„Nem éreztem elégtételt” - korábbi pécsiek győztes góljai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 18:17
null
Horváth Zsolt (elöl) korábbi csapata, a PMFC után a DVSC-nek is betalált. (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I második fordulójának eddigi mérkőzésein a PMFC két korábbi játékosa is győztes gólt szerzett. Nagy Olivér a Haladás, míg Horváth Zsolt az MTK színeiben talált be az ellenfél kapujába. A Nemzeti Sport Online megvizsgálta, hogyan váltak a kegyvesztett futballistákból ismét meghatározó játékosokká új klubjukban.

Bár még nem ért véget a labdarúgó NB I második fordulója, elmondhatjuk, alaposan bekezdtek a pécsi kötődésű labdarúgók. A PMFC-től korábban elszerződött Nagy Olivér a Haladásban, míg Horváth Zsolt az MTK-ban szerzett győztes gólt. Érdekesség, hogy utóbbi játékos a múlt héten volt csapatának, a Pécsnek is betalált.

Nagy Olivér bár korábban sem termelte ipari számra a gólokat, a PMFC-ben sokáig alapembernek számított. A 2011–2012-es szezonban 23 bajnoki mérkőzésen négy gól és két gólpassz fűződött a nevéhez, míg a 2012–2013-as szezonban 21 bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett. Ezután a középpályáshoz nem ragaszkodott a PMFC akkori szakmai stábja, így a futballista a váltás mellett döntött, és 2013 nyarán az MVM-Pakshoz szerződött. A Tolna megyeieknél mindössze tíz bajnoki mérkőzésen játszott, és egy gólt szerzett. A 25 éves középpályás a kevés játéklehetőség miatt ismét klubot váltott, és idén nyáron a Haladásba igazolt. A szombathelyieknél élvezi Artner Tamás vezetőedző bizalmát, az eddigi minkét bajnokin kezdőként kapott szerepet, legutóbb a Kecskemét ellen győztes góllal hálálta meg a bizalmat.

Horváth Zsolt a 2011–2012-es szezonban kirobbanthatatlan volt a PMFC-ben, 26 bajnokin hat gólt és három gólpasszt jegyzett. A következő éve viszont nem sikerült túl fényesre, és alig játszott (kilenc bajnokin lépett pályára) csapatában. A PMFC-től ezután 2013 nyarán igazolt az MTK-ba. Bár első idénye nem kezdődött jól, súlyos sérülése miatt (eltört a lába) kénytelen volt kihagyni az egész őszi szezont, mára kirobbanó formában csapata meghatározó játékosa lett. A 26 éves támadó középpályást a Nemzeti Sport Online kérdezte a megújulása okairól és a korábbi csapata ellen szerzett találatáról.

„Már tavasszal sem ment rosszul, ugyanis három gól mellett hat gólpasszt sikerült adnom, de most valóban álomszerűen kezdtem a szezont, ráadásul korábbi csapatom, a Pécs ellen is betaláltam. Azután a gólom után nem éreztem különösebb elégtételt, bár magamban nagyon örültem, kifelé ezt nem akartam a szurkolóknak mutatni” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Horváth Zsolt, az MTK futballistája.

„Utólag nem volt rossz döntés, hogy távoztam Pécsről. Talán szükségem volt a környezetváltásra, hogy meg tudjak újulni. Érzem a bizalmat, ráadásul jó közösségben lehetek, talán ez lehet a kulcs. Azt viszont sajnálom, hogy a búcsú nem úgy sikerült, mint ahogy én azt elképzeltem. Azt hittem, többet érdemlek annál, ahogy elváltunk. Pécsi kötődésűként nehéz az ilyet megélni, de ez már a múlt, a várostól amúgy sem köszöntem el végleg, előbb vagy utóbb, valamilyen formában biztosan visszatérek Pécsre” – tette hozzá a 26 éves játékos.

Győri János, a PMFC ügyvezetője még nem dolgozott a klubnál, amikor a fent említett két játékos elszerződött Pécsről, ám szerinte mindkét labdarúgónak szüksége volt a környezetváltásra ahhoz, hogy most rátaláljon régi önmagára.

„Horváth Zsolt és Nagy Olivér is még az előtt futballozott a PMFC-ben, hogy én ide kerültem. Ettől függetlenül úgy gondolom, mindkettőjüknek szüksége volt a váltásra. Egy játékos életében sokszor előfordul, hogy friss impulzusokra, új környezetre van szüksége ahhoz, hogy meg tudjon újulni. A klub nevében mondhatom, mindig örülünk a pécsi kötődésű játékosok sikereinek, csak ne ellenünk szerezzenek gólt…” – nyilatkozta megkeresésünkre Győri János.

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik