NB I: új kihívásokat keres, távozik a Kisvárda kapusa

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.19. 21:31
null
Dombó Dávid távozik Kisvárdáról (Fotó: Dömötör Csaba)
Lejár a szerződése, távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárdától Dombó Dávid. A 29 éves kapus két és fél év után hagyja el a szabolcsi együttest – írja a klub honlapja.

 

A 29 éves játékos ebben az idényben 27 NB I-es bajnokin védte a Kisvárda kapuját. Dombó 2020 januárjában a Mezőkövesdtől érkezett a klubhoz, azóta 76 tétmérkőzésen lépett pályára – 40 alkalommal viselte a csapatkapitányi karszalagot.

„Nagyon eseménydús két és fél év után eljött a búcsú ideje. Visszagondolva, mintha egy pillanat alatt eltelt volna ez az időszak. Azonban a sok szeretet és megbecsülés, amit az első pillanattól kaptam, nagyon jó érzéssel töltött el. Otthon éreztem magam a pályán és azon kívül is. 2020 januárjában álmaimban nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményt fogunk közösen elérni, amit most sikerült. Igyekeztem a pályán nyújtott teljesítményemmel hozzájárulni a csapat sikeréhez és egységéhez, bízom benne, sikerült. Büszke vagyok, hogy Kisvárda felrakta magát a futballtérképre, ezt már soha senki nem tudja elvenni tőlünk! Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek! Rám most új feladatok várnak, sok sikert a csapatnak” – mondta el Dombó a Kisvárda honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatérhet: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter

Kiszemeltek:
Távozók: Gosztonyi András (lejár a szerződése), Dombó Dávid (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Claudiu Bumba (román, Mol Fehérvár), Lazar Csirkovics (szerb, lejár a szerződése), Herdi Prenga (albán, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik