NB I: Örültem, hogy éppen a szurkolóink előtt lőhettem gólt – Varga Roland

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 07:20
Alaposan kitömte a Lokit Debrecenben a Ferencváros: a fővárosiak 6–1-re nyertek idegenben a labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után a duplázó Varga Rolanddal, illetve a Fradi korábbi játékosával, a szépítő gólt szerző Kundrák Norberttel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Varga Roland szerint az első gólig nagyon jól játszott a Ferencváros, aztán volt egy kis visszaesés.

„De jókor tudtunk még egy gólt szerezni, előtte azért volt a Debrecennek néhány lehetősége, melyeket nem sikerült gólra váltaniuk. Abszolút megérdemelten nyertünk, egy kicsit a második félidő elején is figyelmetlenségből kaptuk a gólt, de jól reagáltunk rá.”

Videónkban a duplázó támadó arról is beszél: örült neki, hogy az első gólját éppen a ferencvárosi szurkolók előtt szerezte.

Az FTC korábbi játékosa, a szépító gólt szerző Kundrák Norbert szerint Gróf Dávid személye döntőnek bizonyult.

„Az elején megvoltak a lehetőségeink, Gróf Dávid nagyon jól védett. Volt hat helyzetünk, ha nem ő véd, talán másképp alakul ez az eredmény. Sajnos jól védett a mai mérkőzésen, ők rúgták meg az első gólt, a mi lehetőségeink kimaradtak. 2–0-nál úgy léptem pályára, hogy mindenképp szépítenünk kell, ami sikerült a csapatnak. Utána lelkesedtünk, kinyíltunk, a Ferencváros ezt kihasználta, és egy nagy pofonba szaladtunk bele sajnos.”

Kundrák az NSO Tv videójában arról is beszél, mekkora motivációt jelentett korábbi klubja ellen pályára lépni.

Az a célom, hogy jó játékkal ismét felhívjam Marco Rossi figyelmét – Gróf

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6

Debrecen,Nagyerdei Stadion, 8136 néző. Vezette: Farkas Á.
Gólszerző: Kundrák (49.), ill. Varga R. (10., 78.), Nguen (36., 86.), Isael (60.), Bőle (77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 12. FORDULÓ
NOVEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Mezőkövesd 1–1
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
2780Kassai Viktor
Kaposvár–Mol Fehérvár 0–2
Kaposvár,Rákóczi Stadion1500
Iványi Zoltán
Puskás Akadémia–Újpest 1–3

Felcsút,Pancho Aréna

1725Bogár Gergő
Paksi FC–Kisvárda 1–1
Paks, Városi Stadion 1210Erdős József
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2669Pintér Csaba
NOVEMBER 10., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6Debrecen,Nagyerdei Stadion8136Farkas Ádám
GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 12 8 2 2 25–11 +14 26
2. Ferencvárosi TC 11 8 2 1 20– 8 +12 26
3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 3 2 17–10 +7 24
4. Puskás Akadémia FC 12 6 2 4 20–15 +5 20
5. Budapest Honvéd 12 6 1 5 16–16 0 19
6. Újpest FC 12 5 2 5 18–18 0 17
7. Debreceni VSC 11 5 6 21–24 –3 15
8. Kisvárda 12 4 2 6 15–19 –4 14
9. Diósgyőri VTK 12 4 1 7 12–20 –8 13
10. Paksi FC 12 3 2 7 14–23 –9 11
11. Zalaegerszegi TE FC 12 2 5 5 18–17 +1 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 12 2 10 9–24 –15 6

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Debreceni VSC mérkőzést 2020. április 7-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik