NB I: Nem oda futottam, ahová az edző mondta – Bobál Dávid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 09:37
Bobál Dávid Patrick Ikenne-King sérülése miatt a 4. percben állt be csereként a Budapest Honvédba a Haladás elleni NB I-es bajnoki mérkőzésen (2–0). A 29. percben Davide Lanzafame beadását fejjel váltotta gólra, pedig az NSO Tv stábjának elmondta, nem is oda futott, ahová kellett volna. Elmondta, bár hirtelen érte a találkozó eleji csere, egész héten úgy készült, hogy játszani fog és bízik benne, hogy bizonyított Erik van der Meer vezetőedzőnek. Természetesen szóba került a Hapoel Beer-Seva elleni Bajnokok Ligája-selejtező szerdai visszavágója is. 


Bobál Dávidot Erik van der Meer külön kiemelte a 2–0-ra megnyert mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A Honvéd vezetőedzője elmondta, a fiatal védő váratlan becserélése után rendkívül gyorsan játékba lendült és nagyon szép gólt szerzett. A meccs végére az orvosi vizsgálaton áteső Ikenne-King állapotával kapcsolatban nem tudott jó hírekkel szolgálni, bár a pontos diagnózis ekkor még nem volt ismeretes.



NB I, 2017–2018, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Paksi FC–Újpest FC 2–2Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba
Budapest Honvéd–Haladás 2–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Erdős József
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
17.00: Vasas FC–Diósgyőri VTK
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Bognár Tamás
17.00: Videoton–Balmazújváros
Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán
17.00: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik