NB I: „Rendben voltunk, csak mindent kihagytunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.24. 21:29
Az Újpest idegenben 3–1-re legyőzte a Dunaújvárost a labdarúgó NB I 25. fordulójának péntek esti nyitányán. Artner Tamás, a hazaiak szakvezetője a második félidőben kihagyott helyzetek miatt kesergett a Sport Televízió mikrofonja előtt, Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője elégedett volt csapata motivált játékával.

Artner Tamás (Dunaújváros): – Az első félidő legelején gólt kaptunk, ez meghatározott mindent. Úgy érzem, vissza is kell nézni, hogy a belső védőmet felrúgták, ez azt hiszem nagyjából mindent meghatározott. Sajnos utána egy pontrúgásból kaptunk még egy gólt. A második félidőben támadót hoztunk be, rengeteg lehetőségünk volt, nyílttá tettük a mérkőzést, de megint jött egy pontrúgás, és eldöntötte a meccset. Az első félidő messze volt attól, hogy igazán tetszett volna, monotonok voltunk, lekéstünk minden labdáról, az első gól fejben bizonyára meghatározta a játékosaim hozzáállását. A második félidőben rendben voltunk, csak mindent kihagytunk. Artner Tamás (Dunaújváros): – Az első félidő legelején gólt kaptunk, ez meghatározott mindent. Úgy érzem, vissza is kell nézni, hogy a belső védőmet felrúgták, ez azt hiszem nagyjából mindent meghatározott. Sajnos utána egy pontrúgásból kaptunk még egy gólt. A második félidőben támadót hoztunk be, rengeteg lehetőségünk volt, nyílttá tettük a mérkőzést, de megint jött egy pontrúgás, és eldöntötte a meccset. Az első félidő messze volt attól, hogy igazán tetszett volna, monotonok voltunk, lekéstünk minden labdáról, az első gól fejben bizonyára meghatározta a játékosaim hozzáállását. A második félidőben rendben voltunk, csak mindent kihagytunk.

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Magabiztosan léptek pályára játékosaink, hamar megszereztük a vezetést, kettő–nulla után azonban lelassult a játékunk, teret engedtünk az ellenfélnek, megszületett a szépítő gól. Nagyon fontos volt, hogy megszerezzük a harmadik gólt, utána kézben is tartottuk a játékot. A Videoton és a Ferencváros elleni mérkőzések előtt sokat beszéltünk arról, hogy a játékosok nem tűntek mindig kellőképpen motiváltnak, de az akkor elkezdődött kedvező folyamat tovább tart, és ma sem volt semmi probléma a motivációval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik