NB I: ki kellett operálni az újpesti kapus lépét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 10:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos honlapján számolt be arról, hogy fiatal kapusa, Banai Dávid műtéten esett át, amely során eltávolították a lépét.

Banai nem volt ott a szombati, Budapest Honvéd ellen 2–1-re megnyert bajnoki mérkőzésre nevezett keretben, helyette Kovács Zoltán ült le a kispadra. A 23 éves játékos hiányzásának okára most derült fény, a klub tájékoztatása szerint váratlanul meg kellett műteni. Budapest Honvéd ellen 2–1-re megnyert bajnoki mérkőzésre nevezett keretben, helyette Kovács Zoltán ült le a kispadra. A 23 éves játékos hiányzásának okára most derült fény, a klub tájékoztatása szerint váratlanul meg kellett műteni.

„Szombat délelőtt arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj és görcsöl a hasam, ami meg is volt keményedve – mondta Banai az ujpestfc.hu-nak – Egyből hívtam a dokinkat, aki arra kért, mielőbb menjek be a kórházba. A vizsgálatok után kiderült, ki kell operálni a lépem.”

Az orvosok még szombaton késő este elvégezték a laparoszkópos beavatkozást a kapuson. Banai Dávidra a sebek gyógyulása miatt két-három hetes lábadozási időszak vár, de karrierjét nem veszélyezteti a mostani műtét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik