NB I: Horváth mindig veretlenül debütált – aztán jött a Videoton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.19. 12:01
Horváth Ferenc szombaton a Honvéd ellen győzelemmel debütált a Videoton kispadján (3–0) a labdarúgó NB I-ben, így folytatta jó sorozatát – az élvonalban aktuális csapatával az első meccsén még nem szenvedett vereséget. A Nemzeti Sport Online megvizsgálta, hogy a 42 éves szakember miként kezdett korábbi élvonalbeli csapatainál és milyen volt a folytatás.

„Ennél jobb bemutatkozást elképzelni sem lehet. Hozzáteszem ugyanakkor, nem garantálhatom, hogy mindig így futballozunk majd, fel kell készülnünk a buktatókra is” – mondta Horváth Ferenc a Budapest Honvéd elleni bajnoki után.

A 42 éves szakember 3–0-s győzelemmel rajtolt a Videoton kispadján a bajnokságban, nem csoda, hogy elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.

Horváth Ferenc edzőként korábbi élvonalbeli klubjainál sem kezdett rosszul. Amikor először irányította új csapatát, egyszer sem kapott ki az együttese. A Kecskeméttel és a Paksi FC-vel pedig kimondottan jól kezdett.

Előbbivel négy, utóbbival három győzelemmel rajtolt. Érdekesség, hogy mindkét csapatával az első vereségét épp a Videotontól szenvedte el, amelynél most vezetőedző lett.

A Győri ETO-val már nem volt olyan fényes a kezdés. Igaz, a Ferencváros elleni idegenbeli döntetlen nem nevezhető rossznak sem. Ezután viszont két vereség következett, egy 5–2-es zakó hazai pályán a Pécsi MFC-től a bajnokságban és egy 2–0-s vereség a Magyar Kupában az MTK-tól.

A rossz rajtot követően Horváth Ferenc és csapata magára talált. Érdekesség, hogy ismét a Videoton elleni mérkőzés volt a sorsfordító, csak ezúttal pozitív értelemben. Az ETO 1–0-ra nyerni tudott Székesfehérváron, ami elindította a csapatot felfelé a tabellán. A tizenkét meccses veretlenségi sorozat második helyet eredményezett a Győrnek és Horváth Ferencnek.

A jó kezdés a Videoton kispadján is megvolt, kérdés, milyen lesz a folytatás, hiszen a következő három fordulóban előbb a második helyezett Haladás, majd az éllovas Ferencváros otthonába utaznak a fehérváriak, a két meccs között pedig a DVTK-t fogadják.

HORVÁTH FERENC DEBÜTÁLÁSAI
2012. 09. 29.
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd2–1
2013. 08. 02.
Újpest–Paksi FC
1–2
2014. 03. 02.
Ferencváros–Győri ETO
1–1
2015. 10.17.Videoton–Budapest Honvéd
3–0
12. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Nézőszám
Október 17., szombat
18.00 Vasas–DVTK 01 Karakó Ferenc
1800*
18.00 Videoton–Honvéd 30
Iványi Zoltán
2290
18.00 Puskás Akadémia–MTK 23
Pintér Csaba
1486
18.00 DVSC–Békéscsaba 70
Szilasi Szabolcs
2282
18.00 Paks–Újpest 10
Andó-Szabó Sándor
1521
20.30 Ferencváros–Haladás 31
Erdős József
7869
* Becsült adat, a klub nem tudott pontos adatokkal szolgálni

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik