NB I: nigériai támadót szerződtetett az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 14:47
null
Solomon a 9-es mezben fog játszani Újpesten (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött a legutóbb a horvát Inter Zapresicben szereplő 23 éves nigériai támadóval, Teophilus Solomonnal.

A 183 cm magas játékos a 2018–2019-es idényben déli szomszédunknál összesen 7 mérkőzésen lépett pályára, és ez idő alatt egyszer vette be az ellenfelek kapuját.

Korábbról is ismertem az Újpestet, egy kedves barátom, Obinna révén, néha még a mérkőzéseket is megnéztem. Amikor szóba jött az igazolásom, akkor mélyebben is utánajártam a dolgoknak, láttam milyen gazdag a klub történelme, és hogy ez egy igazán nagy csapat. Örülök neki, hogy itt lehetek, egy ilyen nagyszerű együttesnél. Szeretnék minél többet segíteni, a legjobbamat fogom nyújtani, hogy elérjük a kitűzött célokat” – mondta Solomon az Újpest honlapjának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kovács Lóránt
(romániai, Haladás), Rácz Barnabás (Haladás), Teophilus Solomon (nigériai, Inter Zapresic – Horvátország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Cseke Benjámin (Paksi FC), Mohl Dávid (Haladás, szabadon igazolhatóként), Pávkovics Bence (Debreceni VSC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szűcs Kristóf

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik