NB II: Vanczák játékára még egy hónapig várni kell Felcsúton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 09:43
A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy Vanczák Vilmos a svájci Siontól az NB II-es Puskás Akadémiához szerződik. Azóta már a kétéves szerződését is aláírta a labdarúgó, egyelőre azonban nem szerepelhet új csapatában. Erről a felcsútiak szakmai igazgatója, Bognár György nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Nagyon örülök Vanczák Vilmos érkezésének, még jobban örülnék, ha azonnal játszhatna, de bokasérülése miatt még egy hónapig várnunk kell a bevetésével. Rutinjával óriási hasznunkra lesz, mert az elmúlt hetekben bizonyossá vált, fiatal belső védőinknek még szükségük van támaszra a pályán” – nyilatkozta a Siontól hazatérő védőről a Puskás Akadémia FC szakmai igazgatója, Bognár György. Bognár György.

„A klub akkor is számít Vilire, ha felhagy a játékkal, de én még elsősorban futballistaként számolok vele, méghozzá a védelem tengelyében” – tette hozzá a szakvezető.

VANCZÁK VILMOS A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ INTERJÚBAN BESZÉL A HAZATÉRÉSÉRŐL, ARRÓL, HOGY MIÉRT A PUSKÁS AKADÉMIA AJÁNLATÁT FOGADTA EL.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt
(Szolnok, szabadon igazolhatóként), Gőcze Gergő (Ajka, szabadon igazolhatóként), Heffler Tibor (Videoton), Molnár Csaba (Csákvár), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Fényes Szabolcs (Csákvár), Hudák Martin (Békéscsaba), Lencse László (Újpest), Makrai Gábor (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár), Tischler Patrik (Videoton), Tóth László (Mezőkövesd, onnan Szolnok), Zima Ádám (Újbuda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lipcsei Ádám, Óvári Zsolt, Péter Bence, Szabó Bence, Tóth Balázs, Tóth Bence
Kiszemeltek:
Távozók: Bévárdi Zsombor (Videoton), Fodor Ferenc (Kisvárda), Gergye Dániel (Vasas), Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia), Molnár Tibor (Csákvár, kölcsön után végleg), Nagy Sándor (Vác), Oldal Tibor (Csákvár, kölcsön után végleg), Tóth László (Szolnok, szabadon igazolható), Vaszicsku Gergő (Budafok-Újbuda), Zima Ádám (Dorog)
Kölcsönbe távozók: Damásdi Alex
(Csákvár), Erdei András (Csákvár), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Makrai Gábor (DVTK), Mészáros Dávid (Csákvár), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Mezőkövesd), Pintér Bence (Csákvár, ismét kölcsönbe), Péter Bence (Csákvár), Braniszlav Danilovics (szerb, fehérvári kölcsön után DVSC), Sallai Roland (Palermo – Olaszország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Vjacseszlav Csurko (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Frosinone – Olaszország), Filip Pajovics (szerb, Videoton), Zsótér Donát (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Fiola Attila (érdeklődnek iránta: FTC, Videoton, Hertha – Németország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik