NB I: Pakson havi másfél millió forint a fizetési csúcs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.15. 08:09
null
Pakson havi másfél millió forint a csúcsgázsi (fotó: facebook.com/paksifcofficialsite)
A labdarúgó NB I-ben nyolc forduló után a 10. helyet foglalja el a Paks, amely az előző idényben ötödikként végzett. A klub az idén egyelőre távol áll a múltkori eredmény megismétlésétől, főleg mivel a 4. forduló óta nyeretlen Csertői Aurél csapata. Igaz, a legutóbbi játéknapon éppen a címvédő Bp. Honvéd ellen sikerült 2–2-re végeznie a Paksnak, vagyis a mezőny egyetlen olyan együttesének, amely csak magyar játékosokat foglalkoztat. Ezzel kapcsolatban járt a Digi Sport stúdiójában Balogh Judit, a paksiak ügyvezetője, aki az átigazolási stratégia mellett sok egyébről is fellibbentette a fátylat a zöld-fehér klub kapcsán.

 

Elárulta többek között azt is, hogy a tavalyi ötödik hely egyáltalán nem volt erőn felüli teljesítmény, míg a mostani szezonban az élvonalbeli tagság meghosszabbítása az elsődleges célkitűzés.

„Maradjunk bent. A tizenkét csapatos bajnokság során a legfontosabb a stabil NB I-es tagság biztosítása, aztán erre építkezve jó lenne ismét kilépni a nemzetközi porondra a későbbiek során” – fogalmazott az ügyvezető Szombathy Pál Reggeli Start című műsorában, s azt is elárulta, mennyit lehet keresni jelenleg paksi labdarúgóként.

„Költségvetésünket tekintve az élvonalban az utolsók között vagyunk, de legalábbis dobogósok – hátulról. Éppen ezért fizetési sapkát is alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy százezer és másfél millió közötti összeget tudunk fizetni a játékosainknak havonta” – mondta Balogh Judit, aki kitért arra is, miért csupán magyar futballistákat alkalmaz a klub.

„Amikor 2006-ban feljutottunk az élvonalba, úgy gondoltuk, hogy azok a játékosok, akik kiharcolták az NB I-es tagságot, megérdemlik a lehetőséget, hogy az élvonalban is képviseljék a csapatot. Azóta is tartjuk magunkat ehhez, bár volt edző, aki felvetette, hogy igazoljunk légióst, de marad a hazai vonal” – árulta el Balogh.

A teljes interjú ide kattintva megtekinthető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik