NB I: mindenképpen NB II-es klubbal töltik fel a mezőnyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 12:17
null
A Mezőkövesdnek már megvan a licence, így tudná vállalni az NB I-es szereplést (Fotó: Facebook)
Semmiképpen sem maradhat bent az NB I-ből kieső klub az élvonalban. Ha a másodosztályban olyan csapat kerül feljutó pozícióba, amelynek nincs licence az első osztályra, akkor is NB II-es együttessel töltik fel a mezőnyt – derül ki a Magyar Labdarúgó-szövetség válaszából, amit a Nemzeti Sport Online kérdésére adott az MLSZ. 

Egy feljutó szinte biztosan megvan, a Gyirmót már a hétvégén bebiztosíthatja, hogy a következő szezont az élvonalban tölti, és Bene Ferenc együttese rendelkezik is NB I-es licenccel.

A csakfoci.hu megírta, hogy a feljutásra esélyes klubok közül a Balmazújváros anyagi okok miatt nem kért, a Kisvárda pedig késedelmi okok miatt nem kapott licencet. Szintén feljuthatna még a Csákvár, de a klub egyáltalán nem gondolkodott az első osztályú indulásban, ezért nem adta be a kérelmet.

Felvetődik tehát a kérdés, ez esetben melyik csapat jutna fel az élvonalba, vagy van-e esély arra, hogy az egyik kieső (azaz a Puskás Akadémia vagy a Békéscsaba) NB I-es maradhasson a következő idényben.

„A versenyszabályzat egyértelműen kimondja, hogy ilyen esetben »alulról« kell kezdeni. Az NB II-ben legjobb helyen végző, licenccel rendelkező csapaté az NB I-es indulás joga, és ez a jog nem adható át más együttesnek” – adott választ a Nemzeti Sport Online kérdésére a Magyar Labdarúgó-szövetség kommunikációs osztálya.

Vagyis ez azt jelenti, hogy hiába előzné meg a Kisvárda, Balmazújváros, Csákvár trió mindegyike a Mezőkövesd, ZTE kettőst, utóbbi klubok valamelyikét kérnék fel az első osztályú indulásra (a kettő közül azt, amelyik előrébb végez, illetve a licence is rendben van; a Mezőkövesd már bejelentette, hogy kapott licencet).

 

A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK
Kisvárda
ZTE
Mezőkövesd
Balmazújváros
Csákvár
26. forduló
Vác (otthon)
Gyirmót (otthon)
Ajka (idegenben)
Szeged (idegenben)
Sopron (otthon)
27. forduló
Balmazújváros (i)
Szeged (o)Szigetszentmiklós (o)
Kisvárda (o)
Szolnok (i)
28. forduló
ZTE (i)
Kisvárda (o)
Budaörs (i)
Soroksár (i)
Siófok (o)
29. forduló
Sopron (i)
Soroksár (o)
Siófok (i)
Ajka (o)
Gyirmót (o)
30. forduló
Szolnok (o) Ajka (o) Dunaújváros (o)
Szigetszentmiklós (i)
Szeged (i)
AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 25 17 5 3 45–18 +27 56
2. Kisvárda 25 12 7 6 52–28 +24 43
3. ZTE FC 25 13 3 9 42–28 +14 42
4. Mezőkövesd Zsóry FC 25 12 6 7 33–25 +8 42
5. Balmazújváros 25 12 6 7 34–29 +5 42
6. Aqvital FC Csákvár 25 13 2 10 49–42 +7 41
7. BFC Siófok 25 11 4 10 29–35 –6 37
8. Soroksár SC 25 9 8 8 26–26 0 35
9. Soproni VSE-GYSEV 25 9 4 12 32–29 +3 31
10. Szeged 2011 25 9 4 12 32–37 –5 31
11. Budaörs 25 9 4 12 33–40 –7 31
12. Szolnoki MÁV FC 25 7 8 10 29–32 –3 29
13. Vác FC 25 8 3 14 26–41 –15 27
14. Dunaújváros PASE 25 6 8 11 29–43 –14 26
15. Szigetszentmiklósi TK 25 5 9 11 28–49 –21 24
16. FC Ajka 25 4 7 14 20–37 –17 19

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik