NB I: Supka Attila ügyében bírósághoz fordul a Szeged

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.27. 14:38
A Szeged 2011 labdarúgóklub eljárást kezdeményezett Supka Attila ellen a területileg illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróságnál, illetve a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságánál.

A másodosztályú labdarúgócsapat honlapjának szerdai közleménye szerint azért nyújtottak be keresetet Supka ellen, mert a szakember a jogszabályokkal ellentétes módon mondta fel munkaviszonyát.

Az 55 éves tréner az őszi szezon végén, december 10-én lett a bajnoki címvédő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután Kispesten menesztették Erik van der Meert, Supka pedig lemondott a Szeged 2011 vezetőedzői posztjáról.

A Honvéd a következő egymondatos közleményt adta ki szerda este:

„Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a médiában a mai napon megjelent Szeged 2011-Supka Attila ügy nem érinti Supka Attila vezetőedzői munkavállalását a Budapest Honvédnál.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik