Pintér Attila Mezőkövesdje a Fradit is megfricskázta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 15:19
null
Nagy volt az öröm Mezőkövesden (Fotó: Veres Viktor)
Hiába küszködött a Ferencváros és támadott többet, a mezőkövesdi védelem remekül állt a lábán, és mivel két gólt is összehoztak a hazaiak, megszerezték a győzelmet az NB I 18. fordulójában. A Mezőkövesd ezzel folytatta remek sorozatát, szervezett védekezésével megoldhatatlan feladat elé állította a zöld-fehéreket.

 

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

MEZŐKÖVESD–FERENCVÁROS 2–0 (Molnár G. 45., Bacelic-Grgic 80. – 11-esből)
Mezőkövesd. Vezette: Szabó Zs.

 

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Mindig pikáns, amikor Pintér Attila a Ferencváros ellen vezeti csatába a gárdáját. Ezúttal sem tagadta meg magát a mezőkövesdiekkel bravúrosan szereplő edző, és kijelentette, hogy győzelemre tör a szívének kedves csapattal szemben is.

Már az elején letámadta a Mezőkövesdet a Fradi, és nem engedte a hazaiakat, hogy kihozzák a labdát a saját térfelükről. Az első percek nehézségein aztán sikeresen átlendült a vendéglátó, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az FTC a nyomás ellenére gólhelyzetig nem jutott.

Magára talált a Mezőkövesd, egyre veszélyesebbé vált, és remekül zárta a területet a ferencvárosi középpályások elől. A fővárosiak ráadásul elvesztették az ütemet, lényegében egyáltalán nem jutottak el a kék-sárgák kapujáig.

A 30. perctől újra felpörgött az iram, Strestík például szabadon vezethette a labdát Dibuszra, de talán megijedt tőle, ezért nem találta el a kaput. Az ellentámadásból viszont a Fradi szerezhette volna meg a vezetést, csakhogy Rju Szung Vu kicsivel mellé lőtt.

Magas színvonalúnak még jóindulattal sem nevezhettük a találkozót, ám a küzdelem és a hajtás nagy volt, vágták a fát rendesen a játékosok.

Ezért némileg meglepően hatott, hogy a 45. percben vezetéshez jutott a hazai csapat. Molnár csapta be a Fradi tizenhatosán belül Pintér Ádámot, majd ügyesen lőtt a bal sarokba. 1–0

Pintér Attila elégedett volt (Fotó: Veres Viktor)
Pintér Attila elégedett volt (Fotó: Veres Viktor)

A Kövesd vezetése jogosnak volt mondható, hiszen az első félidőben a látogatók el sem találták a kaput. A második félidőre ezért kettős cserét határozott el a Ferencváros, Lovrencsics és Pintér nem jött ki, Radó és Nagy Dominik feladata lett, hogy új színt hozzon a meccsbe.

Valamivel élénkebben is futballozott az FTC, de Pintér Attila csapatai ellen nem a legkellemesebb dolog hátrányban játszani.

Az utolsó 25 percre beszállt Böde is, a Fradi pedig nagy erőkkel támadott, ezzel felkínálta a kontrák lehetőségét a Mezőkövesdnek, és ha kicsit jobban koncentrálnak a hazaiak, akár növelhették is volna az előnyüket.

Ez sokáig nem sikerült nekik, viszont a 80. percben igen. A folyamatosan támadó Ferencváros labdát vesztett, ráadásul Dilaver nagyot hibázott a saját térfelén, így Pauljevics kapura törhetett, és a bevetődő Nagy Dominik a kezével állította meg a labdát. A tizenegyest Bacelic-Grgic belőtte. 2–0

Az utolsó percekben nagyon nyomott a Fradi, de a hazai védelem nem tudott hibázni, így újabb nagy skalpot gyűjtött be Pintér Attila együttese. Ezzel megszakadt egy nagy sorozat, mert a Mezőkövesd eddig még sohasem nyert a zöld-fehérek ellen.

MESTERMÉRLEG

„Az egyik szemem sír, a másik nevet – nyilatkozta a lefújást követően a találkozót közvetítő M4 Sportnak Pintér Attila. – A mérkőzésen inkább a mi akaratunk érvényesült. Egygólos vezetésünk után több alkalommal is lehetőségünk volt a gólszerzésre. Ziccereket vezethettünk, ám Dibusz Dénes többször bravúrral védett. Gratulálok a fiúknak. A nyáron rövid volt az időnk a pihenőre és a felkészülésre, így idő kellett, amíg a mozgásokat, rendszereket begyakoroltuk. De folyamatosan keményen dolgoztunk ennek érdekében, mert hittem és hiszek abban, hogy a munka mindig meghozza a gyümölcsét.”

„Ebben a mérkőzésben benne volt minden. A döntetlenszagú első félidő végén durva egyéni hibánkat kihasználva jutott vezetéshez a hazai csapat, amely ezt követően kontrázhatott – mondta az eltiltott Thomas Doll vezetőedző helyett segítője, Máté Csaba. – A második félidőben minden tőlünk telhetőt megtettünk az egyenlítésért, többet birtokoltuk a labdát, de a második hazai gól megpecsételte a sorsunkat. Ezt a találatot is óriási egyéni hiba előzte meg, hiszen hátul úgy veszítettük el a labdát, hogy azt birtokolta a védőnk. Aki a Fradiban játszik vagy játszott, az hozzászokott, hogy az ellenfelek számára mindig ez az év mérkőzése. Ezúttal sem éreztem ezt másként. A hazai tizenhatoson belüli kezezést a kispadról nem láttuk tisztán, erről nem foglalnék állást, de a közelben lévő játékosaink reklamáltak a játékvezetőnél.”
NB I, 2016–2017, 18. FORDULÓ
DECEMBER 3., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót–Bp. Honvéd 0–4 Győr-Gyirmót, Alcufer StadionPintér Csaba
Mezőkövesd–FTC 2–0 Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
MTK–Újpest 1–1 Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Bognár Tamás
Paks–Haladás 2–1
Paks, Paksi Stadion Solymosi Péter
Vasas–DVTK 3–0
Budapest, Bozsik József Stadion Vad II István
DVSC–Videoton 0–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Erdős József
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 18 10 4 4 30–17 +13 34
2. Videoton FC 18 10 3 5 38–18 +20 33
3. Budapest Honvéd 18 9 4 5 31–17 +14 31
4. Ferencvárosi TC 18 8 5 5 33–26 +7 29
5. Mezőkövesd Zsóry FC 18 7 6 5 21–21 0 27
6. Szombathelyi Haladás 18 7 4 7 21–22 –1 25
7. Újpest FC 18 5 9 4 28–26 +2 24
8. Debreceni VSC 18 5 5 8 20–24 –4 20
9. Paksi FC 18 4 8 6 17–24 –7 20
10. MTK Budapest 18 4 7 7 11–20 –9 19
11. Diósgyőri VTK 18 5 3 10 23–36 –13 18
12. Gyirmót FC Győr 18 3 4 11 8–30 –22 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik