NB I: Vidáts Csaba 3 gólos debütálása csak egy keretest ért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 11:09
Labdarúgóként 22 válogatottságig vitte, ezüstérmes lett a müncheni olimpián 1972-ben, de már harmincévesen visszavonult. Vidáts Csaba a Vasasban lett elismert futballista, később üzletemberként is sikeres lett, és borászként is nevet szerzett magának. A Magyar Nemzetnek adott interjúból idézünk.

– Mészöly Kálmán, Farkas János, Berendi Pál, Mathesz Imre, Ihász Kálmán, Puskás Lajos, hogy csak néhány nevet említsek az akkori Vasasból. Milyen volt belépni közéjük az öltözőbe?
– Álomszerű volt az egész, de nem így ismertem meg őket. Azonnal mentem Tatára az ifiválogatottal, ott Ihász Gábor, Kálmán öccse volt a szobatársam, ő mutatott be több Vasas-játékosnak. Nem vetett szét az önbizalom, és nem is sikerült jól az első év. A második csapatban játszottam, a gimnáziummal együtt minden új volt, korábban nem éltem ennyire távol a szüleimtől. Bizony előfordult az is, hogy a suliban egyszer elpityeredtem a honvágytól. Az osztálytársaim rábeszélésére aztán fogtam magam, és haza is mentem. – Mészöly Kálmán, Farkas János, Berendi Pál, Mathesz Imre, Ihász Kálmán, Puskás Lajos, hogy csak néhány nevet említsek az akkori Vasasból. Milyen volt belépni közéjük az öltözőbe?
– Álomszerű volt az egész, de nem így ismertem meg őket. Azonnal mentem Tatára az ifiválogatottal, ott Ihász Gábor, Kálmán öccse volt a szobatársam, ő mutatott be több Vasas-játékosnak. Nem vetett szét az önbizalom, és nem is sikerült jól az első év. A második csapatban játszottam, a gimnáziummal együtt minden új volt, korábban nem éltem ennyire távol a szüleimtől. Bizony előfordult az is, hogy a suliban egyszer elpityeredtem a honvágytól. Az osztálytársaim rábeszélésére aztán fogtam magam, és haza is mentem.

– Végül hogyan sikerült bekerülnie a sztárok közé?
– Hatvanöt végén Csordás Lajos edző elvitt a csapat afrikai és közel-keleti túrájára, és attól fogva egyre többször játszottam. Bajnoki meccsen Salgótarjánban tett be először, négy-háromra nyertünk, három gólt szereztem, egyet rúgtam, kettőt fejeltem. Ha ma valaki így mutatkozna be, tele lenne vele a média, akkor a Népsportban ez egy kis keretest ért azzal a megjegyzéssel, hogy erről a 18 éves fiatalemberről valószínűleg hallunk még. Más volt akkoriban az ingerküszöb a sok klasszis futballista között, de én erre a néhány sorra is roppant büszke voltam.

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik