NB I: Nem engedhetem meg, hogy ilyen gyengén futballozzak – Bognár

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 09:19
Dicséretes önkritikával jellemezte játékát az MTK Budapest labdarúgócsapatának középpályása, Bognár István, aki elmondta, nem engedheti meg magának, hogy ismét olyan gyengén teljesítsen, mint vasárnap a Fradi ellen.

Egyelőre megtippelhetetlen, hogy az MTK Budapest milyen teljesítményre lehet képes az élvonalban. Botorság lenne újoncnak nevezni a csapatot, mivel egy idényt követően tért vissza a másodosztályból, keretében nyolc labdarúgó is legalább száz élvonalbeli bajnokin lépett már pályára, sőt Kanta József 282-nél, Balogh Béla 237-nél, Kulcsár Tamás 234-nél, míg Torghelle Sándor 226-nál tart.

FOLYAMATOS VÁNDORÚTON

Bognár István 20 esztendősen mutatkozott be a magyar élvonalban az Újpest labdarúgójaként, előtte csaknem egy éven át a klub második számú csapatával a másodosztályban futballozott, sőt a következő idényben is csak egy bajnokin lépett pályára az élvonalban. A másodosztályban szereplő Mezőkövesdhez igazolt át 2012 nyarán, részese volt a bajnoki címének, és maradt is a klubnál a következő élvonalbeli idényben. Aztán a Diósgyőrhöz került, két és fél éven keresztül szinte állandó tagja volt a kezdőcsapatnak, majd 2017 telén a Ferencvároshoz szerződött, és mintha megbicsaklott volna a pályafutása. Nyilván nem ok nélkül került ki a keretből, egy év alatt csak nyolc bajnokin játszott, az őszi szezonban egyetlen percet sem, így 2018 telén örömmel tért vissza a Mezőkövesdhez, ahol valamennyi tavaszi bajnokin lehetőséget kapott. Az elmúlt években ötször váltott klubot.

A nyáron a Mezőkövesd Zsórytól szerződtetett Bognár István is az imént említett nyolc futballista közé sorolható, a 27 esztendős középpályás ugyanis pályafutása során eddig 117 NB I-es mérkőzésen játszott. Ebben az idényben az Újpest elleni győztes rajton (2–0), majd a Ferencváros elleni hazai vereségkor (1–4) is a kezdőcsapatban kapott helyet, a lila-fehérek ellen a 79., míg a zöld-fehérek ellen már a 63. percben lecserélte őt Feczkó Tamás vezetőedző.

„Elégedetlen vagyok a teljesítményemmel, és változtatni is akarok a játékomon – kezdte önkritikusan Bognár István. Egyszerűen nem engedhetem meg magammal és a klubbal szemben sem, hogy olyan gyengén futballozzak, mint a Ferencváros ellen. Mondjuk az egész csapat teljesítménye gyenge volt, de ez volt az utolsó, hasonlót nem láthatnak tőlünk. Esélyünk sem volt a pontszerzésre, az első félidőben szinte nem is találkoztunk a labdával, csak a középkezdésnél, állandóan úton voltunk, próbáltuk utolérni az ellenfelet, a szélekről akadálytalanul érkeztek a beadások a kapunk elé. Négy nap eltelt a mérkőzés óta, de még mindig rossz állapotban vagyok, megviselt, hogy ennyire gyengék voltunk. Az első fordulóban az Újpest ellen a győzelem ellenére szintén nem futballoztunk jól, de így legalább még értékesebbnek tartom a három pont megszerzését."

Bognár István a nyáron érkezett a Mezőkövesdtől, ahol korábban (két részletben) két és fél éven keresztül futballozott, de emellett számos klubban is megfordult már pályafutása során.

„Nagy segítségemre lenne, ha nem kellene állandóan – olykor önhibámon kívül – csapatot váltanom. Jobb teljesítményre lennék képes, és remélhetőleg az MTK-ban végre sikerül megmutatnom, hogy tudok futballozni."

Az MTK Budapest szombaton a Puskás Akadémia ellen játssza következő bajnokiját idegenben.

 

NB I, 2018–2019, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 28., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 2–2
Miskolc, DVTK-stadionKarakó Ferenc
4349
Mol Vidi FC–Paksi FC 1–1
Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter
1058
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba
3228
JÚLIUS 29., VASÁRNAP
Bp. Honvéd–Kisvárda 4–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Farkas Ádám
1774
Haladás–Újpest FC 2–2
Szombathely, Haladás-stadion Erdős József
4965
MTK Budapest–Ferencváros 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Kassai Viktor
4079
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
NB I, 2018–2019, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 4., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00:Puskás Akadémia–MTK
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
18.00:DVSC–DVTK (Tv: Duna World)Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
20.15:Ferencváros–Haladás (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama ArénaVad II István
20.15:Mol Vidi–Mezőkövesd Felcsút, Pancho Aréna
Berke Balázs
AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP
18.00:Újpest FC–Kisvárda
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
18.00: Bp.Honvéd–Paksi FCBudapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik