Mit sem érő újpesti mezőnyfölény: a remekül kontrázó Mezőkövesdé a három pont

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre), SOMOGYI ZSOLT, BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló)KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre), SOMOGYI ZSOLT, BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló)
Vágólapra másolva!
2019.10.05. 14:16
Az Újpest pályaválasztóként, Angyalföldön 2–1-es vereséget szenvedett a Mezőkövesdtől a labdarúgó NB I 8. fordulójának nyitó mérkőzésén. A lila-fehérek szinte végig egykapuztak, de gólt csak a 93. percben, kétgólos hátrányban tudtak szerezni.
A Mezőkövesd két gólt is ünnepelhetett Újpesten (Fotó: Dömötör Csaba)  – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
A Mezőkövesd két gólt is ünnepelhetett Újpesten (Fotó: Dömötör Csaba) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry 1–2 (Koszta 93., ill. Berecz Zs. 43., Sillye 90.)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2248 néző. Vezette: Berke Balázs

Micsoda lövés volt!

Erre szokták mondani: na, ezért már megérte kijönni a mérkőzésre. Más kérdés, hogy az újpestiek kevésbé voltak lelkesek a látványos mozdulatot követően – a mezőkövesdiek persze boldogan ünnepeltek, de nekik akármilyen csúnya gól megfelelt volna...

Mégis, Berecz Zsombor lövése olyan gyönyörű volt, hogy arról érdemes külön is szót ejteni.

„Nagyon kellett már ez a gól a lelkemnek” – sóhajtott a mezőkövesdi középpályás, aki hirtelen azt sem tudta megmondani, mikor volt legutóbb eredményes az élvonalban (amúgy még Vasas-játékosként a Diósgyőr elleni 1–1-es bajnokin, azóta szombatig kilenc bajnokit játszott fehérvári színekben, hetet pedig mezőkövesdiben).

„Úgy vagyok vele, hogy egy idényben öt-hat gólt mindenképpen szereznem kell – magyarázta a Nemzeti Sport érdeklődésére a 24 éves Berecz Zsombor. – Még akkor is elvárok ennyit magamtól, ha mostanában egy kicsit messzebb vagyok az ellenfél kapujától. A mezőkövesdi hadrendben inkább a védelem előtt kell összegyűjtenem a labdát, és onnan elkezdeni az akciók szervezését. Más kérdés, hogy természetesen a csapat sikere a legfontosabb, de hetek óta volt bennem egy kis hiányérzet: hiába megy jól a játék, még többet hozzá akarok tenni a teljesítményünkhöz – már nagyon szerettem volna gólt szerezni.”

Nos, sikerült, nem is akárhogy. Az első félidő végén szöglethez jutott a vendégegyüttes, Molnár Gábor a bal oldalról magasan átívelte a labdát a túloldalra, és Berecz Zsombor nem hezitált: kapásból, óriási erővel lőtt az újpesti kapuba (emlékezzünk csak, 1997 augusztusában a győri Mracskó Mihály ért el gólt bajnokin hasonló szituációból: Fodor Tibor szögletéből elemi erővel bombázott az MTK kapujának bal felső sarkába).

„Te is épp nekem tudsz ekkora gólt rúgni...?” – nyújtotta a kezét a meccs végén a láthatóan csalódott Banai Dávid, az újpestiek kapusa Berecz Zsombor felé. A két játékos összeölelkezett, és további sok sikert kívánt egymásnak – ellenfelek, nem ellenségek találkoztak ezen a délutánon.

Visszatérve a gólra: egyértelmű volt, hogy egy begyakorolt figura eredménye.

„Természetesen készültünk erre – válaszolta felvetésünkre Berecz Zsombor. – Sőt nemcsak erre, hanem többféle variációt is próbálgatunk az edzéseken, azt viszont hadd ne áruljam el, mi alapján döntjük el, melyikkel próbálkozunk. Az bizonyos, hogy mindenkinek megvan a maga feladata, a játékosok tudják, merre kell mozogniuk. De nyilván az is kellett a gólhoz, hogy Molnár Gábor észrevegye, mennyire üresen vagyok, és nagyszerűen ívelje elém a labdát. Abban a pillanatban pontosan éreztem, nem lesz időm lekezelni, átvenni, meg kell próbálnom kapásból ellőni, talán azt is mondhatom: bíztam a képességeimben... Éreztem, hogy jól eltaláltam, ám nagyon sokan helyezkedtek előttem, egy ezredmásodpercig azt néztem, vajon elakad-e a labda valakiben, de szerencsére nem így történt. Hatalmas öröm volt érzékelni, hogy bent van a labda.”

Berecz Zsombor azt is hozzátette, azért is jöhetett jókor a mezőkövesdieknek a gól, mert az első félidőben kiegyenlített volt a találkozó. Az Újpest nem kezdett rosszul, a Mol Fehérvár elleni múlt heti, idegenbeli győzelem (2–0) mintha önbizalmat adott volna a lila-fehéreknek. Azonban az is igaz, hogy hiába adogattak a mezőnyben többször is szépen a fővárosiak, kapura nem voltak veszélyesek.

A második félidőben változott a játék képe, szinte végig a mezőkövesdi térfélen pattogott a labda, rengeteg beadással próbálkozott Nebojsa Vignjevics együttese, és Feczesin Róbert könnyen egyenlíthetett volna, ám tőle kissé váratlanul ígéretes helyzetben a kapus kezébe fejelte a labdát. Aztán a csereként beállt páros, Zsótér Donát és Szakály Péter látványos kombinációja hozhatott volna gólt, ám a hősiesen védekező vendégcsapat egyszer kiszabadult, és úgy szerzett újabb gólt, hogy Silye Erik lövése előtt a másik két cserejátékos, Vajda Sándor és Pekár László ért bele a labdába – nagyszerűen változtatott tehát Kuttor Attila vezetőedző.

Az utolsó pillanatban szépített az Újpest, de többre már nem volt sem ideje, sem ereje, így a Mezőkövesd Zsóry nyerte meg a meccset, vagyis az idényben a negyedik idegenbeli összecsapásán is győzött.

„Azok után, hogy a múlt héten hazai pályán kikaptunk a Honvédtól, mindenképpen javítani szerettünk volna – összegzett Berecz Zsombor. – Két vereség egymás után nem esett volna jól, ezért nagyon készültünk erre a találkozóra, boldogok vagyunk, hogy mindhárom pontot meg tudtuk szerezni.”

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2019–2020, 8. FORDULÓ
OKTÓBER 5., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest FC–Mezőkövesd 1–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs2248
Kisvárda–ZTE 3–3 Kisvárda,
Várkerti Stadion
Pintér Csaba
2280

Paksi FC–Kaposvár 2–1

Paks,
Városi Stadion
Bogár Gergő
1109
DVTK–Puskás Akadémia 1–1 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József2302
Mol Fehérvár–DVSC 2–1
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Iványi Zoltán3301
OKTÓBER 6., VASÁRNAP
16.00: Budapest Honvéd–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)

Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19–6 +13 21
2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12–7 +5 18
3. Ferencvárosi TC 6 5 1 10–5 +5 15
4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13–8 +5 14
5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14 –2 10
6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14 –3 10
7. Paksi FC 8 3 1 4 9–13 –4 10
8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12 +2 8
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 6–15 –9 7
11. Budapest Honvéd 7 2 5 10–15 –5 6
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik