NB I: mire megy a „magyar” Vidi és a „verhetetlen” Fradi?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 13:03
null
A csapategységben bízik Juhász Roland és a Videoton (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I hetedik fordulójából két mérkőzés maradt vasárnapra: az Újpest 16.30-tól Székesfehérvárra, a Videotonhoz látogat, ahol mindkét együttes a csapategységben bízik a találkozó előtt, míg 18.30-tól a Ferencváros a Puskás Akadémiát fogadja. Nem lesz könnyű dolguk a felcsútiaknak, hiszen a Fradi remek statisztikával büszkélkedik hazai pályán. 

16.30 VIDEOTON–ÚJPEST

„Át kellett állítani a gondolkodást, és az Újpest elleni összecsapásra koncentrálni, amely roppant fontos meccs lesz” – mondta Juhász Roland, a Videoton középhátvédje, miután elismerte, hogy a hét közepéig náluk is a válogatott volt a téma.

Az újpestiek eleddig veretlenek a bajnokságban, még ha a négy döntetlent a kívánatosnál többnek is tartják. Ha már ígéretesen – tavalyhoz képest feltétlenül jobban – kezdték az idényt, szeretnének az élbolyban ragadni; a két rangadónál jobb erőfelmérő aligha kell. Előbb természetesen a Videotonnal szembeni bajnoki.

„A hétközi újpesti munka arra is jó volt, hogy túltegyem magam a történteken – mondta Balogh Balázs, a lila-fehérek középpályása. – A Videoton elleni meccsre kezdtem el összpontosítani, és az edzőm is hangsúlyozta, hogy a futball már csak ilyen, a vereség után jön az újabb feladat, a miénk nem is akármilyen: előbb a Vidi, aztán a Fradi.”

„Igen, ez a meccs, valamint a Ferencváros elleni derbi megmutathatja, hol tartunk, egyszersmind meghatározhatja az őszünket – folytatta az újpesti középpályás. – Tiszteljük a Videotont, de egy cseppet sem tartunk tőle, amit már csak azért sem kell, mert a szezon előtti utolsó felkészülési mérkőzésünket épp Fehérváron játszottuk: döntetlen lett, és a nyolcvanhetedik percig vezettünk. Nyerni szeretnénk.”

„Az Újpestnek mindig a dobogóért kell küzdenie. Jól erősítettünk, a nyáron kemény munkát végeztünk, de hogy meddig juthatunk, most még megjósolhatatlan. Az is pozitívum, hogy az öltözői hangulat, a csapatszellem szerintem dicséretes, ami nagyban az edzőnknek köszönhető. Van egy koncepció, amely alapján dolgozunk, ez a fajta tudatosság pedig nyugalmat áraszt.”

Hasonló a helyzet a Sóstói Stadionban is – legalábbis a hatos győzelmi széria, a láthatóan felszabadult játék azt sugallja, az öltözői légkör olyan, amilyennek egy aranyéremre aspiráló együttesnél lennie kell.

„Valóban rendben van a csapategység, az úgymond »magyarosodás« jó hatást gyakorol a társaságra – helyeselt Juhász. – Ennek is köszönhető a sikerességünk, hogy élvezzük a futballt. Arra törekszünk, hogy folytatódjon a győzelmi sorozat, jóllehet tudjuk, ez már nem a tavalyi Újpest. Jól erősített, a nyári edzőmérkőzésünkön pedig kiderült, egységes, jó csapat, nekem személy szerint tetszik is a játéka. Ettől még, mint mindig, ezúttal is a győzelem a célunk.”

A Fradi szurkolói szeretnék, ha Emir Dilaver (balra) most is hozná megbízható játékát, Böde Dániel pedig a Magyar Kupa után a bajnokságban is betalálna (Fotó: Mirkó István)
A Fradi szurkolói szeretnék, ha Emir Dilaver (balra) most is hozná megbízható játékát, Böde Dániel pedig a Magyar Kupa után a bajnokságban is betalálna (Fotó: Mirkó István)

18.30 FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA

Az Eb-selejtező miatti szünet előtt hármas győzelmi széria után szenvedett kellemetlen vereséget az örökrangadón a Ferencváros, Thomas Doll meglehetős szomorúsággal vette tudomásul, hogy fiaiból az egyik legfontosabb összetevő hiányzott: a szív.

A hét közben lejátszott, Vecsés elleni Magyar Kupa-mérkőzés első félidejében sem úgy tűnt, mintha lelkesedéssel vetették volna magukat a küzdelembe a zöld-fehérek – á la Böde Dániel –, igaz, a folytatásra már összeszedték magukat az Üllői útiak, és végül hatot gurítottak megye egyes ellenfelüknek.

A vasárnapi ellenlábas Puskás Akadémia ugyan az egy évvel ezelőttihez hasonlóan az idén is gyatrán kezdte a szezont, azért mégsem negyedosztályú nívón játszik, és tudja ezt természetesen Thomas Doll is. A ferencvárosi tréner két héttel az MTK elleni összecsapás után immár bizakodóbb:

„Úgy érzem, csapatom egyre jobb formába lendül, ráadásul mostanra a nyáron érkező új játékosok is beilleszkedtek – mondta Doll. – Ezt érezzük az edzéseken is: a labdarúgók napról napra jobban megismerik és megszokják egymást nemcsak az öltözőben, hanem a pályán is. Márpedig ez magabiztosabbá teszi őket.”

Ha valóban így áll, a felcsútiak aligha a gyönyörű, új ferencvárosi stadionban szerzik majd meg idénybeli első győzelmüket, különösen ha tudjuk, hogy a Fradi megnyerte a legutóbbi hét hazai bajnoki találkozóját és veretlen a legutóbbi kilencen, legutóbb 2013. november 30-án a PMFC tudott győzni (a Puskás Ferenc Stadionban).

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC 0–2Erdős József
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 2–0Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1-nél az 58. percben félbeszakadtSolymosi Péter
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE 0–0 Bognár Tamás
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC (M1)
Iványi Zoltán
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia (Sport2)Szabó Zsolt
Az MVM-Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, új időpontja még nincs.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MTK Budapest 7 5 2 10–9 +1 15
3. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
4. Diósgyőri VTK 6 4 2 11–5 +6 14
5. Ferencvárosi TC 6 4 2 10–5 +5 12
6. Budapest Honvéd 7 3 1 3 7–6 +1 10
7. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
8. DVSC-Teva 7 2 2 3 5–6 –1 8
9. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 2 3 6–9 –3 8
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 5–10 –5 8
11. Győri ETO FC 6 2 1 3 9–10 –1 7
12. Pécsi MFC 7 1 3 3 8–12 –4 6
13. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
14. Szombathelyi Haladás 7 1 1 5 3–11 –8 4
15. Dunaújváros PASE 7 3 4 4–13 –9 3
16. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik