, hogy a lejárt licenckártya megújítását ne kössék vizsgához, mivel az esetleges rossz teszteredmény után az érintett tréner elveszítheti állását, ami abszolút aránytalan »szankció« – mutatott rá Híres Gábor. – A szövetség azzal a javaslatunkkal is foglalkozik már, hogy a továbbképzések specializáltabbak legyenek, mivel úgy véljük, hogy egy pro licences edzőnek nem feltétlenül kellene végighallgatnia, hogy az U7-es korosztállyal hogyan kell foglalkozni; szerintünk az a fontos, hogy mindenki azt az előadást hallgassa, amely igazán érinti. A képzést egyébként mi magunk is rendkívül fontosnak tartjuk, ezért azt akarjuk, hogy az alacsony tagdíjból magas színvonalú edzői találkozókat szervezzünk, ahol neves magyar és külföldi trénerek tarthatnak előadásokat, illetve az idősebb edzők tudását, tapasztalatait is hasznosítani akarjuk, akár füzetek megjelentetése, akár könyvkiadás révén.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik