NB I: Nem akarok a Fehérvárban játszani – Zivzivadze

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 21:08
null
Mi lesz Zivzivadzéval? (Fotó: Dömötör Csaba – archív)
A grúz válogatott támadója, Budu Zivzivadze a lelo.ge-n olvasható interjúban elárulta, nem szeretné a Fehérvárban folytatni a pályafutását. Az Újpesttel remek tavaszi szezont futó játékosnak a nyáron lejár a kölcsönszerződése, így visszatér Székesfehérvárra.

 

Az NB I-ben tavasszal 11, összesen 13 gólt szerző Budu Zivzivadze olvasóinknál bekerült az idény válogatottjába. Elmondta, az idény második felében a Fehérvárnak és saját magának is be akarta bizonyítani, mire képes, és hogy hibáztak azzal, hogy nem adták meg neki a lehetőséget, amit most már bánhatnak.

„Sokat lendített a játékomon és növelte az önbizalmamat, hogy már a legelső mérkőzésemen betaláltam az Újpestben, méghozzá éppen a Fehérvárnak” – emlékezett vissza a grúz támadó, aki kitekintett a következő idényre is.

„A Fehérvárral kezdem meg a felkészülést, de ha külföldről vagy Magyarországról beérkezik más ajánlat, fontolóra veszem. Mint minden játékos, én is egy jobb bajnokságban és egy jobb csapatban szeretnék játszani. Úgyhogy várom a megkereséseket, mert még nem volt ilyen jó idényem.” Hozzátette, hogy az Újpest az egyik kedvenc csapata lett.

„Nem akarok a Fehérvárban játszani, de ez nem tőlem függ. Ha a vezetés nem enged el, akkor maradok. Az én helyzetemben mindenki az Újpestnél akarna futballozni. Nagyon jól éreztem ott magam, önmagamra találtam, és sokat segítettek nekem. Ezért nagyon hálás vagyok nekik.”

Zivzivadzénak a jövő nyáron jár le a szerződése a Fehérvárnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik