„Nem azért megyünk a Chelsea-hez, hogy bohócot csináljanak belőlünk”

Vágólapra másolva!
2018.09.07. 12:28
Előzetesen nem írná alá a londoni döntetlent sem az Európa-liga-csoportkörre készülő Mol Vidi FC francia szélsője, Loic Nego, akit feldob, hogy a Chelsea ászai ellen bizonyíthat.

– A Ferencváros elleni bajnoki után négy nap pihenőt kaptak: hol töltődött fel?
– Mivel a gyermekem itt jár francia iskolába, minden a hétköznapi mederben zajlott, nem mozdultunk ki otthonról – felelte lapunknak Loic Nego, a Mol Vidi 27 esztendős francia szélsője. – Egyébként sem kell elutaznom, hogy kipihenjem magam, már évek óta otthon érzem magam Magyarországon. – A Ferencváros elleni bajnoki után négy nap pihenőt kaptak: hol töltődött fel?
– Mivel a gyermekem itt jár francia iskolába, minden a hétköznapi mederben zajlott, nem mozdultunk ki otthonról – felelte lapunknak Loic Nego, a Mol Vidi 27 esztendős francia szélsője. – Egyébként sem kell elutaznom, hogy kipihenjem magam, már évek óta otthon érzem magam Magyarországon.

Négy éve futballozik az NB I-ben. Egyetért azzal, hogy az utóbbi hetekben láttuk a legjobb Loic Negót?
– Egy ideje mindenki ezt mondogatja, az utóbbi hetekben olyan gyakran hallottam, hogy már magam is kezdem elhinni. Minden labdarúgó lelkének jót tesz a dicséret, én is úgy érzem, jó formában vagyok, de nem sokan emlékeznek majd erre az időszakra, ha később visszaesik a teljesítményem. Úgyhogy bízom benne, a mostani lendület kitart az idény végéig.

Loic Nego lendületben van, és nem csoda, hogy a Mol Vidi játékosa úgy érzi, a Chelsea ellen is önbizalommal telve kell majd futballozni (Fotó: Tumbász Hédi)
Loic Nego lendületben van, és nem csoda, hogy a Mol Vidi játékosa úgy érzi, a Chelsea ellen is önbizalommal telve kell majd futballozni (Fotó: Tumbász Hédi)

Változtatott valamit az edzésmunkáján vagy a pályán kívüli életén?
– Az utóbbi években kialakítottam egyfajta életritmust, a felkészülésemen vagy a napi rutinomon semmit sem változtattam. Ugyanakkor időről időre fontos önértékelés tartani. Olyankor meg kell kérdezned magadtól, mit csinálhatnál jobban, miben kellene fejlődnöd. A kulcs inkább az lehet, hogy az utóbbi időben többször kérdeztem ezt magamtól, mint korábban.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Malmö és az AEK Athén ellen is gólt szerzett. Magyarországon szélső védőként kezdett, a Vidiben aztán egy sorral előrébb is kipróbálták, a legutóbbi, Ferencváros elleni bajnokin pedig már csatárként kapott helyet. Melyik az igazi posztja?
– A középpályán érzem magam a legjobban, szerintem a képességeimet szélsőként tudom a legjobban kamatoztatni. Az a poszt megköveteli a sok futást, és a védekezés mellett a támadásokat is tudom segíteni.

A góljai is közrejátszottak abban, hogy a Vidi kis híján elérte a BL-csoportkört. Keseregnek még az AEK elleni kiesés miatt, vagy már kizárólag az Európa-liga lebeg a szemük előtt?
– Még nem tettem túl magam teljesen a görögök elleni búcsún, vegyes érzések kavarognak bennem. Az AEK elleni párharcnál nagy lehetőséget szalasztottunk ellen, mindannyian éreztük, hogy nagyon közel voltunk a Bajnokok Ligája főtáblájához. Ugyanakkor a célunkat elértük, ott vagyunk az egyik európai kupasorozat csoportkörében, amelyben az egész országot képviseljük. Minden beleadunk majd, szeretnénk minél messzebb jutni.

Ez a csoportjuk második helyét jelenti?
– Még az első meccsünket sem játszottuk le, úgyhogy korai lenne konkrét helyezésről beszélni. Minden meccsen a győzelemért lépünk pályára, de előbb nézzük meg, mire megyünk itthon a BATE Boriszovval. Utána talán reálisabban látjuk, mire lehetünk képesek a csoportban.

Minden meccsen győzni akarnak? Londonban a Chelsea ellen is?
– Tisztában vagyunk az esélyekkel, de egyikünk sem azért lép pályára, hogy asszisztáljon a Chelsea győzelméhez. Tiszteljük az angol sztárcsapatot, mindannyian tudjuk, hogy a csoport legjobbja, és a kerete erőssége alapján a Bajnokok Ligájában kellene szerepelnie. Ugyanakkor nem turistáskodni utazunk Londonba, és azt sem jelentem ki, hogy most aláírnám a döntetlent. Meg akarjuk keseríteni a hazaiak életét, a tudásunk legjavát szeretnénk nyújtani, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég.

Várja már, hogy olyan sztárok ellen lépjen pályára, mint Eden Hazard, Willian vagy éppen Álvaro Morata?
– Ennél nagyobb motiváció egyetlen Magyarországon futballozó játékosnak sem kell. Olyan labdarúgók ellen bizonyíthatunk, akiket korábban csak a képernyőn keresztül láttunk, ne szépítsük, az említett futballisták más szintet képviselnek. De nem azért megyünk oda, hogy bohócot csináljanak belőlünk, úgy kell felfognunk a találkozót, hogy klasszisok ellen mutathatjuk meg a tudásunkat, és bizonyíthatjuk, hogy felvesszük velük a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik