NB I: Vasas? Idénycsúcs, 0, 0, 0, 0, 0, 0!

Vágólapra másolva!
2015.12.01. 12:46
null
A Vasas az elmúlt időszakban inkább kapta a gólokat – a Békéscsaba ellen jön a feltámadás? (Fotó: Meder István)
A 15., elhalasztott fordulót rendezik meg a labdarúgó NB I-ben december első hetében: a kör rangadója egyértelműen a hazai pályán már 30 veretlen mérkőzésnél tartó, listavezető FTC és a bajnoki címvédő Videoton csatája. A forduló kedden, a Puskás Akadémia–Újpest mérkőzéssel elkezdődik, egymás ellen mérkőzik a kieső helyen álló két újonc, a Békéscsaba és a pocsék szériában levő Vasas. Adatok, érdekességek a 15. forduló elé.

 

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST

♦ A PAFC eddig még nem tudta egyszer sem legyőzni bajnoki összecsapáson az Újpestet, öt mérkőzésből kettőt a lilák nyertek meg, három döntetlenre végződött.

♦ A két csapat NB I-es mérkőzésein mindig kettő vagy több gól született – a rekord góltermést a májusi 5–4-es Újpest-siker jelenti.

♦ A Puskás Akadémia hosszú nyeretlenségi sorozata megszakadt a Vasas ellen, már „csak” a hazai rossz szériát kellene megtörni: a PAFC legutóbbi négy mérkőzésén sikerélmény nélkül maradt Felcsúton, igaz, háromszor ikszelt és csak az MTK-tól kapott ki.

♦ Eléggé elkapta a fonalat az Újpest, mely legutóbbi négy bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, ez a leghosszabb aktív győzelmi sorozat az NB I-ben.

♦ Amerikai sportokban használt kifejezéssel élve „streaky” csapat az Újpest, azaz jó és rossz sorozatok váltogatják egymást szereplésében. Hetes nyeretlenség (2014. december–2015. április), tizenhármas veretlenség (2015. április–augusztus, benne egy hetes győzelmi széria), kilences nyeretlenség (2015. augusztus–október), most pedig négyes győzelmi széria.

BP. HONVÉD–PAKS

♦ Tizenkilenc élvonalbeli mérkőzést játszottak eddig, az örökmérleg 6–9–4 a Honvédnak. A Honvéd pályaválasztásával lejátszott kilenc bajnokiból hat döntetlenre végződött (kettőt a kispestiek, egyet a vendégek nyertek meg – a tolnaiak 2011-ben nyertek először és eddig utoljára a Bozsik-stadionban).

♦ Messze a Paks veretlenségi sorozata a leghosszabb aktív jó széria az NB I-ben, a tolnaiak kilencnél tartanak, klubcsúcs. A paksiak augusztus 29. (Ferencváros–Paks 2–0) óta nem találtak legyőzőre a bajnokságban.

♦ A Békéscsaba elleni 3–2-vel ötös nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Honvéd, amely július óta nem tudott megnyerni két egymást követő bajnokit.

♦ A Paks tízes veretlenségi szériát építhet, ez a 2015–16-os idényben csak a Ferencvárosnak (14) és a Szombathelyi Haladásnak (10) sikerült.

HALADÁS–DVSC

♦ Ötvennyolcadszor találkozik a két csapat élvonalbeli mérkőzésen, az örökmérleg a házigazda Haladás szempontjából 17–17–23. A legutóbbi két meccset a Haladás nyerte meg.

♦ A Debrecen legutóbb 2011-ben tudott győzni Szombathelyen bajnoki mérkőzésen – 1–0-ra.

♦ Továbbra sem söpri el gólözön a Haladás mérkőzéseit: a szombathelyiek 16 bajnokiján 1.69 volt a gólátlag, messze a legalacsonyabb ez a mezőnyben (a második legalacsonyabb az MTK meccsein a gólátlag, 2.19).

♦ A DVSC legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából egyen sem szerzett egynél több gólt, igaz, így is szerzett ezeken öt pontot.

♦ A Haladás a 2015-ös évben ugyanannyiszor veszített hazai bajnokit (5), mint ahányszor nyert.

DVTK–MTK

♦ Nyolcvanhárom élvonalbeli mérkőzésen találkoztak, a házigazda Diósgyőrnek van mit behoznia: az örökmérleg 20–19–44.

♦ Az MTK 2014 novembere óta csak két bajnokit nyert meg a fővárosból kimozdulva: egy éve a Haladást, október 17-én pedig a Puskás Akadémiát győzte le. Az MTK egyébként is csupán kétszer nyert idegenben legutóbbi tizenöt kísérletéből.

♦ A Diósgyőr négyes nyeretlenségi sorozatban van, az említett négy mérkőzésen csak egy pontot szerzett.

♦ Bekő Balázs csapata szeptember 19. (DVTK–Puskás Akadémia 3–2) óta egyszer sem szerzett egynél több gólt a bajnokságban.

♦ Az MTK legutóbbi három bajnokija 1–0-s eredményt hozott: a kék-fehérek a Haladástól és a Videotontól kikaptak, az FTC elleni örökrangadót viszont behúzták, megszakítva ezzel a zöld-fehérek nagy veretlenségi sorozatát.

♦ A DVTK 2010 májusa óta nem kapott ki otthon bajnokin az MTK-tól, akkor a kék-fehérek 5–2-re gázoltak. 1992 és 2010 között a fővárosiak veretlenek maradtak Diósgyőrben, igaz, a hazaiak meg 1970 és 1991 között nem engedélyeztek egy MTK-győzelmet sem.

VASAS–BÉKÉSCSABA

♦ Nagy a Vasas fölénye az örökmérlegben: 28–11–10 a mutató negyvenkilenc élvonalbeli mérkőzésen.

♦ A Békéscsaba huszonnégy kísérletből csak kétszer – 1974-ben (1–2) és 1995-ben (0–4) – tudott nyerni a Vasas vendégeként. A mérleg a Vasas pályaválasztásával 17–5–2.

♦ A Vasas szériája: 0, 0, 0, 0, 0, 0. Szerzett pontok a legutóbbi hat bajnokin... Az angyalföldieké az NB I leghosszabb aktív vereségsorozata (6) és nyeretlenségi sorozata (8). Még egy nyeretlen mérkőzés, és a Vasas beéri a szezon eddigi leghosszabb negatív sorozatát bemutató Újpestet és Puskás Akadémiát (9-9 meccs).

♦ A hatos vereségsorozat rekord a 2015–16-os idényben, más csapatnak négynél több nem jött össze egymás után.

♦ A Békéscsaba legutóbbi tizenhárom élvonalbeli idegenbeli mérkőzéséből tizenkettőt elveszített. A „kakukktojás” a Puskás Akadémia elleni 2–1-es siker.

FERENCVÁROS–VIDEOTON

♦ Ez a 88. élvonalbeli mérkőzés a két csapat között, az örökmérleg FTC-fölényt mutat – 41–24–22. Három kupasorozatban (Magyar Kupa, Ligakupa, magyar Szuperkupa) is vívtak már mérkőzést a trófeáért, a Fradi mindig fölényesen nyert (4–0, 3–0, 5–1).

♦ A Videoton 2003 és 2015 között megőrizte veretlenségét a Ferencváros pályaválasztása mellett, hatszor megverte a zöld-fehéreket, egyszer ikszelt. A sorozat végére 2015. május 30-án került pont (2–0).

♦ A Videoton többször győzte le vendégként a Ferencvárost (12), mint pályaválasztóként (10).

♦ Az FTC 30 mérkőzés óta nem kapott ki pályaválasztóként. Legutóbb a Pécsi MFC verte meg vendégként a Ferencvárost (1–2, 2013. november 30-án, a Puskás Ferenc Stadionban).

♦ A Ferencváros a mezőny egyetlen százszázalékos csapata hazai pályán, Thomas Doll együttesének mutatója 8–0–0. A Videoton minősíthetetlenül rossz vendégként, mérlege 1–0–6, ezzel utolsó előtti az élvonalbeli mezőnyben, csak a Békéscsaba szerzett még ennyire kevés pontot.

15. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
December 1., kedd
18.00 Puskás Akadémia–Újpest (Tv: M4 Sport)
Andó-Szabó Sándor
December 2., szerda
18.30 Bp. Honvéd–Paks
Iványi Zoltán
18.30 Haladás–DVSC
Erdős József
18.30 DVTK–MTK
Vad II István
18.30 Vasas–Békéscsaba
Farkas Ádám
18.30 Ferencváros–Videoton (Tv: M4 Sport)
Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 14 1 1 35–7 +28 43
2. Paksi FC 16 8 5 3 24–13 +11 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 20–15 +5 25
4. Videoton FC 16 8 8 19–17 +2 24
5. Újpest FC 16 6 6 4 23–17 +6 24
6. DVSC-Teva 16 6 6 4 22–17 +5 24
7. Szombathelyi Haladás 16 6 6 4 12–15 –3 24
8. Budapest Honvéd 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. Diósgyőri VTK 16 4 4 8 16–27 –11 16
10. Puskás Akadémia FC 16 3 6 7 21–25 –4 15
11. Békéscsaba Előre 16 3 2 11 16–37 –21 11
12. Vasas FC 16 3 1 12 12–28 –16 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik