NB I: Nehéz biztatni a játékosokat, hogy merjenek szép dolgokat csinálni – Márton

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 09:57
null
A ZTE a hajrában vesztett pontokat (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 29. fordulójában eddig négy mérkőzést rendeztek, lássuk, hogyan értékelték a találkozókat a vezetőedzők – jöjjenek a mestermérlegek!

 

FERENCVÁROS–KISVÁRDA 1–0

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője:
– Ehhez a győzelemhez szerencse is kellett.

– Igen. Viszont ha megyünk előre, ha próbálkozunk, annak előbb-utóbb eredménye lesz. Igyekeztünk helyzeteket kialakítani, és bár tényleg kellett a szerencse is a győzelmünkhöz, igenis törekedtünk arra, hogy legyenek veszélyes támadásaink, hogy gólt rúgjunk.

– Nehéz ennyire védekező stílusú együttes ellen futballozni?
– Nagyon. Szerintem rászolgáltunk a győzelemre, többet tettünk érte. A legfontosabb, hogy megvan a három pont. Számítottam rá, hogy ennyire betömörülnek majd a kisvárdaiak, hiszen sok játékost kicseréltek a csapatban, több fiatal is lehetőséget kapott.

– A frissesség hiányzott a játékosaiból – mit gondol, a Honvéd elleni meccsre fittebbek lesznek?
– Hogyan lehetnénk frissek, ha két nap pihenő után ismét pályán kell lennünk?! Korábban is mondtam, ez így nagyon sűrű program. Én biztosan friss leszek, de a játékosok nem. Az UEFA szabályai szerint hetvenkét órának kellene eltelnie két mérkőzés között, ez most hatvannyolc óra volt. Az időjárás sem kedvezett, el kell ismerni, néhány játékos nagyon fáradt. Mégis mentek előre, próbáltak helyzeteket kialakítani, és ennek meg is lett az eredménye.

Bódog Tamás, a Kisvárda vezetőedzője:
– Mit lehet mondani, amikor ilyen góllal kapnak ki?

Azt hittem, hogy a labda az oldalhálóban kötött ki, de láttam a szurkolók reakcióját, akkor tudatosult bennem, hogy bizony bent van. Bosszantó, sőt fáj ez a vereség, más lett volna, ha két-három góllal kapunk ki, de így...

– A teljes kezdőcsapatot kicserélte a legutóbbi találkozóhoz képest. Miért döntött így?
– Rotálnunk kellett. Ettől függetlenül nem azért jöttünk, hogy megadjuk magunkat, tudtuk, ha úgy is alakulna a meccs, hogy van esély, akkor is nehéz a Ferencváros otthonában nyerni. Szerettünk volna néhány futballistát pihentetni, ez volt a célunk, mert a jövő héten, a Zalaegerszeg ellen friss emberekre van szükségünk. Abban mindenki biztos lehet, a következő mérkőzéseinken más stílusban futballozunk.

– Megérdemelte a Ferencváros a győzelmet?
– A ferencvárosiak odaszögeztek bennünket a kapunkhoz, de sok helyzetet nem alakítottak ki. Mégis bosszantó, ha így veszítünk el egy meccset. A hibáink mostanában sok pontunkba kerülnek... Sajnálom a fiúkat, gratulálok a hat újoncnak, akik most mutatkoztak be az NB I-ben, és sok sikert kívánok nekik a pályafutásukhoz.

DEBRECEN–PUSKÁS AKADÉMIA 2–2

Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője:
– Ez már tényleg egy másik Debrecen volt. Ön is így érzi?

– A csapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, nagy akarattal futballozott. Voltak szép akcióink, hellyel-közzel működött, amit egy napig gyakoroltunk. Sajnálom, hogy a végén a sok szögletből nem tudtuk megszerezni a győztes gólt.

– A második félidő elején hátrányba kerültek, ám ezúttal volt tartása a bennmaradásért küzdő együttesének. Ez erőt adhat a folytatásra?
– Teljes mértékben! Minden pontra szükségünk van, és most ez az egy is nagyon sokat jelenthet nekünk.

– Kényszerből és taktikai okokból is változtatott, s úgy tűnt, ez a mérkőzés elején meglepte a vendégeket.
– Muszáj volt váltani, némileg lyukasnak éreztem a védekezésünket. A változtatásoknak köszönhetően stabilabbá váltunk.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője:
– Szereztek egy pontot, vagy veszítettek kettőt?

– Úgy érzem, hogy két pontot Debrecenben hagyunk, emiatt kicsit csalódott vagyok. Ezzel együtt remek mérkőzést játszott a két csapat, minden tiszteletem a harcos hazai együttesé.

– Meglepte a Debrecen játéka?
– Vártuk, hogy a meccs elején jön előre, készültünk rá. Mégis hibáztunk, és hátrányba kerültünk.

– Ezután azonban sikerült váltaniuk...
– Igen, sőt a kezünkben volt a győzelem megszerzésének lehetősége. Kettő egyes vezetésünkkor támadó szellemben játszottak a hazaiak, és sikerült is egyenlíteniük. A hajrában megvolt a meccslabdánk, ám sajnos kimaradt.

ZALAEGERSZEG–PAKS 3–3

Márton Gábor, a Zalaegerszeg vezetőedzője:
„Rendkívül rosszul kezdtük a mérkőzést, kaptunk is egy gólt, utána viszont az a Zalaegerszeg volt a pályán, amelyet méltán dicsérnek mostanában. Nagyon-nagy energiákat mozgósítottunk és megfordítottuk a meccset. Ami utána történt – elég nehéz erről beszélni –, sajnos az ellenfél kiegyenlített. Az elején kicsit kapkodtunk, de nem a küzdelmen van a hangsúly. Próbálunk futballozni, ám nehéz arra biztatni őket, hogy merjenek játszani, merjenek szép dolgokat csinálni. Nem érzem úgy, hogy meg lennének védve a szabálytalanságokkal szemben. Mi egyből sárgákat kapunk, az ellenfélnek a hatodik is ejnye-bejnye. Nem tudom, miért van ez így. Másként nem tudják megállítani őket, ha szép dolgokat csinálnak, mint szabálytalansággal. Ha ezt meg tudják tenni büntetlenül, az nem biztos, hogy jó a futballnak” – értékelt a ZTE edzője a meccs utáni virtuális sajtótájékoztatón.

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője: „Az első félidőben, a tizedik percben megrúgtuk a vezető gólt, majd további helyzeteink adódtak, volt, hogy három is egymást követően. Majd a Zalaegerszeg többet birtokolta a labdát, nekünk pedig nem voltak pontosak az utolsó passzaink. A második játékrész elején ellenfelünk igazolta a jó hírét és fordított. Jó iramban kezdett el focizni, de mi is partnereik voltunk. A végére felvettük a ritmust, majd úgy, ahogy a múlt héten, ismét a lélek és a szív diadalát mutattuk be. Volt erőnk, kitartásunk és akaratunk, hogy ismét döntetlenre mentsük a találkozót”értékelta paksifc.hu-nak a tréner.

MEZŐKÖVESD–HONVÉD 1–2

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:

– Jól kezdték a mérkőzést, később azonban nem tudtak mit kezdeni a szervezett és fegyelmezett Honvéddal.
Ismét saját magunkat vertük meg, ilyen szériában vagyunk. Mindent megteszünk a győzelemért, úgy látszik, nekünk kellene bevinni az első csapást, hogy sikerrel járjunk.

– Sorozatban az ötödik bajnokiján maradt nyeretlen a Mezőkövesd. Gödörben a csapat?
– Ha öt mérkőzésen keresztül nem nyerünk, mást nem mondhatunk. Azt tesszük, ami eddig is jellemzett bennünket, ám rosszul jövünk ki a különböző játékhelyzetekből. Nem akarok mentegetőzni, de húsz nap alatt a hetedik meccsünket vívtuk, és nem kaptuk meg azt a löketet, amelyet a kupagyőzelem adhatott volna. Megyünk tovább, próbáljuk azt játszani, amit eddig is.

– A mostani Mezőkövesd éppúgy az ön csapata, mint amelyik sorozatban nyert. Mi működik most kevésbé jól?
– Érdekes, de a teljesítményünk nem rossz, csak nem párosul eredménnyel. Nyilván elgondolkodunk mi is, mi nem működik, megpróbáljuk az utolsó négy bajnokiból a legtöbbet kihozni. A győzelmekhez szükség van mentális frissességre, ez most hiányzik, ugyanakkor hiszünk a játékunkban, bár lehet, hogy egy kicsit finomítani kell rajta.

Pisont István, a Budapest Honvéd megbízott vezetőedzője:
– A jelek szerint nyerni jár a Honvéd Mezőkövesdre.

– Jól kezdtük a meccset, megszereztük a vezetést, majd szépségdíjas találattal növeltük az előnyünket. Tisztában voltunk vele, hogy nincs vége a találkozónak és az ellenfelünk mindent megpróbál. Sok ívelés érkezett a kapunk elé, változtatnunk kellett, ekkor nem voltunk hatékonyak, de nagy helyzetük nem akadt a hazaiaknak. A második játékrészben az eredmény tartására törekedtünk, emiatt van hiányérzetem, ez azonban az én felelősségem.

– Azt mondta az előző forduló után, négy pontot remél a Mezőkövesd és a Ferencváros elleni találkozókon. Három már megvan...
– Bíztam benne, hogy legalább egy pontot szerzünk Mezőkövesden – három lett belőle. Itt nyerni nagy eredmény, készülünk a Fradira, ellene is igyekszünk legalább egy pontot összehozni.

– Amióta átvette a Honvéd irányítását, most játszott legjobban a csapat?
– Az első játékrészben mindenképpen. De a Mol Fehérvár elleni második félidő is rendben volt. Egyre magabiztosabbak vagyunk, merünk játszani, van stílusunk, és ez háromnaponta visszaköszön a mérkőzéseken.

NB I, 2019–2020, 29. FORDULÓ
JÚNIUS 12., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd,Városi Stadion1100Vad II István
JÚNIUS 13., SZOMBAT
Ferencváros–Kisvárda 1–0
Budapest,Groupama Aréna2123Pintér Csaba
Debrecen–Puskás Akadémia 2–2
Debrecen,Nagyerdei Stadion2850Iványi Zoltán
ZTE FC–Paks 3–3
Zalaegerszeg,ZTE Aréna2644Andó-Szabó Sándor
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
19.00:Kaposvár–DiósgyőrKaposvár,Rákóczi StadionBerke Balázs
21.05:Mol Fehérvár–Újpest
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 20 7 2 54–23 +31 67
2. Mol Fehérvár FC 28 16 7 5 50–24 +26 55
3. Mezőkövesd Zsóry FC 29 13 7 9 39–27 +12 46
4. Puskás Akadémia FC 29 11 11 7 44–37 +7 44
5. Diósgyőri VTK 28 12 5 11 37–37 0 41
6. Budapest Honvéd 29 11 8 10 31–36 –5 41
7. Zalaegerszegi TE FC 29 9 9 11 46–41 +5 36
8. Kisvárda 29 10 5 14 37–40 –3 35
9. Újpest FC 28 10 5 13 35–40 –5 35
10. Paksi FC 29 9 7 13 37–47 –10 34
11. Debreceni VSC 29 9 5 15 42–55 –13 32
12. Kaposvári Rákóczi FC 28 3 2 23 21–66 –45 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik