NB I: Mondhatnék sok mindent; nem vagyok reformer - Mátyus

Vágólapra másolva!
2015.05.08. 21:21
Hat gól esett a Nyíregyháza és az Újpest mérkőzésén a labdarúgó NB I huszonhetedik fordulójában, és mivel a vendégek kétszer annyit szereztek (azaz 2–4 lett a vége), mint a hazaiak, a lila-fehéreké lett a három pont. A találkozó után a Sport Tv kamerái előtt értékelték a vezetőedzők a látottakat.

„Beszélhetnék sok mindenről… Beszélhetnék arról, ami a múlt héten történt a pályán, beszélhetnék arról, ami ma Nyíregyházán történt, de mivel még nem vagyok a magyar foci reformere, csak a Szpari vezetőedzője, ezért csak annyit mondok, gratulálok az Újpestnek, valamint gratulálok a saját csapatomnak. Úgy gondolom, Magyarországon nem jellemző, hogy 2–4-es eredmény után a közönség fennhangon köszönti a fiúkat, azt hiszem, ez mindent elmond a mai teljesítményünkről” – mondta Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője. Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője.

„Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, úgy gondolom, a fiúk kihozták a maximumot magukból, mind az első, mind a második félidőben. Megvoltak a helyzetek, és szerencsére sikerült is gólra váltani ezeket. A harmadik találat után nagy nyomást helyezett ránk a Nyíregyháza, de a negyedik után sokkal könnyebb helyzetben voltunk és megpróbáltuk irányítani a játékot. Gratulálok a játékosoknak” – értékelt Nebojsa Vignjevics, az Újpest trénere.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Nyíregyháza Spartacus–Újpest FC 2–4 (Seydi 12., Pekár 48., ill. Sztaniszavljevics 3., Ojo 28., 66., Andrics 33.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik