NB I: Ha nem védik meg a tehetségeinket, nem viszik sokra - Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 19:15
A labdarúgó NB I 12. fordulójában, a vasárnapi játéknap első mérkőzésén a Budapest Honvéd 2–1-re nyert a Videoton vendégeként. A hazaiak vezetőedzője, José Gomes szerint a tehetséges játékosokat és a támadófocit támogatni kell, különben elvesznek a tehetségeink, míg a vendégek szakvezetője, Marco Rossi szerint a fehérváriak domináltak, de csapata megérdemelte a győzelmet.

„Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzés volt, rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, ezek közül sajnos elég sokat ki is hagytunk. Tudtuk, hogy a Honvéd roppant szervezett együttes, és tudtuk azt is, hogy ellenfelünk simán tud két ilyen akcióból gólokat szerezni, mivel életveszélyesek a kontratámadásai. A futball sajnos ilyen. Sok mindenre lehetne most panaszkodni, vagy reklamálni, de előre kell néznünk, és a szerdai mérkőzésünkre kell koncentrálnunk. Csapatom koncentrációjával, szervezettségével nem vagyok teljesen elégedett. Zárszóként még annyit szeretnék mondani, hogy a magyar emberek nagyon szeretik a focit és a tehetséges játékosokat, ugyanakkor ezeket a tehetséges labdarúgókat a pályán meg kell védeni, hagyni kell őket játszani. Ezt a mai mérkőzésen nem nagyon láttuk a pályán, hogy a támadófocit, a tehetségeket támogatták volna. Aztán persze lehet sírni, hogy a tehetséges játékosok miért nem viszik sokra, de ha senki nem védi meg őket, akkor nem is fogják sokra vinni” – nyilatkozta a Videoton vezetőedzője, José Gomes a Magyar Televíziónak.José Gomes a Magyar Televíziónak.

„Természetesen a Videoton irányította a mérkőzést, a fehérváriak birtokolták többet a labdát a találkozón, de ez a két klub közötti különbség miatt teljesen érthető. Ettől függetlenül a győzelmet megérdemeltük, taktikailag nagy harcot vívtunk, jól teljesítettek a fiúk. Voltak olyan hibák, amelyek veszélyeztették a győzelmet, de szerencsére ez most nem következett be” – értékelte a mérkőzést a vendégek szakvezetője, Marco Rossi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik